logo

XVII Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Templom és az Antonius-vár leírása.

A templom, mint már említettem, megerősített dombháton épült. Eleinte a domb teteje alig volt elegendő a tulajdonképpeni templomépület és az oltár elhelyezésére, mivel a domb minden oldalról meredek és szinte függőleges volt. Miután azonban Salamon király, az első templomépítő, keleti részét fallal vette körül, a feltöltött részre oszlopcsarnokot építtetett, akkor ez volt az egyetlen; a többi oldala felől a templom még szabadon állt. A következő évszázadokban a nép folytonos feltöltésekkel kiszélesítette a domb sík tetejét; aztán áttörték az északi falat, és akkora területet csatoltak hozzá, amennyit később az egész templom területe elfoglalt.
Miután most már a dombot a tövétől kezdve hármas fallal vették körül, és ilyképpen meglepően bámulatos műveket alkottak - hiszen századokon keresztül erre fordították a templom egész kincsét, amit az egész világról Istennek felajánlott fogadalmi adományok gyarapítottak -, a szentély felső és alsó területét körfallal övezték, amelynek legalacsonyabb része 300 könyök magas és helyenként még magasabb alapépítményen nyugodott. De ennek az alapnak az egész mélysége nem is volt látható, mert a mélyedéseket javarészt feltöltötték, hogy egy szintre hozzák az utcákkal. Az alépítményhez felhasznált kőtömbök nagysága egyenként 40 könyöknyi volt.

Pénz bőven akadt, és a nép is vállvetve buzgólkodott, úgyhogy elképzelhetetlenül nagy igyekezettel és szívós kitartással sikerült az idők folyamán olyan művet létrehozni, amelynek megalkotását régente remélni sem merték volna. Ezekhez az alapzatokhoz méltók voltak az épületek is. Valamennyi csarnok kettős volt, és mind 25 könyök magas oszlopokon nyugodott, amelyek vakító fehér márványból voltak, véges-végig cédrusfa-lemezekkel borítva. A drága anyag, a művészi kidolgozás és az ízléses összeállítás felejthetetlen látványt nyújtott, de sem festő ecsetje, sem szobrász vésője nem díszítette kívülről az építményt.

Az oszlopcsarnokok szélessége 30 könyök volt, és egész kerülete, az Antonius várral együtt, hat stadion. A fedetlen szabad térséget mindenféle színű kőlapokkal kövezték ki. Ha az ember áthaladt az udvaron, három könyök magas, művészien kidolgozott kőkorláthoz érkezett, amely a másik templomudvart övezte. Ezen egyenlő távolságban oszlopok sorakoztak, amelyek részben görög, részben latin nyelven a szentség törvényét hirdették, vagyis, hogy idegennek tilos a szentélybe lépnie: mert ez volt a neve a második templomhelyiségnek, amelyhez az elsőből 14 lépcsőfokon kellett felmenni.
A szentély alapja négyzet volt, és külön fal vette körül. Ez a fal kívül 40 könyök magas volt, de külső magasságát eltakarta a lépcső, belül viszont a fal csak 25 könyöknyi volt, mert magasabb helyen, a dombon épült, amelyhez lépcső vezetett fel, ezért nem lehetett látni teljes magasságát. A tizennegyedik lépcsőfok és a fal közt volt még egy 10 könyöknyi sík terület; innen még öt-öt lépcsőfok vezetett a kapukhoz, amelyeknek a száma összesen nyolc volt dél és észak felé, mégpedig mindkét égtáj irányában négy, ezenkívül kettő kelet felé esett.

Ennek megvolt a maga oka, mert ebben az irányban külön helyet kerítettek el az asszonyoknak, ahol ájtatosságukat végezhették, tehát még egy kapura volt szükség, amely az elsővel szemben a falban nyílt. A többi égtáj felől, vagyis dél és észak felől is egy-egy kapu vezetett az asszonyok udvarába. Az asszonyoknak tilos volt a többi kapun belépni, sőt, ha a saját kapujukon bejöttek, nem volt szabad átmenniük a kerítésen. Egyébként ez a hely belföldi és idegen zsidó asszonyoknak egyaránt rendelkezésükre állt ájtatosságuk elvégzésére.

Nyugati oldalán nem volt kapu, hanem itt a fal megszakítás nélkül húzódott tovább. A csarnokok, amelyek a kapuk között a fal belső oldalához épültek, és a kincseskamrákhoz vezettek, gyönyörű és hatalmas oszlopokon nyugodtak. Csak egy sor oszlop volt itt: kisebbek, de éppen olyan szépek, mint az alsó udvar oszlopai.
Kilenc kapu, a kapufélfákkal és szemöldökfákkal együtt, dúsan be volt borítva arannyal és ezüsttel; a tizedik, a templom külső kapuja bronzból készült, és sokkal értékesebb volt, mint az ezüstözött és aranyozott kapuk. Minden ajtónak két-két, egyenként 30 könyök magas és 15 könyök széles ajtószárnya volt. Mindjárt a bejárat mögött kiszélesedett a helyiség, mindkét oldalon 30 könyök széles és több mint 40 könyök magas toronyszerű fülkék voltak, mindegyik két-két - egyenként 17 könyök kerületű - oszlopon nyugodott.
Valamennyi kapu egyforma volt, csak az, amely a bronzkapun túl az asszonyok udvarából kelet felől nyílt, és szemben volt a templom kapujával, jóval nagyobb volt. Tudniillik 50 könyöknyi volt a magassága, ajtószárnyai 40 könyök szélesek, díszítése is sokkal gazdagabb volt, és csupa tömör arany- és ezüstveret. Ezekkel a veretekkel a kilenc kaput Alexander, Tiberius atyja boríttatta. Az asszonyok udvarát övező falból 15 lépcsőfok vezetett a nagyobbik kapuhoz, öt fokkal kevesebb, mint a többi kapuhoz.

romaikor_kep



A tulajdonképpeni szentélyhez, amely középütt emelkedett, a szentek szentjéhez, 12 lépcsőfok vezetett fel; homlokzata éppen olyan széles volt, mint amilyen magas, vagyis 100 könyöknyi, de hátul keskenyebb 40 könyöknyivel, mert a két szárnyépület jobbról-balról 20 könyöknyire kiugrott. A szentély kapuján, amely 70 könyök magas és 25 könyök széles volt, nem voltak ajtószárnyak, azért, mert ez a véghetetlen nyílt menny jelképe. Kívülről csupa arany volt, és rajta keresztül feltárult az egész óriási templomhelyiség. Az ajtó belül is csak úgy ragyogott az aranytól.

A belső templomhelyiség két részre oszlott, de csak az elülső volt nyitva; ennek magassága 90, szélessége 50, hosszúsága mintegy 20 könyöknyi volt. Az a kapu, amely ebbe a helyiségbe nyílt, mint említettem, dúsan be volt aranyozva, a mellette levő fallal együtt; fölötte arany szőlővesszők voltak, amelyekről ember nagyságú fürtök csüngtek le. A templomépület két helyisége közül a belső alacsonyabb volt, mint a külső, és aranykapuja 25 könyök magas és 16 könyök széles volt.
A kapukról tarka hímzésű, földig érő, gyönyörű szövésű babiloni függöny csüngött le, káprázatos színek - kék, fehér, skarlát és bíbor - ragyogásában. Ez a függöny a világegyetemet jelképezte: a skarlát a tüzet, a fehér a földet, a kék a levegőt, a bíbor a tengert; két anyag a színével, a másik kettő az eredetével, mert az előbbit a föld, az utóbbit a tenger hozza létre. Az egész hímzés a menny képét ábrázolta, az állatkör kivételével.

Tehát ezen a bejáraton lehetett bejutni a templomépület alacsonyabb helyiségeibe. Ez 60 könyök magas, ugyanolyan hosszú és 20 könyök széles volt, s hosszúságában megint két helyiségre oszlott. Az első helyiségben, amelynek hossza 40 könyöknyi volt, három csodálatra méltó és világhírű műalkotás volt: a lámpatartó, az asztal és a füstölőedény. A lámpatartóból kiágazó hét lámpa a hét bolygót jelképezte; az asztalon levő 12 kenyér az állatkört és az évet; a füstölőedény pedig, amely a tengerből, a lakatlan pusztából és a lakott földről összegyűjtött 13 különféle füstölőszert tartalmazott, jelképezte, hogy minden Istentől származik és Istenért van itt.
Végül a templom legbelső helyisége minden irányban 20 könyöknyi volt, és az előző helyiségtől ugyancsak függöny választotta el. Ebben semmi sem volt; ide senkinek sem volt szabad belépnie, nem volt szabad látni és megszentségteleníteni: ennek ”szentek szentje" volt a neve.

Az alacsonyabb templomépülethez jobbról balra egymásba nyíló háromrészes lakások csatlakoztak, amelyekbe a kaputól mindkét felől be lehetett jutni. A templomépület belső részén nem voltak ilyen melléképületek, ez tehát keskenyebb volt. Magassága mintegy 40 könyöknyi volt, de egyszerűbb, mint az alsó. Ha ezt a 40 könyököt hozzászámítjuk az alsó rész 60 könyöknyi magasságához, akkor megkapjuk a teljes magasságot: a 100 könyököt.

A templom külseje szemet-szívet elkápráztató látványt nyújtott. Mindenütt nehéz aranylapok borították, és napkeltekor szikrázó fényekben sugárzott, úgyhogy aki mindenáron rá akart nézni, azt éppen úgy elvakította, mint a nap sugarai. Idegenek, akik Jeruzsálembe igyekeztek, már távolról olyannak láttáit, mint valami hófedte hegyet; mert ahol nem volt bearanyozva, ott vakító fehéren ragyogott. Tetején hegyes aranynyársak meredeztek, nehogy a madarak rátelepedjenek és beszennyezzék. Az építéshez felhasznált kőtömbök némelyike 45 könyök hosszú, 5 könyök magas és 6 könyök széles volt. A templom előtt állt a 15 könyök magas, 50 könyök hosszú és széles, négyszögletű oltár, amelynek a sarkai szarv alakban meggörbültek; délről enyhén lejtő út vezetett fel hozzá.

romaikor_kep



Az oltár úgy épült, hogy vas-szerszámot nem használtak hozzá; egyáltalán soha nem érintette vas. A templomot és az oltárt finom művű, mintegy egy könyöknyi magas márványkorlát övezte, amely a népet elválasztotta a papoktól. Magfolyásban szenvedők és bélpoklosok egyáltalán nem léphettek a templomba. Egyébként ha tiszták voltak, akkor sem volt szabad átlépniük az imént említett korlátot. Azok a férfiak, akik nem voltak teljesen tiszták, nem mehettek be a belső udvarba, ugyancsak papok sem, ha éppen tisztulást végeztek.

Papi családból származó egyének, akiknek testi hibájuk miatt nem volt szabad templomi szolgálatot végezniük, és mégis a korláton belül éltek a hibátlanokkal együtt, a származásuknál fogva nekik járó részt megkapták az áldozatból, de polgári ruhában jártak; mert csak a szertartást végző papok vehették fel a templomi ruhákat.
Az oltárhoz és a templomhoz csak teljesen tiszta papok léphettek, byssus ruhában, és ami a legfontosabb, úgy, hogy előzőleg nem ittak bort; erre kötelezte őket a szolgálat, nehogy szertartás közben hibát kövessenek el.

A főpap a papsággal együtt ment fel, de nem mindig, hanem csak szombaton és újhold idején, hagyományos ünnepeken, vagy a nép évenként visszatérő ünnepein. Mikor a szertartást végezte, mindenekelőtt övet viselt, amely lágyékát fedezte, azután lenvászon ujjast, és fölötte bokáig érő, jácint kék, rojtos felsőruhát, amely egész testét befedte. A rojtokról arany csengettyűk és gránátalmák csüngtek váltakozva; amazok a mennydörgés, emezek a villám jelképei.

A szalag, amely a felsőruhát a mell táján átköti, ötféle színű hímzett sávokból állt, éspedig arany, bíbor, skarlát, fehér és kék sávokból, tehát ugyanolyan anyagokból, amelyekből - mint az imént említettem - a templom függönyeit szőtték. Efölött még ugyanilyen színekből hímzett vállruhát viselt, amelyen azonban az aranyhímzés volt a legtöbb; ez olyan szabású volt, mint egy páncéling, és két aranycsat fogta össze, amelyekbe óriási sardonyx kövek voltak foglalva, s ezekbe belevésték a nép törzseinek nevét. Mellén 12 drágakő függött, négy sorban hármasával, éspedig karneol, topáz, smaragd; rubint, jáspis, zafír; achát, ametiszt, borostyán; onyx, berill, krizolit, és minden kövön egy-egy törzs neve. Fején kékkel átszőtt byssus fejfedőt viselt; ezt aranyabroncs fogta össze, amelybe bele voltak vésve a szent betűk: ezeken ama bizonyos négy betűt értik. Egyébként ezt a ruhát nem viselte mindig – rendszerint egyszerűbbet öltött magára -, hanem csak akkor, mikor bement a szentek szentjébe; ez pedig csak egyszer történt évente, azon a napon, amelyen ősi szokás szerint valamennyi zsidó böjtöt tart Isten tiszteletére.

Az Antonius-vár abban a szögletben épült, amelyet a külső templomudvar két oszlopcsarnoka, a nyugati és a keleti alkot egymással; 50 könyök magas, mindenfelől meredek sziklákon épült. Heródes király építtette, és ezzel bizonyságot tett páratlan pompaszeretetéről. Ugyanis mindenekelőtt bebonttatta a hegyet tövétől kezdve csiszolt kőlapokkal, mégpedig nemcsak díszül, hanem azért is, hogy aki fel akart mászni, vagy le akart menni, elcsússzék rajta. A tulajdonképpeni várépület előtt 3 könyök magas fal tornyosult, és emögött az Antonius-vár még 40 könyöknyire kiemelkedett.
A belsejében olyan helyiségek voltak és olyan berendezés, mint valami palotában, mert volt benne mindenféle jellegű és rendeltetésű terem, csarnokok, fürdők, tágas kaszárnyaudvarok; úgyhogy a vár kényelmes berendezés tekintetében olyan volt, mint egy város, pompa tekintetében pedig, mint egy királyi palota. Az egész olyan volt, mint egy torony, de mind a négy sarkán is volt egy-egy torony: s ezek közül kettő-kettő 50, a másik kettő pedig, tudniillik a déli és keleti, 70 könyök magas volt, úgyhogy innen végig lehetett látni az egész templomudvaron.

Ott, ahol a vár összeért a templom oszlopcsarnokával, egy-egy lépcső vezetett oda le, s ezen jártak az Antonius-várban állandóan állomásozó római légió őrszemei, hogy ünnepnapokon eloszoljanak az oszlopcsarnokokban, s vigyázzanak, nehogy a nép közt zavargás törjön ki. Mint ahogy a templom fellegvára volt a városnak, úgy a templomnak fellegvára volt az Antonius-vár. Ebben állomásozott mind a háromnak a helyőrsége; s ezenfelül a felsővárosnak is volt fellegvára: Herodes palotája.
Az Antonius-vártól elválasztott Bezetha-domb, amint már említettem, a város legmagasabb dombja volt, és rajta épült az újváros egy része. Mivel egyébként a városról és a falakról alább még részletesen akarok szólni, egyelőre ennyi legyen elegendő.


Forrás:
Flavius Josephus
A zsidó háború
(V. kiadás)
Görögből fordította:
Révay József
az irodalomtudomány doktora
.-