logo

IX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A korai köztársaság.

A köztársaság korai éveiben a patrícius családok megkísérelték megszerezni a világi és vallási tisztségek monopóliumát. Ugyanakkor a monarchia bukásával Róma részben elvesztette azt a felsőbbségét, amit közvetlen szomszédaival szemben korábban kivívott. Ráadásul a Kr. e. 5. században a Liris felső völgyében megerősödtek a volscusok, és meghódították a Trera völgy és a Rómától délre húzódó parti síkság nagy részét.
A köztársaság első másfél századában először a többi latin közösség feletti római vezető szerepüket szerezték vissza a rómaiak, majd háborúk sorát viselték a déli etruszk városok, elsősorban Veii (amit Kr. e. 396-ban pusztítottak el), és délen a volscusok ellen. A későbbi harcokban Róma és a latinok általában számíthattak a hernicusokra is, akik szintén szenvedtek a volscus terjeszkedéstő!

Ez korszakban kétségtelenül gazdasági nehézségek sújtották Rómát, ami súlyosan nehezedett az alsóbb rendekre, s növelte a patrícius kizárólagossággal szemben táplált haragjukat. Ugyanakkor az a tény, hogy az alsóbb rendek némelyike (nem a nagyon szegények) hozzájárult ahhoz az emberanyaghoz, amitől a római katonai sikerek függtek, alkupozíciót biztosított számukra, amit nem is késlekedtek kihasználni.
A patrícius előjogok felmorzsolódása kéz a kézben haladt a folyamatos földszerzéssel a hódítások során, s ezt az alsóbb rendek gazdasági igényeinek kielégítésére használtak fel. A földek vagy egy új, helyi önkormányzattal rendelkező közösség, colonia területét alkották, vagy egyéni telepesek számára biztosítottak egyedi telkeket.

Róma kifosztása a gallok által, Kr. e. 390-ben, bármennyire traumatikus élményt jelentett is akkor, csekély hatást gyakorolt Róma belső fejlődésére és a hódítási folyamatra. A Veii meghódításakor szerzett földeket Rómában szétosztották a szegények között, s ez új parasztkatonák hatalmas tartalékát teremtette meg.
A Kr. e. 4. század közepén Róma már uralkodott Dél-Etruria fölött, többé már nem kellett félnie a felső Anio-völgy törzseinek portyázásaitól, s súlyosan nehezedett Campania északi határaira.

Itália a rómaiak általi meghódításának történetében a döntő pillanat Kr. e. 338-ban következett be. A Róma környéki latin közösségek többsége, riadtan látva növekvő túlsúlyát, megkísérelte újra visszaszerezni függetlenségét. Hamar vereséget szenvedtek, s a legnagyobbak és legtávolabbiak kivételével mindannyiukat bekebelezték a római polgárságba. Ez időtől kezdve Latium régi városainak és Rómával közösen alapított coloniáiknak nem volt többé Rómától független jövőjük. De Róma arra a rendkívül fontos döntésre jutott, hogy továbbra is alapít új közösségeket a latin városok jogával.
Rómával szemben a latin jogot később bizonyosan, de valószínűleg már most is, lényegében véve úgy határozták meg, hogy az magában foglalta a házasságkötés jogát, a szerződéses kötelezettségek érvényesítésének lehetőségét és a lakóhely-változtatás jogát, az új lakóhelynek megfelelő polgárjog megszerzésével.

Az első, Kr. e. 338 után alapított colonia a 334-ben keletkezett Cales volt Észak-Campaniában. A későbbi coloniák elsődlegesen védekező feladatot töltöttek be, elnyomták a meghódított területeket, és a támadásokkal szemben védték a római területet.
A colonia alapítás volt az egyik útja annak, hogy a hódításokkal szerzett földek segítségével enyhítsék a római (és latin) társadalom alsóbb rendjeit sújtó szegénységet; de a latin jogú coloniák Itália romanizációjának is erőteljes hajtóerői voltak. Kezdettől fogva Rómáét utánzó alkotmánnyal rendelkeztek, s azokon a területeken, amelyeknek korábban nem volt jelentős kapcsolatuk Rómával, puszta jelenlétük is a római alkotmánymodell terjesztését szolgálta.

A Kr. e. 273-ban alapított Cosában újonnan felfedezett régészeti bizonyítékok nagyon meggyőzően sugallják, hogy Róma exportálta latin coloniáiba sajátos szavazási gyakorlatát, a csoportokban való szavazást. De a latin coloniák alapításának van egy még fontosabb oldala is - úgy látszik, hogy a részvételt nem korlátozták a római vagy a latin közösség polgáraira, hanem minden itáliai szövetségest befogadtak. A latin coloniák így arra is szolgáltak, hogy nagyszámú itáliait a római polgárjogot megközelítő rangra emeljenek.

Ám sem ez a tény, sem az, hogy a latin coloniák olyan közeget teremtettek, amelyben földet juttattak a szegényeknek, nem jelenti azt, hogy a coloniák egalitáriánus vagy demokratikus alapítások lettek volna. A latin coloniák népességének jelentős részét a többinél gazdagabban látták el földdel, hogy társadalmi elitet és uralkodó osztályt biztosítsanak számukra. Róma azonban Kr. e. 338 előtt és után számos olyan coloniát is alapított, amelynek lakói római polgárjoggal rendelkeztek.
E coloniák alapításukkor általában kisebbek voltak, mint a latin jogú coloniák, s nagyon korlátozott és pontosan meghatározott természetű őrszolgálatra kötelezték őket, például Ostiában, a Tiberis torkolatánál vagy Minturnaeban, a Liris torkolatánál. Akik részt vettek a telepítésben, római vagy latin polgárjogot nyertek, így ezek a római coloniák utat nyitottak, ha nem is túl széleset, az itáliai származású családok számára, amelyen megszerezhették a római polgárjogot, anélkül hogy Rómába költöztek volna.

Az új római polgárok teremtésének sokkal fontosabb eszköze volt, hogy teljes itáliai közösségeket is bekebeleztek, mint szavazattal nem rendelkező polgárokat. E közösségek a római polgárok összes egyéb, elsősorban magánjogi és társadalmi előjogával rendelkeztek, s kötelesek voltak a polgárok minden kötelezettségét teljesíteni, adót fizetni és harcolni.
Nem tudjuk, vajon a szavazat nélküli (amit néha talán a távolság vagy a nyelvi nehézségek miatt tartottak vissza) polgárjoggal való felruházás aktusát jutalomnak szánták vagy az alávetés eszközeként alkalmazták, s ez talán nem is sokat számít. Ez úton Itália széles területei rómaivá váltak, köztük nagyon tudatosan Capua nagy görög-etruszk-samnis városa és Arpinium, C. Marius és Cicero későbbi szülőhelye. Annak a folyamatnak a részletei homályosak és ellentmondásosak, amely során a Kr. e. 4. század közepén Capuát és valójában Campania nagy részét bekebelezték a római államba. Az a fontos, hogy ez a terület, amely ekkor Itália leggazdagabb és legfejlettebb része volt, belépett a római érdekszférába.



Michael Crawford

.-