logo

XVIII Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Hannibál öröksége.

A félszigeten mi volt a következménye a tizenöt évig itáliai földön vívott háborúnak? Gyakran állították, hogy mivel Hannibál Itália zömét feldúlta, a pusztítás nagyszámú római és latin parasztkatona talajvesztéséhez vezetett, s a mérleg nyelvét az elit tulajdonában lévő és rabszolgákkal műveltetett nagy mezőgazdasági vállalkozások javára billentette - ebből származtak azok a problémák, amelyeket két nemzedékkel később Ti. Gracchus akart megoldani. Ezt az érvelést nehéz megvédeni. Róma nemcsak parasztkatonák nagy létszámú seregeit küldte továbbra is a harcmezőre a második pun háború egész időszakában, de miután az véget ért, vállalkozott a Pó-völgy végleges meghódítására, s egy sor tengeren túli háborúra is.
Azoknak az itáliai szövetségeseknek a számára azonban, akik szövetséget kötöttek Hannibállal, veresége súlyos következményekkel járt. A bruttiusokat minden közösségi intézményüktól megfosztották, s még azt sem engedték meg nekik, hogy a szolgain kívül bármilyen más szerepet vállaljanak a Róma által toborzott seregekben. Ok is és még sok más közösség tagjai is földet vesztettek - s ez olyan tény, amely magyarázatul szolgál a Kr. e. 2. század gazdasági fejlődésére.
Azokat a közösségeket, amelyek továbbra is csapatokat adtak Rómának, aránytalanul nagy létszámú csapategységek szolgáltatására kényszerítették. Ha elméletileg nem is, de ténylegesen a Kr. e. 2. századi Itália egységes állam volt, ami felett, a területén szétszórt közösségei kezében lévő helyi önkormányzatok segítségével, Róma uralkodott, nem pedig szövetségi szerződések hálózatával összekötött független államok mozaikja.

Kr. e. 201 után a rómaiak alapvető katonai erőfeszítései a Pó-völgy leigázására irányultak. A folyamat, az Itália ellen 225-ben indított gall támadás veresége után, 218-ban kezdődött, Cremona és Placentia coloniák megalapításával. A második pun háború után Róma ott vette fel a fonalat, ahol korábban elejtette, a következő generáció alatt a területet katonailag leigázta, s rómaiak és itáliaiak tízezreit telepítette be coloniákban vagy elszórt telkeken, nyugaton Placentiától keleten egészen Apuliáig. A különböző gall népek közül a boiok ugyanúgy megszűntek létezni, mint korábban a semnonok. A cenomanok és insuberek ugyan fennmaradtak, de szabadságuk megszűnt.
A táj jellege és a római hódítás leírása segít megmagyarázni, hogy Gallia Cisalpinát miért jellemzi más területeknél is erősebben a római centuriatio. Amint Itália legnagyobb síkságán keresztül előrenyomultak, a rómaiak úgy érezték, hogy nem köti őket a fennálló politikai, társadalmi és gazdasági rend, sőt még a földrajzi kép sem. Mint tabula rasára, a Pó völgyére örökre rányomta bélyegét a rómaiak jelenléte, s több mint egy nemzedéken át ez kötötte le a római nép hadi- és gyarmatosító energiáinak zömét - olyan energiákét, amelyek a második pun háború élménye ellenére is töretlennek tűnnek.

Időközben azonban a második pun háborút követő tengeren túli háborúk átalakították Itália társadalmi és gazdasági szerkezetét. E háborúk két következménnyel jártak. Egyrészt a római és itáliai katonák fokozatos és állandóan erősödő „professzionalizálódását" eredményezték. Szigorúan véve nem helyénvaló ebben az időpontban olyasvalamiről beszélni, hogy római hadsereg, még ha figyelmen kívül hagyjuk is a tényt, hogy a hadseregek, amelyeket azért toboroztak, hogy Rómáért harcoljanak, nagyszámú, elméletileg független csapategységből álltak. De amíg egészen Kr. e. 201-ig az volt a természetes, hogy valaki a földművelés mellett fennmaradó szabad idejében harcol, 200 után mind általánosabbá vált, hogy éveken keresztül folyamatosan külföldön teljesítenek szolgálatot.
Ugyanakkor a Mediterraneum gazdagsága Itáliába özönlött, részben zsákmány formájában, részben a legyőzött ellenségektől kicsikart fizetségként. E gazdagság egy részét szétosztották az alsóbb rendek között a sikeres hadjárat befejezését ünneplő diadalmenetek alkalmából, de a java az elit kezébe került. További összegeket szereztek a tengeren túli területek igazgatása során, s azzal, hogy uzsorakamatra pénzt kölcsönöztek az idegen közösségeknek.

Mi történt ezzel a pénzzel? Egy részét mind annak, ami továbbra is a közösség ellenőrzése alatt maradt, mind annak, ami magánkézbe került, köz- és magánépületek emelésére fordították Rómában és Itáliában. Róma mutatta az utat, olyan tervekkel, mint az, amely a Largo Argentinában álló templomokat egyetlen (még ma is látható) monumentális együttessé kapcsolta össze. Így Fregellae latin coloniájában, mielőtt fellázadt és Kr. e. 125-124-ben elpusztították, egy gigantikus Aesculapius-szentély állt - templom, három oldalon oszlopcsarnok, kő kincsesláda, oltár, vízvezeték, monumentális lépcsőfeljáró.
Amennyiben e tervek kivitelezésénél szabad munkaerőt alkalmaztak, az alsóbb rendek gazdaságilag nyilvánvalóan hasznot húztak belőlük. S a tekintélyes vásárlóerővel rendelkező városi piac kialakulása valóban szükséges hipotézis ahhoz, hogy egy Kr. e. 2. századi fejleményt megmagyarázzunk.

Világosan látszik ugyanis, hogy a római és itáliai elit új gazdagságának zömét földbe fektette, rabszolgamunkával művelt nagy mezőgazdasági vállalkozásokba. Ezek két alapvető típusra oszlottak, egyrészt piacra termelő kertészetekre, olívaligetekre, szőlőskertekre, másrészt transzhumáló juhtenyészetekre. Mindkét vállalkozástípus földkeresletet támasztott Közép-Itáliában, ami hátrányosan érintette a parasztgazdákat, akiknek a telkeit felvásárolták, sőt néha egyszerűen elfoglalták, s akik számára ez megnehezítette, hogy hozzájussanak a közföldekhez, amitől létfenntartásuk függött.
Amennyiben a közép-itáliai földeket saját kezébe koncentrálta, a római és itáliai elit bizonyos mértékben saját érdekei ellen cselekedett, mivel tengeren túli hódító háborúihoz állandó emberutánpótlást kellett biztosítania a légiók számára. De az ember nem mindig cselekszik teljesen ésszerűen.


Michael Crawford

.-