logo

XVIII Maius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Josephus részvétele a háborúban (66-67 és 67-70).

A zsidó háború eseménytörténetét tekintettük át, elsődlegesen a Bellum Iudaicum elbeszélése, valamint a régészeti feltárások, numizmatikai és epigráfiai leletek alapján. Ezek után bárkiben jogosan vetődhet fel a kérdés: valóban ez-e a zsidó háború hiteles története? Erre a kérdésre két szempontból sem lehet egzakt választ adni: egyrészt azért nem, mert egy múltban megtörtént esemény egyetlen narrációja sem léphet fel az abszolút hitelesség igényével, mivel - ezt a huszadik századi történelemelméletek sokoldalúan bizonyították - nagyjából annyi „történelem" létezik, ahány történész, illetve történeti tapasztalat.
Másrészt azért nem lehetséges a válaszadás, mivel a zsidó háború történetéről egyedül Josephus narrációja maradt fenn teljes egészében, így legfeljebb a belső ellentmondások kimutatása ébreszthet gyanút a narráció hitelességével szemben.

Ráadásul Josephus műve deklaráltan apologetikus, illetve polemikus szándékkal íródott, vagyis bevallottan elfogult. Különösen Josephus saját szerepét illetően lehet az embernek az az előérzete, hogy talán nem a teljes igazságot olvassuk a ránk maradt művekben. A Bellum és az Antiquitates XVIII-XX. könyve, valamint a Bellum és a Vita háborús beszámolói között jelentős eltérések figyelhetők meg.
Az utóbbinak ugyanakkor az is magyarázata lehet - mint azt Shaye Cohen feltételezte -, hogy a két mű eltérő közönségnek íródott: a Bellum görög változata alapvetően a rómaiaknak, míg az Antiquitates függelékeként megjelent Vita elsősorban a zsidóknak, mégpedig (a Rómában, Iudaeában, vagy mindkét helyen élő) vallásos zsidóknak.

Josephus a Bellumban röviden érintette Jeruzsálem kormányzóinak és a zsidó területek tábornokainak megválasztását a Cestius Gallus-féle győzelmet követően. Érdekes, hogy a későbbiekben egyetlen ekkor megválasztott zsidó tábornokot sem említett, noha beszámolt területeik római meghódításáról. Ennek ellenére nem osztjuk Shaye Cohen véleményét, aki szerint a „tábornokok némelyike Josephus szorgos és apologetikus elképzeléseinek terméke lehet" - miért akart volna Josephus „magas labdát adni" kritikusainak azzal, hogy nem létező zsidó tábornokok neveit illeszti művébe?
Ám azt Cohen is elismeri, hogy az esemény, amelyről Josephus talán nem egészen pontosan számolt be, nagyon is plauzibilis: Cestius veresége után a római ellenőrzés összeomlott az országban, s ebben a helyzetben az állam felelős vezetői egyrészt nem akarták, hogy totális káosz uralkodjék el, amelyben a „szélsőségesek" még nagyobb teret nyernek (ezt mutatja azok névsora, akiket nem bíztak meg a hadsereg vezetésével); másrészt fel is akartak készülni a várható nagyobb római visszacsapásra.
A kormányzók és tábornokok nagy része a papok köréből került ki: a tizenegy említett személyt a Templomban választották meg, egy személy (Anan/Hananja) korábban főpap volt, ketten (Jehósua ben Sapphias és Eleázár ben Hananja) főpapi családból származtak, és hárman (maga Josephus és két meg nem nevezett társa) papok voltak; ugyancsak másik kettő (Jószéf ben Simeon és Johanán ben Hananja) papi neveket viseltek.

Josephus egyike volt ezen megválasztott tábornokoknak, aki harmadmagával Alsó- és Felső-Galilea, valamint Gamala területe felett kapott felhatalmazást. Fontos különbség a Bellum és a Vita szövege között, hogy az utóbbiban Josephus lépten-nyomon hangsúlyozza: felhatalmazásukat a „gyűléstől" (koinon), illetve a főtanácstól (synedrion), illetve a jeruzsálemi vezetőktől (prótoi) kapták.

Josephus az Önéletrajzban azt állítja, hogy Galilea még nem készült fel a háborúra, bár korábban a Bellumban nagyon is harcra késznek mutatta be. Mindkét állítás úgy lehet egyszerre igaz, hogy Josephus az érem két oldalát mutatja be. Cestius korábban eléggé megritkította a galileai „forrófejűeket; Galilea legnagyobb városa, Sepphóris Róma pártján maradt; a második legnagyobb várost, Tiberiast pedig pártharcok gyötörték. Cohen egyetért azzal a hagyományos képpel, hogy „ebben a körzetben a város és vidék közti feszültség erősebb lehetett, mint a Róma-ellenes érzület".
Josephus egyik feladata egy ütőképes hadsereg felállítása lehetett. A besorozottak számát valószínűleg eltúlozza: egyszer azt írja, hogy több mint 100.000 fiatalt sorozott be; pár bekezdéssel később azonban már csak 60.000 kiképzett gyalogosról és 250 lovasról tesz említést. Bár ez a létszám valóban túlzottnak tűnhet, arra is gondolnunk kell, hogy a csapatok többségét az erődítményekben és falvakban helyezték el viszonylag nagy területen. Az is valószínű, hogy Vespasianus legióinak láttán a besorozott „népfelkelők" nagyobb része egyszerűen hazasétált, nem vállalva a kilátástalan harcot.

Josephus sehol nem próbálja eltitkolni, hogy feladatát: Galilea védelmét teljes odaszánással igyekezett megvalósítani, ugyanakkor már a háború elején felismerte: „hogy csak egyetlen módon menekülhetnek meg: ha önként meghódolnak; maga azonban .... inkább százszor is szívesebben meghalt volna, mint hogy elárulja hazáját, és bemocskolja fővezéri becsületét"

Cohen értetlenül áll e dilemma előtt: „ha Josephus felmérte, hogy a rómaiakat nem lehet legyőzni, miért akart még több embert belevonni a pusztulásba? Pedig a válasz nagyon is egyszerű: mert Josephus is parancsot teljesített. Erre az alárendelt helyzetre utal, hogy pontosan a fentebb idézett felismerése után gyorsfutárral küldött jelentést Jeruzsálembe a „lázadás vezetőinek" - Révay fordítása ezúttal megint félrevezető: szó szerint „a jeruzsálemiek (vezetőinek)" (tois ... tón Hierosolymón) -, vagyis feletteseinek, hogy kikérje véleményüket a háború folytatása vagy a békekötés ügyében. Ezen nincs mit csodálkozni: minden hasonló esetben ez a standard eljárás, hiszen egy tábornoknak nem áll jogában a háború egészének menete, illetve két állam békekötése kérdésében határozni.
Cohen akkor is Róma-ellenességgel vádolja Josephust, amikor az egyszerűen hadvezéri kötelességét teljesíti: például a galileai települések megerősítésével. Ugyanakkor ő is elismeri: Josephus és ellenfele, a gischalai Johanán politikai nézetei között alapvető különbség lehetett. A galileaiak egy része nem azért tartotta Josephust alkalmatlannak a vezetésre, mert el akarta árulni az országot Rómának, hanem mert a tábornokok rivalizálása zűrzavarba taszította őket.


Forrás: Grüll Tibor - Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei
.-