Miután rómaiak kifosztották a Templom kincsestárát, a „zsákmányolt istenségeket", az ókori hadijognak megfelelően diadalmenetükön is felvonultatták. Josephus hangsúlyozza ugyan, hogy a zsidóktól rabolt kincsek és a templomi edények mellett „isteneik drága anyagokból művészien faragott szobrait" is körülhordozták, de azt nem árulja el, hogy ezeket is zsákmányolták-e, s ha igen, hol.
A jeruzsálemi Templom tárgyait azonban valósággal a triumphus szenzációjának tünteti fel. Vespasianus a Galileában és Iudaeában szerzett hadizsákmányokból 75-re felépítette a Béke templomát (templum Pacis), amelyet valósággal „birodalmi múzeumnak" rendeztetett be:


„Miután lezajlott a diadalmenet, és Vespasianus megszilárdította uralmát, elhatározta, hogy a béke istennőjének templomot épít, és valóban igen rövid idő alatt minden képzeletet felülmúló művet alkotott. Tudniillik az építkezéshez nem csupán a maga mérhetetlen vagyonát használta fel, hanem a templomot a festészet és a szobrászat régi mesterműveivel is díszítette. Úgy rendelkezett, hogy ebben a szentélyben kell összegyűjteni és elhelyezni mindent, amiért azelőtt az egész világot be kellett járnia annak, aki mind meg akarta tekinteni. Itt helyeztette el a jeruzsálemi Templom aranytárgyait is, mert ezeket különösen értékesnek tartotta. A zsidók törvénytekercsét és a szentek szentjének bíborfüggönyeit palotájába vitette el, és gondosan őrizette"


Titus és a Szentély kárpitjának (paróhet) „különleges kapcsolatáról" számos rabbinikus legenda szól. A történetek szerint Titus kivont karddal lépett be a Szentek Szentjébe, majd beleszúrt a kárpitba, amitől véres lett a kardja. Ezután két prostituálttal közösült - egy kigöngyölt törvénytekercsen, vagy az oltár tetején -, végül minden itt talált szent tárgyat hajóra rakatott. Rómába érve azonban szörnyen bűnhődött gonosztettéért: Isten egy rovart bocsátott agyába, amely hét éven keresztül ette, iszonyatos kínokat okozva a császárnak. A babilóniai Talmudban a következő kommentárt olvassuk:


„Titus továbbá vette a függönyt, olyan formán hajtotta össze, mint egy kosarat, majd fogta a Szentély valamennyi tárgyát, és belehelyezte őket. Ezután feltette őket egy hajó fedélzetére, hogy ezekkel menjen és triumfáljon városában, amint meg van írva: »És azután láttam, hogy a gonoszok eltemettettek és nyugalomra mentek; viszont a szent helyről kimentek, és elfelejttettek a városban olyanok, akik becsületesen cselekedtek« (Préd 8:10). Ne azt olvasd: keburim [eltemettettek], hanem kebucim [összegyűjtettek]; ne azt olvasd: vejistakehu [és elfelejttettek], hanem vejistabehu [és triumfáltak]. Néhány azt mondják, hogy a keburim (megtartható), mert még az eltemetett (elrejtett) dolgokat is felfedezték (a rómaiak)”

A galileai Rabbi Eleázár ben Jószé, aki a tannák harmadik generációjához tartozott (floruit kb. 130-160), Rómában látta a vércseppekkel borított templomi függönyt. A főpapnak ugyanis, mikor évente egyszer, Engesztelés Napján (Jóm kippur) bement a Szentek Szentjébe, az áldozati vérrel a függönyt is meg kellett hintenie (3Móz 4:17). A rabbinikus hagyomány egyéb Rómába hurcolt szent tárgyakról is tud, amelyeket Josephus nem említ meg. A cic a főpap süvegén található aranylap volt, amelyet Mózes törvénye így ír le: „Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és mesd ki arra, mint a pecsétet metszik:
»SZENTSÉG AZ ÚRNAK«. És kösd azt kék zsinórra, hogy legyen az a süvegen; a süvegnek előrészén legyen az. És legyen az az Áronnak homlokán, hogy Áron viselje a szent áldozatok körül elkövetett vétket, amelyeket az Izráel fiai mindenféle szent adományaikban szentelnek. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesekké tegye őket az Úr előtt" (2Móz 28:36-38).
A talmudi történet szerint ezt a szent tárgyat rabbik még látták Rómában: „Mikor R. Dimi eljött, azt mondta R. Johanán [ben Zakkai] nevében: Honnan tudjuk, hogy egy akármilyen nagyságú szövött kelme tisztátalan lett? A cicből. Abaje azt mondta neki: A cic szövött volt? Hiszen azt tanultuk: A cic egy kétujjnyi széles arany lap, amely fültől fülig körbe ért [a főpap 1"mlokán] és két sorban [egymás alatt] rá volt írva egy Ion HE felül és a »LAMED KÓDES« alul. De R. Eliézer, R. Joszé fia azt mondta: Láttam ezt Róma városában, és a »Szentség az Úrnak« egy sorban volt rávésve".

A hatodik században élt Ióannés Malalas görög nyelven írt krónikája hiteles történelmi tények és fikciók keveréke. A krónikás Justinianus császár alatt élt előbb Antiochiában, majd később valószínűleg Konstantinápolyba költözött. Krónikájának egyik jellegzetessége, hogy gyakran meséli el épületek, szobrok, emlékművek eredetét, többek között az antiokhiai Kérub-kapuét, a daphnéi színházét és a caesareai ódeionét:


„Titus, miután diadalmenetet tartott győzelme felett, elindult Rómába. Vespa-sianus pedig a zsidók zsákmányából Szíria nagy [városában], Antiochiában felállította az úgynevezett Kerubimot a városkapu előtt. Odaállította tehát a bronz Kérubokat, amelyeket fia, Titus talált a Salamon Templomában felállítva, s amikor lerombolta azt, elvitte őket onnan és átszállíttatta Antiochiába a Szeráfokkal együtt, hogy ezzel is megünnepelje a zsidók felett aratott győzelmét, amely királyságában történt, felállítva egy bronzoszlopot a Hold tiszteletére, négy ökörrel, amelyek Jeruzsálem felé néztek, mivel egy holdvilágos éjszaka hozatta át őket. Szintén felépítette Daphnéban a színházat, elhelyezve rajta egy feliratot, amin ez állt: »A JÚDEAI ZSÁKMÁNYBÓL«. A színház helyén korábban a zsidók zsinagógája állt, s hogy bosszantsa őket, leromboltatta és helyére színházat építtetett, amelyben egy saját magát ábrázoló márványszobrot állíttatott fel, ami mindmáig látható. Ugyanez a Vespasianus építtetett a palesztinai Caesareában ugyanebből a zsidó hadizsákmányból egy hatalmas dalszínházat, amelynek óriási átmérője volt, és ezen a helyen korábban szintén a zsidók zsinagógája volt.


Malalas leírásában történetileg több problematikus elem is található. Az egyik a Templommal kapcsolatos, mivel a szerző láthatóan összekeveri Salamon Szentélyét a Második Templommal, amelyben a Szentek Szentje üres volt, legalábbis a frigyláda biztosan nem volt benne. Az említett Kérubok egyébként az Első Szentélyben sem bronzból, hanem olajfából készültek arany bevonattal (1Kir 6:23-35). Ráadásul Vespasianus ebben az időben Rómában tartózkodott, így nem ő, hanem fia, Titus járt kétszer a városban, az viszont igaz, hogy szobrokat és feliratokat ő is állíthatott apja nevében.
A daphnéi színház feltárásakor kiderült, hogy azt valóban a Kr. u. 1. század második felében építették. Bár az említett dedikációs felirat eddig nem került elő, a három-négy itt talált császárszobor töredéke igazolja, hogy Malalas közlése valószínűleg megfelel a valóságnak.