A félsékeles (két drachmás) templomi adó eredetét az Exodusban szereplő „áldozati adóval" hozzák összefüggésbe a vallástörténészek (2Móz 30:11-16). Egyes kutatók szerint azonban a templomi adó csak a Hasmóneus-korban vált évente kötelezően fizetendő járulékká, és akkor sem fogadta el a zsidóság minden csoportja. A qumráni közösség például úgy értelmezte az igét, hogy a félsékeles áldozati adót minden férfinak csak életében egyszer kell megfizetnie (1Q159 frg. 1.6-7). A félsékeles templomi adó megfizetése Jézus számára sem volt problémamentes, de nem akarta a farizeusokat megbotránkoztatni, ezért - egy csoda „közbeiktatásával" - megfizette az adót önmaga és Péter nevében (Mt 17:24-27).

Nyilvánvaló, hogy a templomi adót értékálló pénzben, nevezetesen ezüstben kellett leróni és tárolni. Mivel Iudaea a Római Birodalom egyik tartománya volt, önálló ezüstpénzt nem verethetett. Így tehát két út kínálkozott a fizetőeszközre: a római császárok ezüstpénzei, vagy a környező szabad városok által vert ezüstérmék.
A zsidóság vezetői az utóbbi mellett döntöttek: a tyrosi sékelt választották, amelynek egyik oldalán egy Héraklés/Melqart-fej, a másikon pedig a Ptolemaida uralkodóház sas-szimbóluma volt látható. A tyrosi sékel pontosan megfelelt a zsidó „szent sékelnek , amelyben a templomi adót kellett befizetni. Éppen ezért a rabbik kijelentették: „A Tórában említett pénzek mindenütt a tyrosi pénzre utalnak: a tyrosi valuta Jeruzsálem valutája". A felkelők államának 66/67-ben vert új ezüstpénze is a tyrosi sékelen alapult.



Júdeai pénzleletek és a zsidóadó kérdése
Qumránban az L120 jelű épületrészben (az ún. secondary building északi végében található szobában) Roland de Vaux 1955-ben egy 561 érméből álló leletegyüttest talált, pontosabban három korsóban egyenként 223, 185, és 153 darab érmét. Az éremlelet csaknem kizárólag tyrosi tetradrachmákból (sékel) állt. Sajnos később a három korsó tartalma összekeveredett, egy részük az ammani Régészeti Múzeumba, másik részük a jeruzsálemi Rockefelleruseumba került. Jodi Magness a három korsót egyetlen leletegyüttesnek tartja. Bár a korsókban Seleukida és római pénzeket is találtak (a legkésőbbi római dénárokat Kr. e. 85/84-ben verték), a tyrosi sékeleket minden bizonnyal szándékosan gyűjtötték egybe. Jogosan merül fel a kérdés, hogy nem a templomi adót akarták-e belőle kifizetni?
A qumráni irodalomban a 4Q159 és a 4Q513 jelű iratok foglalkoznak a templomi adó kérdésével. Leo Kadman szerint az Kr. e. 1. századból előkerült, csaknem kizárólag tyrosi sékelből álló éremleleteknek egyértelműen a templomi adóhoz van közük. Donald Ariel ezzel szemben figyelmeztetett, hogy a tyrosi valuta ilyen mértékű elterjedtsége arra is utalhat, hogy ez volt a legáltalánosabban használt fizetőeszköz Iudaeában. Ebben a kontextusban jellemző, hogy a hurbán előttről nem került elő tömeges római pénzlelet, ami természetesen nem jelenti azt, hogy római pénzt ne használtak volna a zsidók.
Felmerül a kérdés, hogy a Qumránban talált háromkorsónyi pénz valóban a templomi adót tartalmazza-e, és ha igen, ez a közösség tagjainak egyszeri (húszéves korban történő) befizetését jelenti-e, vagy pedig a jahadba belépő tagok kötelezően leadott vagyonát? Az előbbit látszik támogatni - egyéb érvek, például a Hasmóneus-pénzek teljes hiánya, mellett - az Isfyában talált éremlelet is. Ez a qumráninál sokszorta nagyobb (összesen 4500 éremből álló) kincs túlnyomórészt szintén tyrosi tetradrachmából/sékelből (kb. 3400), didrachmából/félsékel-ből (kb. 1000) és néhány római érméből (160 denarius) állt. Leo Kadman a leletegyüttesben talált római érméket a rabbinikus irodalomból ismert agio, másnéven kalbon intézményével hozta összefüggésbe.
A Misna 4-8%-os plusz adót vetett ki arra, aki a templomi adót nem sékelben, hanem félsékelben fizette, mert ennek átváltása során ennyi volt a veszteség. Aki egy sékellel váltotta meg a szent adót, az mentesült az agio befizetésétől. Kadman érvelése szerint az Isfyában talált 160 denarius megfelel 40 sékelnek, ami az 1000 félsékel 4%-a. Az eddig publikált egyetlen qumráni korsóban 116 tetradrachma, 70 didrachma, és 6 római denarius volt található. Ez utóbbi a félsékelek 8,6%-át jelenti. Ez egyben azt is megmutatja, hányan lehettek a közösség tagjai Kr. e. 9/8-ban, mikor a kincset elásták. Kadman szerint az isfyai kincslelet 7800 húsz év feletti felnőtt zsidó férfi adója volt, a Rockefeller Museumban őrzött korsó tartalmát pedig kb. 300 felnőtt jahadtag fizette be.


Flavius Josephus lakonikus rövidséggel jegyzi meg, hogy „[Vespasianus] minden zsidóra, bárhol lakott, évi két drachma (dyo drachmas) fejadót vetett ki, melyet - éppúgy, mint régen a jeruzsálemi templomnak - most a Capitolium javára kellett megfizetniük Világos, hogy Vespasianus intézkedését nemcsak gazdasági érdekek diktálták.
A „zsidóadó" bevezetése egyrészről demonstrálta a „zsidók Istenének" vereségét és Iuppiter felsőbbrendűségét a rómaiak szemében, másrészről a Birodalom zsidó lakosságának tudatos megalázását is szolgálta. A rabbinikus irodalomban (Johanán ben Zakkai Énekek énekehez fűzött magyarázatában) is szerepel egy utalás a zsidóadóra, bár eltérő összeggel: „Nem akartátok a »sékelt« a Menny számára megfizetni, egy bekát fejenként, ezért most tizenöt sékelt kell fizetnetek ellenségeitek királyságának".

Elképzelhető, hogy a hurbán után közvetlenül a rómaiak a normális templomi adó tizenötszörösét rótták ki a zsidókra? A Misna adókkal foglalkozó traktátusában szerepel, hogy „amikor Izrael visszatért a gólából [vagyis a babilóni fogságból], dárikban fizette a templomi adót". A hagyományos kommentárok megegyeznek abban, hogy itt arany dárikról van szó, amelynek értéke 15-16 sékelnek - vagyis pontosan a Johanán ben Zakkai által említett összegnek - felel meg. A jeruzsálemi Templomban már az egységes királyság korában is három faládába (2Kir 12:9-10) gyűjtötték össze a templomi adót.
A j.Seq. 3.3. szerint a harmadik láda volt a legértékesebb, mert ide hozták a Babilóniában, Médiában és még távolabb lakó zsidók adójukat: a 15-16 sékelt érő arany dárikokat. Elképzelhető tehát, hogy a jól informált rómaiak eleinte mindenkit arra köteleztek, hogy a létező legmagasabb templomi adót fizessék be, s ezt csak később csökkentették a szokásos két drachmára.



A zsidóaadó begyűjtésére
A korábban már létező fiscus Alexandrinus és fiscus Asiaticus mintájára - létrehozták a fiscus Iudaicust, amelynek élére egy procurator ad capitularia Iudaeorum nevű tisztségviselőt neveztek ki. Egy zsidóadó-felelős procurator sírfelirata már a 18. században előkerült: „Titus Flavius Euschaemonnak, a császár szabadosának, aki külügyi titkár és a zsidók fejadójának kincstárnoka, készíttette Flavia Aphrodisia, patrónusának és férjének, aki megérdemelte".
T. Flavius Euschaemon - a harmadik névelem (cognomen) görög eredetre utal - a Flavius dinasztia valamelyik császárának felszabadítottja volt, de közelebbit nem tudunk mondani a felirat keletkezésének időpontjáról. Mindenesetre Domitianus alatt a szövegben említett „külügyi titkár" (ab epistulis) tisztségben két nagyon fontos változás következett be: a hivatalba lovagrendieket neveztek ki a felszabadítottak helyett, valamint kettéosztották azt ab epistulis Graecis, illetve ab epistulis Latinis részlegre. A felirat ezt a változást nem tükrözi, tehát vagy Vespasianus, vagy Titus alatt keletkezhetett.

A császári kincstár (fiscus) - az aerariummal, vagyis az államkincstárral szemben - olyan intézményt jelent, amely a közjavára fordítja a bevételeket, a császár személyes felügyelete alatt. Ricci véleménye szerint a procurator az adózók listáját ellenőrizte, amelyre - Domitianus után - a gyerekek, nők és a zsidó vallással szimpatizálók (az ún. „istenfélők") is kivétel nélkül felkerültek, bárhol is éltek a Római Birodalom területén. Ez azért is különösen megalázó lehetett a zsidók számára, mivel a templomi adót eredetileg a nőknek és a gyermekeknek nem kellett megfizetniük. Egy zsidóadó-összeírás Egyiptomban is előkerült, Arsinoéból, a Fajúmi körzetből, Kr. u. 73. május 16-i dátummal. A görög nyelvű papirusz magyar fordításban így hangzik:



„Jelentés Hérakleidésnek, az »Apollónios-tábor« amphodarchésének: felmérés a zsidóadóról Caesar Vespasianus Augustus császár ötödik évében, a negyedik évben befizetett adókat tekintetbe véve. A zsidók száma, akiket a korábbi összeírásokba felvettek: 5 felnőtt férfi, 6 felnőtt nő, akik közül egy túlkoros, és igazolódott, hogy 59 éves volt a negyedik évben, egy fiatalkorú, lévén négyéves a negyedik évben, összesen 12 név. És azok közül, akiket összeírtak az előző epikrisis során, három évesek lesznek a negyedik évben, mivel a második évben egyévesek voltak.
A férfiak: Philiskos, Ptollas fia, Philiskos unokája, anyja Erótión Nők: Protus, Simon lánya, aki Ptolemaios fia, anyja Dosarion, összesen 2, mindösszesen 14, ezek közül 5 felnőtt férfi, 1 fiatalkorú férfi, aki az ötödik évben volt négyéves; felnőtt nők 6, fiatalkorú nő 1, aki az ötödik évben volt ötéves, hasonlóan 1 fiatalkorú nő négyéves ... összesen 14 név. Továbbá összeíratott még a zsidóadó befizetésére Caesar Vespasianus Augustus császár ötödik évében a fiatalkorúak közül, akik a harmadik évben voltak egyévesek, és így az ötödik évben háromévesek, a fiúk közül: Seuthés, Theodóros fia, Ptolemaios unokája, anyja Philus, aki kétévesnek találtatott a negyedik évben, a negyedik évi epikrisiskor; összesen 15 név, ezek közül felnőtt férfi 5, egy fiatal korú férfi, aki az ötödik évben volt 5 éves; 6 felnőtt nő, egy fiatalkorú nő, aki az ötödik évben volt 5 éves, valamint egy négyéves, összesen 15.
Ezek közül 5 felnőtt férfi azok közé tartozik a listán, akinek a maximális fejadót (laographia) kell fizetniük, 5 név, és a maradék 10 név. Ezek egyenként: felnőtt nők: Tryphaina, ...-spas lánya, Kales unokája, anyja Dosarion, azok közé tartozik, akik túlkorosak, mivel igazolódott, hogy a negyedik évben volt 59 éves, így most 61 éves. Dosarion, Jakubos lánya, aki Jakubos fia, anyja Sambus, Simon felesége, 22 éves; Philus, ... lánya, anyja Ptollus, Thedoros felesége, 20 éves. Sambathion, Sabinos lánya, anyja Hérais, Thegenés felesége, 20 éves. 5..., ... lánya, anyja Theudus, Sambathion felesége, ... éves. Erótión, ... lánya, anyja Euterpé, Ptollas felesége, 22 éves, összesen 6 (fő).
Kiskorú fiúk, négyéves az ötödik évben: Philiskos, Ptollas fia, Philikos unokája, anyja Erótión, 1 név, hasonlóan azok, akik háromévesek az ötödik évben: Seuthés, Thedoros fia, Ptolemaios unokája, anyja Philus, 1 (fő). Ötéves lányok az ötödik évben: Protus, Theodoros lánya, anyja Philus, 1 (fő). Hasonlóan azok, akik négyévesek az ötödik évben: Protus, Simon lánya, aki Ptolemaios fia, anyja Dosarion, 1 (fő). Összesen 10 név. Azokkal együtt, akinek a maximális fejadót kell fizetniük, összesen 15 név: 8 drachma és 2 obolos fejenként: 125 drachma, az aparchaira 15 drachma, összesen 140 drachma. Egy másolat Amutio...-n, az írnokon keresztül elhelyeztetett a királyi írnokkal, Vespasianus ötödik évében, Germanikios 20-án


Az eredetileg negyvenöt columnás szöveg egy arsinoéi amphodarchés jelentése az „Apollónios-tábor" területén élő zsidók lélekszámáról. A dokumentum egyrészt bizonyítéka annak, mennyire alapos bürokrácia működött Egyiptomban; másrészt bepillantást enged az Egyiptomban élő zsidó családok felépítésébe. Az öt felnőtt férfi és feleségeik mellett mindössze négy gyermeket vesz számba a lista, ebből kettő egy házaspáré.
Ez figyelemreméltóan alacsony szám, amit nem magyaráz meg Victor Tcherikover feltevése, hogy az oka feleségek fiatal korában keresendő (Dosarion 22, Philus 20, Sambathion 18, S[...] fiatalabb mint 20, Erótion 22), egyrészt maga is hivatkozik rá, hogy Philusnak 20 évesen már két gyermeke volt, ebből a idősebb már 5 éves, másrészt a Babatha-dokumentumok is alátámasztják, hogy a zsidó nők 13-15 éves korban már rendszerint férjhez mentek és több gyermekük is született. Erótionnak és Dosarionnak egy-egy 4 éves gyermekük volt. De miért csak egy?
Tcherikover szerint ennek két oka lehet: (1) a parasztasszonyok rendszerint három évig szoptattak, hogy megelőzzék az újabb terhességet (vö. 2Makk 7:27); (2) vagy nagy volt és a csecsemőhalandóság és/vagy a nem kívánt gyermekek - különösen a lányok - kitevésének barbár szokása. Nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy ez utóbbi nem volt megtalálható a zsidó családoknál, a Misna ugyanis beszél a talált gyermekekről. A gyermekek alacsony száma egyébként az edfui osztrakonokon is megfigyelhető.


Suetonius tudósít róla, hogy Domitianus alatt különleges szigorúsággal hajtották be a zsidókra kirótt fejadót: „egyebeken kívül kivételes szigorúsággal hajtatta be a zsidóadót; feljelentettek mindenkit, aki ugyan nem vallotta magát annak, de zsidó módjára élt, valamint olyanokat is, akik eltitkolva származásukat, nem akarták a népükre kivetett adót megfizetni".Domitianust azonban meggyilkoltatása után a senatus „emlékezet-eltörlésre" (damnatio memoriae) ítélte, s a zsidók egy kissé fellélegezhettek. A zsidók vágya nyilvánvalóan az lehetett, hogy mindenestül töröljék el a fiscus Iudaicust.
Nerva alatt jelentek meg a FISCI IUDAICI CALUMNIA SUBLATA feliratos pénzérmék, ami szó szerint annyit tesz: „a zsidópénztár gazsága elvétetett: Ezek után aligha lehet véletlen, hogy az edfui „zsidóadó"-osztrakonok között egy sincs, amely Nerva idejére datálódnék. A Nerva alatt feléledő zsidó optimizmust mutatja Josephus Apión elleni traktátusa is, amelynek végén olvasható encomium csakis egy zsidók iránt viszonylag barátságos légkörben hangozhatott el.
A zsidó kincstárral kapcsolatos Nerva-érmek kibocsátása 97 közepétől megszűnt, ez persze lehet véletlen is, de feltűnő, hogy Nerva éppen ekkor adoptálta M. Ulpius Traianust, akinek apja, a hasonló nevű M. Ulpius Traianus baeticai homo novus volt, aki 67 és 69 között vett részt a iudaeai hadjáratban. Traianus császár számára inkább természetes apja, mint az őt örökbefogadó Nerva lehetett a példakép: az előbbit 112-ben istenné is avattatta. Úgy tűnik, Traianus érdekében állt, hogy a zsidók felett aratott győzelem emlékét felelevenítsék, és a „zsidók mint a római állam természetes ellenségei" képét megerősítsék.
A Traianus alatt újra feléledő zsidóellenes hangulatot mutatják Tacitus Historiae-jának ismert passzusai. Az edfui osztrakonok 98-115 között újra bizonyítják a zsidóadó begyűjtését.



Zsidók Edfuban
Az ókori Apollinopolis Magna (a mai Edfu) régészeti kutatását 1937-1939-ben végezték el lengyel és francia régészek. Ennek során a „zsidónegyed" házait is feltárták. Érdekes, hogy Alexandriához hasonlóan itt is „negyedik negyed" (vagyis delta) volt a városrész neve. A régészek több mint 250 osztrakont is felszínre hoztak, melyek zöme egy negyvenhat éves periódus (Kr. u. 70-116, Vespasianus, Titus, Domitianus és Traianus uralkodása) alatt keletkezett, de vannak cseréptöredékek Nero, Galba, Otho és Vitellius korából is, és huszonkilenc a Kr. u. 151-165 közötti időszakból.
Azt egyelőre nem tudjuk, miért nincsenek zsidó osztrakonok Nero előttről, mikor a városrészt már a Ptolemaida időkben is zsidók lakták. A legvalószínűbb magyarázat, hogy ekkor a zsidók még szétszórtan laktak a városban. A Traianus alatti háborúban (Kr. u. 115-117) a közösség megszűnt létezni, a lakosokat vagy kiirtották, vagy elmenekültek. Kr. u. 116 és 151 között ezért nem találtak itt zsidókra utaló osztrakonokat. A cserepek túlnyomó többsége egyének neveit sorolja fel (nincs szó bennük közösségről), és sohasem utal foglalkozásra. Az osztrakonok kizárólag adóbefizetési nyugták, amelyekből az alábbiakban rövid válogatást mutatunk be:


CPJ 163. - 72. január 28. (Vespasianus)
Merin, Jasikos fia (nyugtája) a zsidók kétdénáros adójáról, Vespasianus negyedik
(évében), 8 drachma, 2 obolos. 4. év, Mecheir (hónap) 3-án.

CPJ 170. - 75. április 23. (Vespasianus)
Theodóros, Antonius Rufus fia (nyugtája) a zsidók kétdénáros adójáról, Vespasianus hetedik (évében), 8 drachma, 2 obolos; az aparchairól: 1 drachma. Nikón, Antonius Rufus fia hasonlóképpen: 8 drachma, 2 obolos; az aparchairól: 1 drachma. Tryphas, Nikón fia, hasonlóképpen: 8 drachma, 2 obolos; az aparchairól: 1 drachma. 7. év, Pharmouthi (hónap) 28-án.

CPJ 171. - 75. június 26. (Vespasianus)
Kifizette: Marus, Akietos lánya (nyugtája) a zsidók kétdénáros adójáról, Vespasi-anus hetedik évében: 8 drachma, 2 obolos; az aparchairól: 1 drachma. Akyntas Kai-killias, Sarra szabadosa, 8 drachma, 2 obolos; az aparchairól: 1 drachma. 7. év, Epeiph (hónap) 2-án.

CPJ 180. - 80. június 15. (Titus)
Kifizette: Akyntas Kaikillas, Sarra szabadosa, (nyugtája) a zsidók kétdénáros adójáról, Titus Caesar hetedik évében: 4 drachma, 1 obolos; az aparchairól: 3 obolos. 2. év, Payni (hónap) 21-én.

CPJ 183. - 85. május 18. (Domitianus)
Josephos, Aischylos fia (nyugtája) a gát-adóról, Domitianus úr 4. évében: 6 drachma, 4 obolos; a fürdő-adóról: 2 obolos; a zsidó-adóról: 9 drachma, 2 obolos. 4. év, Payni (hónap) 24-én.

CPJ 195. - 100. szeptember 27. (Traianus)
Mariamos, Simon fia (nyugtája) a zsidóadóról Traianus úr 3. évében: 4 drachma, 4 obolos. 4. év, Thoth (hónap) 30-án.

CPJ 218. - 108. szeptember 1-jén. (Traianus)
Zósimé, Pesuris fiainak rabszolgája, Melchiónon, Pesuris fián keresztül, (nyugta) a zsidóadóról Traianus úr 11. évében, 6 drachma. Traianus úr 12. évében, Thoth (hónap) 4-én.

CPJ 227. - 116. március 31-én. (Traianus)
Maria, Abiétos lánya (nyugtája) a zsidóadóról Traianus Optimus Princeps (Aristu Kai
saros) 19. évében: 4 drachma, összesen 4 drachma. 19. év, Pharmuthi (hónap) 5-én.

CPJ 229. - 116. május 18-án. (Traianus)
Thermautos, Aninios centurio szolgája496 (nyugtája), a zsidóadóról, Traianus Optimus úr 19. évében: 3 obolos. 19. év, Pachón (hónap) 23-án.


Az edfui lakosoknak - származásuktól függetlenül - a következő adókat kellett befizetniük: 1. a rendfenntartással kapcsolatban: 1.1. rendőri adót (phylakitiokon); 1.2. őrizeti adót (phylakés); 1.3. őrtorony-adót (skopelón); továbbá 2. gát-adót (chómatikon); 3. fürdő-adót (balaneutikon); 4. fejadót (laógraphia). A zsidóknak ezen felül kellett még a zsidóadót (Iudaiokon telesma), vagy más néven „két dénárt" (timé dénarión dyo Iudaión) befizetniük. Ez utóbbi volt az adó hivatalos római neve (denarii duo Iudaeorum), amelyet Tcherikover értelmezése szerint Vespasianus harmadik évében vetettek ki. Az adót minden zsidó vallású személynek meg kellett fizetnie, lett légyen férfi, nő vagy gyermek (3-tól 60 vagy 62 éves korig), szabad vagy rabszolga. (A rabszolgák fejében gazdáik fizettek.)
A zsidóadó igen nagy terhet rótt a családokra, nagyságrendekkel nagyobbat, mint az általános fejadó, amit csak a felnőtt férfiaktól szedtek be. Ez utóbbi adó összege 8 egyiptomi drachma (= 2 denarius) és két obolos volt, az utóbbit azért kellett befizetni, mert az adót a helyi pénzben (és nem a rómaiban) szedték, így az átváltásból adódó veszteséget pótolni kellett. A zsidóknak további egy denariust kellett leróni az úgynevezett aparchai fejében, ami szó szerint „első zsengét" jelent, és arra az áldozatra utal, amit a diaszpórában élők küldtek fel évente a Templomba. Az utolsó befizetésről szóló osztrakon 116. május 18-áról kelteződik.