logo

XXIV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Caligula fel akarja állítani szobrát a jeruzsálemi templomban .

Közben Gajus császár annyira elbizakodott szerencséjében, hogy már nem csupán istennek tartotta magát, és másoktól is megkövetelte, hogy istennek nevezzék, hanem hazájának legkiválóbb férfiak is kivégeztette. A zsidóknak is keservesen meg kellett szenvedniük gyalázatosságait. Ugyanis Petroniust hadsereg élén Jeruzsálembe küldte, hogy állíttassa fel szobrát a templomban; egyúttal azt az utasítást adta neki, hogy ha a zsidóit ellenkeznek, az ellenszegülőket végeztesse ki, a többit adja el rabszolgának. De Isten kegyelme megakadályozta ezeknek a parancsoknak a végrehajtását. Petronius Antiochiából három légióval és erős syriai segédcsapatokkal megindult Judaea ellen. A zsidók egyik része nem adott hitelt a háborús híreknek, a másik része igen, de nem tudta, hogyan védekezzék. De hamarosan az egész népet rémület szállta meg, mert a hadsereg már Ptolemaisba érkezett.

Ez a galileai tengerparti város a nagy síkságon fekszik hegyek koszorújában; ugyanis keletre, 60 stadion távolságban emelkedik a galileai hegység, délre, 120 stadionnyira a Karmel és északra, 100 stadion távolságban az az igen magas hegy, amelyet az ottani lakosság Tyrión Klimaxnak (Tyrosi Létra) nevez.
A várostól két stadionnyira folyik a kis Bélos-folyó, amely mellett van egy Memnón-emlék és egy 100 könyöknyi területű különös hely. Ez a térség kerek és üreges, és itt terem az üveghomok; bár az ott horgonyzó hajók legénysége folytonosan bányássza, mindig újra megtelik, mert a szél szinte szándékosan visszasöpri bele kívülről a csillogó homokot; az üreg az egész homokot azonnal üveggé változtatja; de még ennél is csodálatosabbnak tartom, hogy az üregből kibuggyanó üveg megint homokká változik. Ennek a vidéknek ez a természeti érdekessége.

A zsidók tehát feleségeikkel és gyermekeikkel a ptolemaisi síkságon gyülekeztek össze, és könyörögtek Petroniusnak, hogy kímélje ősi szokásaikat és őket magukat is. A könyörgők nagy tömege és az az állhatatosság, amellyel kérésüket előterjesztették, olyan hatást tett Petroniusra, hogy a hadsereget és császárszobrot otthagyta Ptolemaisban, elment a galileai Tiberiasba, és odarendelte a népet is, főképpen a zsidók valamennyi tekintélyes férfiát. Ott aztán részletesen kifejtette a rómaiak hatalmát, a császár fenyegetéseit, és igyekezett bebizonyítani nekik, milyen oktalan a kívánságuk. Azzal fejezte be, hogy minden meghódított nép minden városa befogadta az idegen istenek szobrain kívül a császár szobrait is, és hogy ha csak a zsidók maguk tiltakoznak ez ellen, akkor ez a viselkedésük nem egyéb, mint lázadás, és lényegileg egyértelmű a felségsértéssel.

Ezzel szemben a zsidók törvényükre és ősi szokásaikra hivatkoztak, amelyek nemhogy ember, de még Isten szobrát sem engedik meg felállítani a templomban, vagy akár az országnak bármely közömbös helyén sem. Erre Petronius így felelt:
„Márpedig nekem is teljesítenem kell uram parancsát, és ha megszegem, azért, hogy kíméljelek benneteket, akkor méltán halállal bűnhődöm. Az indít majd ellenetek háborút, aki engem ide küldött, nem én, mert mint ti, én is az ő hatalma alatt állok.”

Erre az egész nép felkiáltott, hogy készek bármit elszenvedni törvényükért. Miután Petronius lecsendesítette a lármát, és megkérdezte, vajon háborút akarnak-e indítani a császár ellen, a zsidók azt felelték, hogy naponta kétszer is áldozatot mutatnak be a császárért és a római népért; de ha fel akarja állítani a szobrát, akkor előbb ki kell irtani az egész zsidó népet, mert feleségeikkel és gyermekeikkel készek inkább lemészároltatni magukat. Petroniust bámulat és szánalom fogta el, mikor látta a zsidók mély vallásosságát és elszántságukat, hogy inkább a halált is elszenvedik. Ezúttal dolguk végezetlenül váltak el egymástól.

A következő napokon egyenként magához hívatta a legtekintélyesebb férfiakat, aztán közös gyűlésbe a népet, és részben kéréssel, részben rábeszéléssel próbálkozott, majd pedig fenyegetődzött, és ecsetelte előttük a rómaiak hatalmát, Gajus haragját és a maga kényszerhelyzetét. De mikor mindez semmit sem használt, és látta, hogy esetleg még a föld is megműveletlenül marad - mert a nép éppen most, a vetés idején, 50 napja nem dolgozott már -, megint népgyűlést hívott egybe, és így beszélt:
„Jó, hát akkor inkább vállalom én a veszélyt: vagy sikerül Isten segítségével megváltoztatnom a császár akaratát, és akkor veletek együtt örvendezhetek megmenekülésünkön, vagy pedig, ha megharagszik rám, inkább én áldozom fel az életemet.”
Aztán elbúcsúzott - a tömeg sok szerencsét kívánt neki -, Ptolemaisban a hadsereg élére állt, és visszatért Antiochiába. Onnan azonnal jelentést írt a császárnak, leírta bevonulását Judaeába, a nép rimánkodását, és hogy ő, mivel nem akarta elpusztítani az országot és a népet, nem sértette meg a zsidók törvényeit, tehát nem teljesítette a császár megbízatását. Gajus erre a levélre egyáltalán nem kegyesen válaszolt: halállal fenyegette meg Petroniust, mert lagymatagnak bizonyult parancsa teljesítésében. De a véletlen úgy hozta magával, hogy az a futár, aki a leiratot hozta, a vihar miatt három hónapig hányódott a tengeren, míg ellenben az, aki Gajus halálának hírét hozta, szerencsésen utazott, úgyhogy Petronius a császár halálának hírét 27 nappal hamarabb kapta meg, mint a császári parancsot.


Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József az irodalomtudomány doktora