logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A földkérdés 70 után

A lázadóktól fegyverrel visszahódított tartomány összes földje a rómaiak birtokába került. Iosephus egyetlen lakonikus rövidségű mondatban emlékezik meg erről a rendkívül fontos tényről, ám az eddigi kutatás igencsak megosztott ennek értelmezésében.
Iosephus textusa MOMMSEN szerint az elszenvedett szövegromlások miatt „ellentmondásos"; SCHÜRER „homályosnak" nevezi; SMALLWOOD számára „rövid és pontatlan"; míg ALON szerint egyszerűen „félrevezető".

Lássuk ezek után az inkriminált szöveghelyet:

Περί δέ τόν αύτόν καιρόν έπέστειλε Καΐσαρ Βάσσω και Λαβερίω Μαξίμω, ούτος δέ ήν έπίτροπος, κελεύων πασαν γην άποδόσθαι των Ιουδαίων. (217) ού γάρ κατώκισεν έκεΐ πόλιν ιδίαν αύτω τήν χώραν φυλάττων, όκτακοσίοις δέ μόνοις άπό της στρατιας διαφειμένοις χωρίον εδωκεν εις κατοίκησιν, ο καλείται μέν Άμμαοΰς, άπέχει δέ των Ιεροσολύμων σταδίους τριάκοντα.

„Ugyanekkor [Kr. u. 72] Vespasianus írásos parancsot küldött Bassusnak és Laberius Maximusnak, az akkori helytartónak, hogy a zsidók minden földjét adassák el. Tudniillik nem akart azon a földön várost alapítani, de a szántóföldet megtartotta magának, mindössze 800 kiszolgált katonájának utalt ki földet Ammaus környékén, Jeruzsálemtől 30 stadionnyira" (BJ VII. 6.6 [216-217]).

MOMMSEN az άποδόσθαι kifejezést „eladatni"-nak fordította, ami szerinte ellentétben áll a következő mondattal, amelyben a császár magának tartotta meg a területet (αύτω τήν χώραν φυλάττων). SCHÜRER ezt azzal oldotta fel, hogy az άποδόσθαι igét „bérleménybe kiadni"-nak („to lease", „to farm out") adta vissza. Ez szerinte azt jelentette, hogy Vespasianus magának tartotta meg a „zsidók összes földjét" (πασαν γην... των Ιουδαίων), de azt a fiscus hasznára bérletbe adta. BENJÁMIN ISAAC ezzel a magyarázattal szemben azt vetette fel, hogy az άποδίδωμι csak „eladni"-t jelent Iosephusnál, és sehol sem fordul elő „bérleménybe adni" értelemben (Isaac 1998b: 113).

Mit akar ezzel a szöveggel hangsúlyozni Iosephus? Annak, hogy Vespasianus nem alapított sem coloniát, sem nagyobb veterántelepülést Iudaeában, a zsidók szempontjából az volt a jelentősége, hogy a földek effektíve nem kerültek pogány betelepülők kezébe: a fiscustól egyszerűen megvásárolhatták, ha volt rá pénzük. Ezzel szemben, ha a földek egy colonia territóriumává váltak volna, zsidók aligha válthatták volna vissza.
Az is világos, mi a különbség az „eladás" és a „bérleménybe adás" között: az utóbbi esetben a zsidók nem lehettek volna tulajdonosai a földnek, csupán bérlői. Iosephus szövege tehát Vespasianus visszafogottságát akarja hangsúlyozni a zsidók földjének sorsával kapcsolatban (Isaac 1998: 116).

A Talmud sem hagy kétséget afelől, hogy zsidóknak 70 után is voltak birtokaik ludaeában: egy Lyddában lakó gazdag földbirtokos volt Baitosz ben Zonin (m.BM 5:3, b.BM 63a); R. Eliézer ben Hyrkanosnak szőlője volt Lyddától keletre, Kefar Tavi falu mellett (b.RH 31b). A rabbik mindent megtettek, hogy ez így is maradjon: törvényeikben ezért megtiltották, hogy földet, rabszolgákat és igásállatokat idegeneknek adjanak el.
A sabbatévi ugaroltatással és a tizeddel kapcsolatos kérdések ugyancsak fontos szerepet játszanak a rabbinikus irodalomban, ami szintén arra mutat, hogy a zsidók kezében jelentős földterületek voltak. A háború alatt és után azonban akarva-akaratlanul sok földbirtok cserélt gazdát. A Misnában említett híres sikarikon-törvény is ezzel a kérdéssel foglalkozik:

„Júdeában nem volt [érvényben] a szikarikon [törvény] azokra nézve, akiket a háborúban öltek meg. Miután a háborús öldöklés véget ért, érvénybe lépett a szikarikon. Hogyan? Ha valaki [földet] vett egy szikarikontól, majd azután újra megvette azt a tulajdonostól vásárlása érvénytelen; ha előbb megvette a tulajdonostól, majd a szikarikontól vásárlása érvényes. Ha valaki földet vett egy férfitól, majd ugyanazt megvette a feleségétől a vásárlás érvénytelen; ha viszont előbb megvette a feleségtől, majd a férjétől a vásárlás érvényes. Ez az első misna. Egy későbbi bírósági rendeletben úgy határoztak, hogy ha valaki földet vásárolt egy szikarikontól, a [vételár] negyedét fizesse meg a tulajdonosnak. Mikor? Ha nincs lehetősége azt megvenni [teljes áron]. De van lehetősége megvenni, az első opció az övé. Rabbi összehívott egy bíróságot, és szavazással eldöntötték, hogy ha a föld 12 hónapig a szikarikon tulajdonában maradt, bárkié lehet, aki először megveszi, de a tulajdonosnak fizesse ki a [vételár] egynegyedét" (m.Git. 5:6).

Egy magyarázat szerint a háborúban olyan törvény volt, hogy bárki római katona megölhette a zsidókat, akik úgy próbálták menteni az életüket, hogy a gyilkosokra (μρηρΟ = sicarii) íratták földjeiket. A háború ideje alatt egy sikarikontól földet venni ugyanolyan érvényes adásvételnek számított, mintha valaki az eredeti tulajdonostól vásárolt volna. Az elmúlt másfél évszázad kutatása természetesen minden lehetséges módon kereste a kapcsolatot a Iosephus által említett σικάριοι és a Misna szövege között, kevés sikerrel (Hengel 1961/1989: 51-53).
A Misnában és a Talmudban említett sikarikon ugyanis tisztán jogi kifejezés, amely az erőszakkal elkonfiskált földek megvásárlására vonatkozik (Gil 2005). A fenti, kissé talán homályos Misna-részletet jobban megvilágítja a Toszefta párhuzamos helye, amely így szól:

A szikarikon törvény nem vonatkozik Júda földjére, azért, hogy az országot újra be lehessen népesíteni.

Milyen feltételek mellett? Azok földjeire vonatkozóan, akiket a háború előtt és a háború alatt öltek meg.

De azok esetére, akiket a háború befejezése óta öltek meg, a szikarikon törvénye alkalmazandó" (t.Git. 3:1).

A Toszefta láthatóan arra az időszakra utal, amikor a római kormányzat az egész Iudaea földjét elkonfiskálta, és a zsidók vonakodtak az elvett földekből vásárolni, mert a haláchá értelmében azokat legalábbis a következő jubileumi évben, vagyis 50 év elteltével vissza kellett volna szolgáltatniuk eredeti tulajdonosaiknak.
A zsidó bíróságok ezért hoztak olyan törvényeket, amelyek a zsidók földvásárlását legalábbis Júdeában megkönnyítették, így azoknak, akik a „gyilkosoktól" vásároltak, nem kellett attól tartaniuk, hogy az eredeti tulajdonos visszaköveteli a földet. (Kárpótlásul elég volt a vételár negyedét, vagy a Gemárá szerint a föld egynegyedét, illetve annak ellenértékét: a vásárlási ár egyharmadát a volt tulajdonosnak juttatni, lásd Shahar 2012.) Így akarták Júdea zsidó lakosságának visszatelepedését elősegíteni. A szikarikon-törvényt csak a háború elmúltával léptették újra érvénybe ezen a területen.

A szikarikon mellett rendszeresen feltűnik egy másik kifejezés is: a [maciqim], amely szó szerint „kifacsarót" jelent. Ennek értelmezése ugyanolyan problematikus, mint az előbbié. SÁMUEL KRAUSS szerint a „kifacsarók" azok az új földbirtokosok voltak, akiket a római kormányzat ültetett a zsidók helyébe (idézi: Hengel 1961/1989: 53).
SIMON APPLEBAUM ellenben úgy értelmezi, hogy a Dp^n olyan pogány vagy zsidó származású felügyelők voltak, akik a római kormányzat megbízásából a földekből befolyó adókat ellenőrizték (Applebaum 1977: 385-395). MENAHEM MOR azonban több ponton is jogosan kritizálta APPLEBAUM elméletét: 1. az általa felhasznált források késeiek és tedenciózusak, 2. bizonyítható, hogy az ország nagy részében a háború után is voltak zsidó magánbirtokok, 3. a rómaiak által felkínált bérleti szerződések semmiképpen sem tartalmazhattak súlyosabb feltételeket, mint a háborút megelőzően bármikor, mivel a kormányzat óvakodott egy újabb háborús konfliktus kiprovokálásától (Mor 1986a: 66).


Forrás: Grüll Tibor: „Ézsau három könnycseppje" A zsidók három háborúja Róma ellen (Kr. u. 66-136) Doktori értekezés