logo

XVI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Itália egyesítése.

Láttuk, hogy számos útja volt annak, hogy a különböző itáliai közösségek tagjai - akár meghódították őket, akár nem - megszerezhessék a római vagy a latin polgárjogot. De e folyamatnak, amelynek segítségével Rómának nem egyszerűen csak meghódítania sikerült Itáliát, hanem azt egységes világgá is öntötte, van egy másik oldala is.
A latin coloniák alapításakor Róma exportálta saját hierarchikus társadalomszervezési sémáját. Ugyanazt az általános szemléletmódot terjesztette ki az itáliai szövetségesekkel való bánásmódjára is. Róma módszeresen kikereste és előjogokkal ruházta fel felsőbb osztályaikat; s támogatta őket a válságokban, ha kívülről származó katasztrófákkal vagy belső forradalmakkal kellett szembenézniük. Normális időkben a Róma és a többi itáliai közösség közötti kapcsolatokat a két város felső rendjei közötti személyes érintkezés segítségével tartották fenn, ami szoros érdekközösségükön alapult, s szoros viszonyt jelentett, beleértve a házassági kapcsolatokat is.
Adva lévén a személyes viszonyok e hálózata, nem meglepő, hogy az itáliai szövetségesekkel szemben támasztott alapvető követeléseinek teljesítése terén Róma csekély nehézségekbe ütközött. A követelés csapatokra irányult, s ez olyan tény, ami Rómát a legtöbb ókori birodalomtól megkülönbözteti, s segít megmagyarázni a római imperializmus jellegét.

A legtöbb ókori birodalom adót követelt alattvalóitól; e követelés szimbolizálta felsőbbrendűségét, s teljesítése kézzelfogható anyagi jutalmat nyújtott azért, mert mások felett uralkodtak. Róma, már egy nagyon korai szakaszban, nyilvánvalóan egyszerűen kiterjesztette azt az emberanyagra irányuló követelést, amit saját polgáraival szemben támasztott. Az eredmény az lett, hogy a volscusok vagy etruszkok fölött gyakorolt hatalmát egyetlen módon szimbolizálhatta, ha csapatokat követelt tőlük, s ebből egyetlen módon húzhatott bármi hasznot, ha a csapatokat zsákmány, föld és még nagyobb hatalom szerzésére fordította.
Nem szabad azonban azt feltételezni, hogy szükségszerűen süket fülekre talált a csapatküldésre irányuló követelés. Bár Róma a zsákmány és a föld felosztásakor nem volt olyan nagylelkű a szövetségeseivel szemben, mint saját polgáraihoz, a győzelem gazdagodó jutalmának egy részét megosztotta velük.

Itália meghódítását a római jelenlét tényének meglepő fizikai jelei is kísérték. Legalábbis a Kr. e. 4. század végétől kezdve a meghódított földeket a felosztás előtt, akár egyes parcellákban, akár coloniák területeként történt ez, egy bonyolult, később centuriatio néven ismert eljárással mérték fel és jelölték ki. Kezdetben, talán Kr. e. 334-tól, a földet tíz actus széles szalagokra osztották (1 actus = kb. 35,5 méter), a határvonalakat decumanusnak nevezték.
Kifejlett formájában teljes négyzetrácsot jelöltek ki; az átlós osztóvonalakat cardinisnak nevezték. Éppúgy, mint az egyszerűbb rendszerben, a decumanus néha tíz actusnál kisebb vagy nagyobb távolságra húzódott - a 20 x 20 actus méretű rács a kifejlett rendszerben is csak a normát szabta meg, de nem volt általános. Ahol ilyen rácsot használtak, kétszáz iugerum, vagy egy centuria lett minden négyzeten belül az eredmény.
E bonyolult eljárást nemcsak a föld felmérésére használták; a rácsozat jelölte ki az utakat és csatornákat is, amelyek eltörölhetetlen nyomot hagytak a vidékeken; évszázadokra, "ha nem évezredekre ezek határozták meg és szabályozták a földhasználatot, és sok területen az ipari fejlődés és a gépesített mezőgazdaság ellenére is napjainkig fennmaradtak.

Akkor ez egyrészt a föld fölötti uralom szinte erőszakos jele volt; másrészt azonban a rómaiak szervezte gyarmatosítás sémája Itáliában megkönnyítette, hogy az itáliaiak latin, végül római polgárjogot szerezzenek; s lehetővé tette a létező etnikai elemek jelenlétét és asszimilációját. Így Ariminium latin coloniájának megalapítása (Kr. e. 268-ban) az egykori umber területen nem járt kedvezőtlen következményekkel a térség legnagyobb, a colonia határain kívül fekvő, rómaiak előtti szentélyek - mint az áldozati ajándékok mutatják, a szentély továbbra is ugyanolyan központi szerepet töltött be a colonia életében, mint amilyet alapítása előtt a térségében játszott. Itália másik végén, a samnis, lucanus és apuliai területek határán, (a Kr. e. 314-ben alapított) Luceria colonia korai feliratai egy latin alapú keverék nyelvjárást mutatnak, ami kevert népességet feltételez.

Egy Kr. e. 2. századi felirat Aeserniából (Kr. e. 263), Samniumban, „samnis incolák" csoportjára utal, ott lakó samnisokra, akik nyilvánvalóan nem voltak polgárok, de harmonikusan beilleszkedtek, intézték ügyeiket es saját testületekkel rendelkeztek. S irodalmi forrásokból tudjuk, hogy nagyszámú samnis és paeligninus vándorolt be a 2. század elején Fregellaebe; fogalmunk sincs, vajon polgárok lettek-e, de jelenlétük nyilvánvalóan elfogadható volt.

Az együttélés és asszimiláció e példái Itália azon részéből származnak, ahol a népesség itáliaiként határozható meg, s általában véve etnikailag és nyelvileg közel állt a latinokhoz. Volt két terület Itáliában, ahol a történet másként szólt, Etruria és Gallia Cisalpina. Mindkét esetben végül nyomtalanul eltűnt egy jellegzetes és figyelemre méltó kultúra, bár nagyon eltérő okok következtében.
Gallia Cisalpina esetében Róma kirablásának emléke a gallok által Kr. e. 390-ben, és az a szerep, amit gall szövetségesei Hannibál Itália ellen indított támadásában játszottak, nagyrészt megmagyarázza a rómaiak kegyetlenségét a terület meghódításakor. Az első lépést már a Kr. e. 3. században megtették, amikor a senonokat gyakorlatilag kiirtották, s e politika folytatódott a 2. században is.

Etruriában a korai háborúk következményeként, a Kr. e. 5. és 4. században a római és latin terület délen széles rendet vágott, s csak néhány, szinte észrevehetetlen etruszk enklávét hagyott meg, mint például Tarquiniit vagy Vulciit. Északon az etruszk terület és kultúra érintetlen maradt, de egy mindinkább elszigetelődő holtágként.


Michael Crawford

.-