Mintha ez az évszázad a városok megsemmisülését hozta volna magával, mert alig dőlt romba Karthagó, ugyanilyen sorsra jutott Corinthus, Achaia fővárosa, Görögország ékessége, amely két tenger, az Ión és az Egei között helyezkedett el, és szinte minden ember tekintetét magára vonta.

Micsoda méltatlan cselekedet volt, hogy ezt a várost előbb tiportuk a porba, mintsem hivatalosan ellenségünkké nyilvánítottuk volna! Critolaus volt felelős a háborúért, aki visszaélt a Rómától nyert szabadsággal, méghozzá épp a rómaiakkal szemben. Mert megsértette követeinket, talán a kezével is, de a szavaival mindenképpen. Metellusra bíztuk hát, hogy ezért bosszút álljon, ő ugyanis ekkor minden igyekezetével a macedoniai állapotok rendezésén fáradozott. Így indult meg az achaiai háború.

Metellus consul először a széles elisi mezőkön, az egész Alphius folyó mentén lemészárolta Critolaus seregét. Egyetlen ütközettel véget vetett volna a háborúnak, és már magát a várost is ostrommal fenyegette, amikor közbeszólt a sors, hiába forgatta ugyanis Metellus a kardot, a győzelmi babérokat az időközben odaérkező Mummius aratta le.
Éppen az isthmusi földszorosnál verte tönkre a másik görög vezér, Diaeus hadseregét, s Corinthus mindkét kikötőjének vizét vérrel festette sötétre. A lakosság ekkor elhagyta a várost, melyet a mieink előbb kifosztottak, majd pedig - megfúván a kürtöket - földig leromboltak.

Mennyi szobrot, mennyi drága kelmét és mennyi festményt raboltak el, tettek a tűz martalékává vagy hajítottak az utcára! Mennyi kincset hordtak el innen vagy hamvasztottak el ezen a helyen! Minderről úgy alkothatunk képet, ha arra az ismert tényre gondolunk, hogy mindaz, amit ma az egész világon corinthusi érc néven magasztalnak, ennek a tűzvésznek köszönheti létét. Hiszen épp e roppant gazdag város balvégzete tette még nagyszerűbbé az idevalósi bronz minőségét, mert a lángtengerben számos szobor és képmás megolvadt, s a réz-, arany-meg ezüstpatakok egymásba folytak.