Aligha létezik a görög nyelvű Újszövetségnél vitatottabb ókori történeti forrás. Ennek alapvető oka, hogy ez a Kr. u. 1. század második felében és a 2. század elején keletkezett huszonhét könyv egyben a kereszténység profetikus kinyilatkoztatása is.
Az újszövetségi írások belső koherenciája és a külső bizonyítékok (kortárs vagy közel-kortárs irodalmi, papirológiai, epigráfiai és régészeti dokumentumok; a könyvek hagyományozódása) azonban arra engednek következtetni, hogy az Újszövetség szűkebben vett történeti részei (elsősorban a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) történeti-kritikai értelemben is kiállják a hitelesség próbáját.

A Jézus életéről, szolgálatáról, kereszthaláláról és feltámadásáról, valamint a korai (előszeretettel zsidó-kereszténynek nevezett) egyház működéséről ránk hagyományozott történeti célzatú elbeszélések hátterében ott láthatjuk az Erec Jiszráel földjén és a diaszpórában élő kortárs zsidóság és a Római Birodalom eleven valóságát. Ennek a háttér-képnek hitelessége pedig számos történeti dokumentummal igazolható.
Az irodalmi, epigráfiai és régészeti anyagban feltűnnek olyan személyek nyomai, mint Jézus, Pontius Pilatus prefectus Iudaeae, Annás és Kajafás főpapok; vagy a Pál apostol missziós útjai során említett személyek: a korinthosi Erastus; Gallio, Achaia kormányzója; Sergius Paulus, Ciprus proconsula.

A földrajzi helyek szempontjából nagy jelentőséggel bír a kisebb galileai falvak említése: pl. Názáret, Magdala, Kapernaum, Korazin, Bétsaida stb.; vagy Jézus működésének jeruzsálemi helyszínei: a Bethesda-medencék, a Siloám-tó, struthion, gabbatha, golgota stb. A korabeli tárgyi valóság megismerésében fontosak a súly-, hosszés űrmértékek, pénzek, edények, ruházatok stb.
A vallási szokásokat illetően bepillantást nyerhetünk a jeruzsálemi Templom és a zsinagógák világába, vagy éppen a vallási pártok belső villongásaiba (szaddukeusok és farizeusok, júdeaiak és galileaiak ellentéte stb.).
Számos utalást olvashatunk történeti eseményekre vonatkozóan is: pl. Augustus rendelete a Birodalom lakosságának összeírásáról; a zsidók kitiltása Rómából Tiberius alatt; éhínség Claudius idejében; vagy a ludaeában történt eseményeket illetően: a Templom építése; Archelaos ethnarchos közismert kegyetlensége; Antipas tetrarcha és Pilatus praefectus ellenségessége majd kibékülése; I. Heródes Agrippa halála és még hosszan sorolhatnánk a példákat.

A római hatalommal kapcsolatban az Újszövetség igen tartózkodóan nyilatkozik (Kim 2008; Yamazaki-Ransom 2010). Jézus egyrészről megállapítja, hogy a nem-zsidó nemzetek körében a vezetők visszaélnek hatalmukkal (Mt 20:25, Mk 10:42), ráadásul mindezért magukat „jótevőknek" (εύεργέτης) hívatják (Lk 22:25); ugyanakkor elismeri, hogy Pilatus hatalma „felülről adatott" (Jn 19:11), s a nyilvánvalóan igen terhes adófizetéssel kapcsolatban sem engedi magát provokálni (Mt 22:21, Mk 12:17, Lk 20:25).
Mikor jelentik neki Pilatus kegyetlen akcióját, amelynek során a helytartó Jeruzsálembe tartó galileai zarándokokat gyilkoltatott le, Jézus nem az elnyomó hatalom ellen szónokol, hanem minden ember alapvető bűnösségére hívja fel a figyelmet (Lk 13:1-3). Jézus tehát egyáltalán nem volt zélóta! Sőt, a Templom jövőbeli pusztulásáról az ószövetségi próféciákkal összhangban két kijelentést is tesz: „pusztán hagyatik néktek a ti házatok" (Mt 23:38, Lk 13:35, vö. 1Kir 9:7-8, Jer 12:7, 22:5); „nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik" (Mt 24:2, Mk 13:2, Lk 21:6).

A hurbánra történő harmadik utalás ugyancsak Jézus szavait idézi (vö. Jn 2:19-21), de elferdítve, hiszen hamis tanúk szájából hangzik el az ellene szóló perben: „Mi hallottuk, mikor ezt mondta: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amely nem kézzel csináltatott" (Mk 14:58); illetve „Ez azt mondta: leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt" (Mt 26:61).
E szavak értékelésekor azt a tényt is fontos figyelembe vennünk, hogy miközben Jézus rendszeresen erős kritikával illette a korrupt jeruzsálemi papságot és a farizeusi vallásgyakorlat bizonyos elemeit, sem a Templomot, sem a papságot, sem az áldozatokat nem utasította el, sőt maga is befizette a templomi adót, rendszeresen feljárt az ünnepekre, és ha Jeruzsálemben tartózkodott, a Templom keleti csarnokában tanított (Grüll 2005b: 56-66).

Jézus Jeruzsálem jövőben bekövetkező pusztulásáról is csak annyit mond: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása" (Lk 21:20) és figyelmezteti híveit, hogy meneküljenek el a városból.
A Római Birodalom szellemi, morális vagy politikai elítélése szóba sem kerül. Úgy tűnik, az Újszövetség egyszerűen tudomásul veszi a Római Birodalom fennhatóságát, annak bukásáról csak mint a távoli jövőben, az eszkatologikus „végidőkben" bekövetkező eseményről emlékezik meg, természetesen „kódolt" formában (pl. Jel 17-18; Collins 1984 Wainwright 1993; Frilingos 2004).