Avidius Cassius római fölfogás szerint nem származott előkelő házból, bár beszélték, hogy anyai ágról Cassius ivadéka lenne. Atyja Heliodorus örvendett, hogy a szónoki iskola tanári asztala mellett megnyerhető Aegyptus praefecturáját mondja Dio.
Kora ifjúságában lépvén katonai pályára a táborban tölti az egész életét, megszokva mint alárendelt a felsőbbek szigorát, s meghonosítva, mint parancsnok, légiói között a legkeményebb, kíméletet nem ismerő fegyelmet.
A köztársaság régi vezérei jutnak eszünkbe, midőn olvassuk, hogy keresztre feszíttette a centuriót, ki parancs nélkül támadván meg a Duna mellékén kalandozó sarmatákat nagy győzelemmel és óriási zsákmánnyal tér haza. Hasonlóan járván el Syriában, a szigorú fegyelemmel seregeinek harcképességét a lehető legmagasabbra fokozza.

Érzelmeire nézve köztársasági lévén, a császárság ellen gyűlölettel viselteti, s részt vett már az Antoninus Pius ellen irányult összeesküvésben is, bár tudta jól, hogy a római respublicában a császárságot, csak császár buktathatja meg. És ez ő akart lenni. Katonai sikerei szédíték el, s a parthiai háborúban megérvén benne az elhatározás, hogy nagyot és merészet fog tenni, oly meggondolatlanul viselkedett, hogy magatartása felébreszti Verus bizalmatlanságát, s a császár szükségesnek tartja észleleteit közölni Marcusszal:
« ... óhajtanám, hogy ügyeltesd őt. Neki semmi sem tetszik, a mit mi teszünk írja Verus s nagy dolgokra készülvén, neveti rendelkezéseinket. Téged bölcselkedő vénasszonynak, engem fényűző bohócnak nevezget. Lássad, hogy mit kellene tennünk.»

Marcus habozó, végtelenül szelíd lelkületének és fatalizmusának megfelelően válaszolt hosszabb levélben, mely Hadrianusnak eme szavaiban culminál: «utódját senki sem ölheti meg.» S hagyta fejlődni a dolgokat, pedig Verusnak nagyon is igaza volt.
Avidius Cassius győzelmes seregében, a lázongani mindig szerető Antiochiának egész Syriát irányító lakosságában, és Egyiptomnak a kormánnyal mindig elégületlen népében bízva. Marcus császárnak nem tudni honnan és miképpen támadt halál hírére kitűzte a lázadás zászlaját, s praetorianusainak parancsnoka homlokára fűzé az egész világ birtokát jelentő diadémet.

Császári programját vejéhez intézett bizalmas levélben fejti ki: »Marciig tetőtől talpig becsületes ember az kétségtelen, írja, de hogy a legszelídebbnek mondják őt, élni enged olyan embereket is, kiknek föllépését és magatartását határozottan elítéli. Mivé lett ama Cassius emlékezete, kinek nevét ok nélkül viselem, vagy Censorius Cato-é? Hová tűntek el a rómaiaknak régi jó erkölcsei?
Marcus bölcsészkedvén mély elmével értekezik a szelídség és jóságról, a jog és jogtalanságról, de mit sem törődik a birodalom ügyeivel. Azt be látod te is ugye, hogy a birodalom régi hatalma, csak erélyes edictumok, világos elhatározások, s kardunknak hathatós fölhasználásával állítható vissza! Takarodjanak ez urak, kik a római nép proconsulainak tartják magokat, mert a senatus és Marcus kiszolgáltatják a provinciákat fényűzésük és kapzsiságuknak. Te ismered bölcsészünknek gárdaparancsnokát? Lásd ez az ember kineveztetése napján szegény volt, most pedig gazdag. Ez csak úgy történhetett, hogy a birodalom és provinciák vérét szívta ki. De máskép lesz ez ezután, s ha az istenek segítik a jó ügyet, úgy a Cassiusok visszaállítják a birodalom régi fényét.»

E levélben sok méltánytalanság van, de van elég igazság és még több, mondhatnók vas erély. S ilyen uralkodó kellett volna e nehéz időkben Rómának. Marcust a sorsnak föláldoznia A. Cassiusért sajnálatos lett volna, de ha Commodus helyére ő ülhet, úgy a világtörténet nagy könyvében egy sötét lappal kevesebb lesz volt. Kiderült e levélből az is, hogy a császári tekintély Hadrianus óta nagyot hanyatlott, s ezt Avidius Cassius úgy látszik vérrel és vassal akarja helyreállítani.
A mozgalomnak végső célja nagyon megbocsátható tehát, de nem annak kezdeményezése, melyen különben alig is juta túl megtörvén Ázsia helytartóinak hűségén. így csak Syriában és Egyiptomban vetheti meg lábát a praetendens, minden nagyobb erkölcsi és anyagi támogatás nélkül, úgy, hogy Rómában nagyon korai és indokolatlan volt a pesszimisták rettegése, kik már egy második Vespasianusnak napégette arcú légióit várták a Juli-Alpok lejtőin. Az usurpator ellen a senatus kezdi meg a harcot, a haza ellenségének nyilvánítva őt. Ennél többet nem is tett aztán az érdemes testület, Marcusra s a véletlenre bízván a bonyodalmak megoldását.

A császár keserű hangulatban rendelkezik a szárazföldi hadak s a szállító flotta mozgósítása ügyében, hogy átkelve a tengeren, személyesen mérje össze fegyvereit Ázsiában a lázadóval. Erre már nem volt szükség. Egy centurio s egy decurio kardja megmenté az imperiumot az új polgárháború rémeitől.
A császárné Faustina, s a rémületéből magához tért senatus erre a legerélyesebb rendszabályokat követelvén a lázadó és hívei ellen, Marcusnak nagy küzdelmébe került könyörületet gyakorolhatnia az igazság helyett, s csak annyit engedett meg, hogy példaadás képen kivégeztessék néhány hűtlen katonatiszt. De a jövőre való tekintettel mégis elrendeli, hogy senki se lehessen helytartó a tartományban, melyben született. Ez edictummal megelégedvén a császár, néhány havi csöndes nyugalmat élvez, s csak 176-ban űl hajóra, hogy keletre vitorlázzon, újjászervezendő a lázadás által fölzaklatott provinciákat.

Ázsiából visszatérvén, a mozgalmak teljes lecsöndesedése után 176 november 27-én tartja meg diadalmenetét a barbárok fölött nyert győzelmeinek megünneplésére. Ekkor acclamalják a légiók nyolcadszor imperatornak.

Róma városa a Pannóniából majd Ázsiából haza érkező császárt s fiát az ifjú Commodust kitörő lelkesedéssel fogadta, remélvén hogy az oly rég nélkülözött udvari élet, ha kevésbé fényesen is, mint Verus idejében, de újra fog kezdődni, s a tanács örömének kifejezésére pompás diadalkaput építtetett, melynek föliratát a senatus következőképen állapítja meg:


• P • Q . R IMP . CAES . DIVI . ANTONINI . FIL . DIVI • VERI • PARTH . MAK • FRATRIDIVI • HADRIAM . NEP • DIVI ■ TRAIANI PARTH • pro NEP DIVI • NRRVAE • ABNEP
M . AVRKLIO • ANTONINO • AVO • GERM • SARM
PONTIF . MAXIM • TRIBVN1C • POT . XXX • IMP • VIII • COS • III ■ P • P
QVOD . OMNES ■ OMNIVM ■ ANTE SE ■ MAXIMORVM . IMPERATORVM ■ GLORIAS
SVPERGRESSU8 . BELLICOS1SSIMIS • GENTIBVS • DELETI8 . A VT ■ SVBACTIS


Senatus Populusque Romanus | Imperatoris Gaesaris Divi Antonini Filio, Divi Veri Parthici Maximi Fratri, | Diyi Hadriani Nepoti, Divi Traiani Parthici Pronepoti, Divi Nervae Abnepoti, | Marco Aurelio Antonino Augusto, Germánico, Sarmatico, | Pontifici Máximo, Tribunicia Potestate XXX, Imperatoria Vili, Consulari III, Patri Pátriáé | Quod Omnes, Omnium Ante Se Maximorum Imperatorum Glorias | Supergressus, Bellicosissimis Gentibus Deletis Aut Subactis


A császár maga is nagyra tartá győzelmeit, mert 176-tól érmein is használja a Germanicus, 177-től pedig a Germanicus és Sarmaticus címet együttesen.

Most már Marcus is híve, hogy a birodalom hosszú békét élvezhet, de csalódott, mert 178 augusztus 5-én útra kellett kelnie ismét Pannóniába.