logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A háború demográfiai következményei.

A Római Birodalomban és azon belül Iudaeában élő zsidóság demográfiai adatai több mint egy évszázada folyamatos vitát generálnak a szaktudományon belül, amely korántsem jutott még konszenzusra ebben a kérdésben. A becslések nagy szélsőségek között ingadoznak: a római korban élő zsidóság összlétszámát 4,5-7 millió fő közé teszik, aminek kb. egynegyede (1,125-1,75 millió fő) élhetett az anyaországban (McCown 1947: 429).
Léteznek még ennél is minimalistább becslések: MCCOWN például modern (19-20. századi) adatok alapján következtetett arra, hogy Galileában 100 ezer, Júdeában 100 ezer, Jeruzsálemben 100 ezer, a Dekapolisban, a Sefélán és a part menti városokban 500 ezer, így mindösszesen 800 ezer zsidó élt a római kori Iudaeában (McCown 1947: 436). Ez jóval alatta marad JULIUS BELOCH 1886-os 2 milliós becslésének (amelybe beleszámította a Jordántól keletre élő kb. 500 000 zsidót is).

JEAN JUSTER merészen 5 millióra, SALO W. BARON pedig 2,2 millióra taksálta a Iudaeában élő zsidók lélekszámát. Iosephus „adataival" a történeti demográfia sajnos nem sokat tud kezdeni. Vegyük például azt az állítását, hogy Galileában 240 település található (Vita 45), és a föld termékenysége miatt a legkisebb galileai városban vagy faluban is 15 ezer ember lakik (BJ III. 3.2. [43]).
Egyszerű szorzással megállapíthatjuk, hogy ezek szerint csak Galileában minimum 3,6 millió ember élt az első zsidó háború előtt! Figyelembe véve az éghajlati adottságokat, a termőterületet nagyságát, a vízellátást, a régészetileg feltárt települések nagyságát, kijelenthetjük, hogy Iosephus adatai merő retorikai túlzások.

Mint az közismert, Tacitus és Iosephus nagyságrendileg eltérően adja meg a Jeruzsálemben ostrom alá került, illetve az ostrom során meghalt emberek számát. Tacitus szerint „a mindenféle korú ostromlottak, férfiak és nők száma, amint olvashattuk, hatszázezer volt" (multitudinem obsessorum omnis aetatis, virile ac muliebre secus, sexcenta milia fuisse accepimus, Tac. Hist. V. 13.1) az accepimus itt feltehetően valamiféle hivatalos jelentésre utal. Iosephus ellenben azt írja: Jeruzsálem ostroma alatt 1,1 millió ember halt meg (των δέ άπολομένων κατά πάσαν τήν πολιορκίαν μυριάδες εκατόν καί δέκα, BJ VI. 9.3. [420]). Ezt egyrészt Cestius Gallus számításai alapján becsülte meg amit a kormányzó Nero kérésére készített -; másrészt a pászka ünnepe alkalmából Kr. u. 70-ben bemutatott 256 500 áldozat alapján következtette ki, mivel a zsidóknak tilos egyedül elfogyasztaniuk a pászkabárányt, hanem csak tíz fős csoportokban, ami 2 565 000 főt jelent s ebbe nem tartoztak bele a különféle ragályos betegségekben szenvedők és az idegenek (Byatt 1973).

Iosephus adatai nyilvánvalóan túlzottak, és az igazsághoz közelebb áll Tacitus. A Római Birodalom urbanizációjával foglalkozó szakmunkák Keleten mindössze egy várost említenek, amelynek nagyjából félmilliós lakossága lehetett: ez Alexandria. A gazdaság és népes szíriai Antiochia lakosságát is csak 250 ezerre becsülik. A többi görög, kis-ázsiai és keleti „nagyváros" lakossága is 100 ezer fő alatt maradt. Az összehasonlító proxik alapján Jeruzsálem lakossága sem haladhatta meg a 100 ezres létszámot a Kr. u. 1. században (Broshi 199 0).

Ugyancsak a fentebb idézett mondatban olvassuk, hogy a rómaiak összesen 97 ezer foglyot ejtettek (Των μέν ούν αιχμαλώτων πάντων, οσα καθ ολον έλήφθη τον πόλεμον, άριθμός έννέα μυριάδες καί έπτακισχίλιοι συνήχθη, BJ 9.3. [420]), ami már sokkal valószerűbben hangzik, mint az 1,1 milliós adat. A foglyok sorsáról is megtudunk egyet-mást: közülük 40 ezernek Titus megbocsájtott és elengedte őket, másik 11 ezer a fogság ideje alatt belehalt az éhezésbe, mivel vagy visszautasították az ételt, vagy egyszerűen nem adtak nekik enni (BJ VI. 8.2. [384], 9.2. [419]). Ami a fennmaradó 46 ezer foglyot illeti: közülük többeket azonnal kivégeztek, „megszámlálhatatlan sokaságot" eladtak rabszolgának (των μέν άπεμποληθέντων άπειρον ήν τό πλήθος, BJ VI. 8.2. [386]). Caesareában és Caesarea Philippiben Titus játékokat rendezett, melyekben „sokan" (πολλοί) elpusztultak a vadállatok vagy egymás keze által (τ έν αύτή χρόνον έπέμεινεν παντοίας θεωρίας έπιτελων καί πολλοί των αιχμαλώτων ένταυθα διεφθάρησαν, οί μέν θηρίοις παραβληθέντες, οί δέ κατά πληθΰν άλλήλοις άναγκαζόμενοι χρήσασθαι πολεμίοις, BJ VII. 2.1. [24]).
Ugyancsak „tömeget" (οχλον) szállítottak Rómába gondosan kiválogatott, magas termetű és fiatal embereket -, hogy Vespasianus és Titus közös diadalmenetében vonultassák fel őket (των δέ νέων τους ύψηλοτάτους καί καλούς έπιλέξας έτήρει τω θριάμβω, BJ VI. 9.2. [417]; τόν αιχμάλωτον ήν ίδεΐν οχλον, VII. 5.5. [138]).
„A tizenhét év feletti többi embert láncba verette és munkára küldte Egyiptomba; Titus továbbá „sokakat" (πλήθους) ajándékba küldött a provinciákba, hogy ott kardtól vagy vadállatoktól pusztuljanak el a színházakban, de a tizenhét év alattiakat eladatta rabszolgának" (του δέ λοιπου πλήθους τούς ύπέρ έπτακαίδεκα ετη δήσας επεμψεν εις τά κατ Αίγυπτον εργα, πλείστους δ εις τάς έπαρχίας διεδωρήσατο Τίτος φθαρησομένους έν τοΐς θεάτροις σιδήρω καί θηρίοις: οί δ έντός έπτακαίδεκα έτων έπράθησαν, BJ VI. 9.2. [418]). Számadatokról ezúttal nem esik szó.

A háború egyik következménye volt a lakosság egy részének vagy egészének eltávolítása bizonyos területekről (farmokról, falvakból vagy városokból). Északon Gamla feltárása is bizonyította, hogy a várat a római hódítás után soha többé nem lakták (vö. BJ IV. 1.10. [82]). A Hirbet el-Muraknál talált villát („Helkias villája") lerombolták és jó ideig nem lakták.
A régészek véleménye szerint az épület akkor pusztult el, mikor Vespasianus 68 tavaszán Kfar Tov és Bét Guvrin környékét elfoglalta, és megszálló csapatokat hagyott hátra. Ebben a hadjáratban Iosephus szerint a rómaiak több mint 10 ezer embert öltek meg, 1000-et vetettek hadifogságba, a többit pedig elüldözték lakóhelyéről (BJ IV. 8.1. [447]).

Gerasában 1000 fiatal férfit öltek meg, a nőket és gyermekeket eladták rabszolgának, vagyonukat erőszakkal elvették, házaikat pedig felgyújtották (BJ IV. 9.1. [488]). Gabara városát és annak környékét felégették (BJ II. 8.5-6. [132-134]). Úgy tűnik, Narbata környékét már a háború második szakaszában elnéptelenítették, és az soha többé nem is települt be.
Parasztok ezrei az ország minden részéből otthagyták földjeiket és Jeruzsálembe, vagy valamely közelebb eső védett városba költöztek (BJ IV. 3.3. [135], 3.4. [138], 7.4-6. [419-439], 8.2. [451]). Még ha a háború után újra be is telepítették ezeket a falvakat és majorságokat, nem tudjuk, mennyinek térhetett vissza az eredeti tulajdonosa (BJ IV. 8.1. [444]). Néha a rómaiak tudatos telepítéseket hajtottak végre: például a zsidó dezertőröket Peraeában telepítették le (BJ IV. 7.6. [438]). Titus megígérte, hogy a zsidók vezetőinek, akiknek sikerült elmenekülniük Jeruzsálemből, visszaadja birtokait (BJ VI. 2.2. [114-115]), amire a legjobb példa maga Flavius Iosephus.


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés