A bibliai történetírás hagyományát követő Első Makkabeus-könyv (IMakk) IV. Antiochos Epiphanés uralkodását, a Makkabeus-felkelés történetét és a Hasmóneus uralom kezdetét beszéli el (Kr. e. 175135). Eredetileg héberül íródott, de ránk csak görög fordításban maradt, egyébként Flavius losephus is ezt használta. Szerzőjét sokan azonosnak tartják Eupolemosszal, aki részt vett Júda Makkabi által Rómába menesztett küldöttségben (1Makk 8:17).
A Második Makkabeus-könyv (2Makk) korábban kezdődik és korábban is ér véget, mint az 1Makk. A mű tulajdonképpen Júda Makkabi életének és harcainak történetét beszéli el. A szintén görögül fennmaradt mű, amelynek megírását egy bizonyos kyrénéi Jasónnak tulajdonítják, történetileg kevésbé megbízható, mint az 1Makk, bár vallástörténeti szempontból nagy jelentőségű.

A Makkabi-felkelés győzelmével kezdődő Hasmóneus-kor az apokalipszis műfajának virágkorát hozta el Izraelben és a diaszpórában. Ennek állandó referenciapontja a kanonikus Dániel könyve, amelyet többnyire a Makkabeus-kor után keletkezett apokalipszisek közé sorolnak. A Bibliában csak röviden említett Hénok (1Móz 5:18-24) neve alatt maradt fenn a Hénok első könyve (1Hén), amely egyelőre csak etióp fordításban ismert. A rómaiak által nagy becsben tartott Sibylla-jóskönyveket is felhasználták a zsidók saját vallási propagandájukban.

A Kr. e. 80 körül egy kis-ázsiai zsidó által szerkesztett Harmadik Sibylla-könyv (OrSib III), és az ismeretlen szerzőségi! Negyedik Sibylla-könyv (OrSib IV) is tartalmaz egy világtörténeti összefoglalást. A Salamon Zsoltárait (PsSol) JULIUS WELLHAUSEN Kr. e. 80-40 közé keltezte, és szerinte a mű fő témáját a zsidó vallási csoportokon belüli megosztás, azon belül is a farizeus-szaddukeus ellentét képezi.
A Mózes felemeltetése (AssMos) egy vegyes esszénus-farizeus irat, amelynek keletkezését a Kr. e. 1 és a Kr. u. 1. század közé teszik. Elutasítja a templomi áldozatokat és az Isten beavatkozását előlegezi a legközelebbi jövőben.

A Kr. e. 2-1. században keletkezett Jubileumok könyve a Genezis és az Exodus 1-12. fejezeteinek parafrázisa. (Innen ered a könyv másik elnevezése: Kis Genezis.) A Jubileum elnevezés a történelem 7 x 7 + 1 éves ciklusokra (jóbél = jubileumi év) történő bibliai felosztására utal (3Móz 25:8-11).
A Szináj-hegyen egy angyal jelenti ki Mózesnek a történelem menetét, a világ kezdetétől a saját koráig. A szerző nemcsak a történelem 49+1 éves ciklusokban történő beosztását viszi végig konzekvensen, hanem a 364 napos szoláris naptárhoz is ragaszkodik (ebben hasonlít a qumráni közösség tagjaihoz).
Már a hurbánt követően keletkezett az utóbbival sok ponton rokonságot mutató Ezra negyedik könyve (4Ezra), amely hét látomást tartalmaz a Jeruzsálem elpusztítása utáni harmincadik évből. Az írás keletkezésére vonatkozó legfontosabb belső támpont a sas látomása, melynek idejében Domitianus (81-96) még életben van.
A szír nyelvű Báruk apokalipszis (2Bár) Jeremiás próféta írnokának neve alatt maradt fenn. Ez is a templomrombolással, ill. a pogány birodalmak jövőbeli pusztulásával foglalkozik (Xeravits 2009).
A görög nyelvű Báruk apokalipszis egy a gnózis szellemétől megérintett, keresztények által átdolgozott, eredetileg zsidó írásmű. (Az ún. testamentum-irodalmat, amely a hellenisztikus korban keletkezett és hosszú időn keresztül virágzott, itt nem tárgyaljuk, mivel történeti vonatkozásai viszonylag csekélyek.)

A maga műfajában egyedülálló a József és Aszenet (JosAs) története, amely „missziós regényként" határozható meg. Datálása tág határok között mozog: a Kr. e. 2. század közepétől a Kr. u. 3-4. század közöttig, és elsősorban az egyiptomi diaszpóra belső életének megismerése szempontjából fontos (Bolyki 2005).
Az Epistola Anne ad Senecam című apokrif levéltöredéket 1984-ben fedezte fel BERNHARD BISCHOFF egy 9. századi kölni kódexben.14 Az írásműnek természetesen semmi köze Annás főpaphoz, illetve Senecához. A fiktív levélben felvetett témák (a monoteizmus, a lélek halhatatlansága, a világ megismerhetősége, a helyes istentisztelet módja) és a velük kapcsolatban idézett bibliai citátumok alkalmasak voltak arra, hogy a pogányok és zsidók közötti teológiai-filozófiai diskurzus részévé váljanak.
Az Epistola legfőbb érdekessége, hogy a nyugat-római birodalom hivatalos nyelvén, latinul íródott. E dokumentum igazolja, hogy a zsidó diaszpóraközösségek nemcsak keleten, hanem nyugaton sem voltak intellektuálisan és kulturálisan elszigetelve pogány környezetüktől.