Ezen a ponton vette be Caesar a második falat, öt nappal az első fal elfoglalása után. Mikor a zsidók elhagyták, 1000 gyalogossal és a közvetlen vezetése alatt álló válogatott legénységgel bevonult, ott, ahol az új város gyapjúpiaca, ruhapiaca és kovácsműhelyei vannak, és a szűk utcák rézsút irányulnak a falakra. Ha most azonnal lebontatta volna a fal nagyobb részét, vagy pedig hadiszokás szerint az elfoglalt városrészt elpusztította volna, véleményem szerint győzelme nem járt volna veszteséggel. Azonban abban a reményben, hogy a zsidókat jobb belátásra bírhatja, ha nem alkalmaz kíméletlen intézkedéseket, amihez pedig joga lett volna, nem szélesítette ki a rést annyira, amennyire tanácsos lett volna, visszavonulás esetére; mert úgy gondolkozott, hogy a zsidók csak nem állítanak neki csapdát, ha ilyen kíméletes irántuk.

A bevonulás után még meg is tiltotta, hogy legyilkolják a zsidó foglyokat, vagy felgyújtsák a zsidó házakat, sőt a lázadóknak szabad elhatározásukra bízta, hogy harcoljanak egymással, ha akarnak, csak a nép ne vallja kárát; a népnek pedig megígérte, hogy minden vagyonát visszaadja. Tudniillik, nagyon fontosnak tartotta, hogy megtartsa magának a várost, a városnak pedig a templomot.
A nép szívesen elfogadta volna ajánlatát, de a harcias zsidók gyengeségnek magyarázták emberiességét, és azt hitték: Titus csak azért tett ilyen ajánlatokat, mert nem érzi magát eléggé erősnek arra, hogy az egész várost elfoglalja. A polgárokat halállal fenyegették meg, ha bárkinek még a megadás gondolata is megfordul a fejében; aki csak egy hangot is szólt a békéről, azt rögtön megölték.

Csakugyan, nemsokára megtámadták a bevonuló rómaiakat: részben az utcákon rohanták meg őket, részben pedig a házak tetejéről lövöldözték; sokan a felső kapukból kirohanásokat intéztek a falakon kívül álló rómaiak ellen, és ezzel az odaállított őrszemeket annyira megijesztették, hogy leugráltak a tornyokról, és visszaszaladtak a táborba. Míg odabent azok, akiket minden oldalról körülzárt az ellenség, kint pedig a bajtársaikért aggódó katonák kiáltozni kezdtek, a zsidók száma egyre gyarapodott, s mivel nagy előnyük volt, hogy jól ismerték az utcákat, sok rómait megsebesítettek és visszaszorítottak.
A rómaiak ebben a kényszerhelyzetben ellenálltak, mert a szűk falrésen át nem tudtak nagyobb tömegekben menekülni, s már-már úgy látszott, hogy mind ott pusztulnak, akik benyomultak a városba. De ekkor Titus segítségükre sietett: gyorsan elosztotta az íjászokat az utcák végében, belevetette magát a legnagyobb forgatagba, s valóságos lövedékzáporral visszaszorította az ellenséget.

Mellette küzdött Domitius Sabinus, aki ebben a csatában is bátor harcosnak bizonyult. A Caesar parancsára szakadatlanul folyt a nyilazás; ezzel megakadályozta a zsidók előnyomulását mindig, amíg valamennyi katonája vissza nem vonult. Így hát a rómaiakat, miután a második falat elfoglalták, megint visszavetették. Ez a városbeli harcosok önérzetét megdagasztotta, és elbizakodtak sikerükben; a rómaiak, úgy vélték, nem merik többé betenni lábukat a városba, de ha bejönnének is, a zsidókat ugyan nem verhetik meg.

Lám, Isten bűneik miatt elhomályosította az értelmüket, mert nem látták, hogy a visszaszorított csapat csak elenyésző kis része a római hadseregnek, és hogy alattomosan közeledik már az éhínség. Persze ők még mindig jóllakhattak a nép szenvedése árán, és szívhatták a város vérét, de a tisztes polgárok már jó ideje nélkülöztek, és sokan éhen is haltak.
A lázadók a nép pusztulását megkönnyebbülésnek érezték, mert csak az olyan embert tartották érdemesnek az életre, aki hallani sem akar a békéről, és csak azért él, hogy a rómaiak ellen harcoljon. Ezért örültek, ha a más felfogású emberek pusztultak, mert árulóknak tartották őket.

Így bántak a város lakosságával; a rómaiakat pedig, ha megint megpróbáltak benyomulni, fegyverrel verték vissza, a rést testükkel fedezték, és három napig szívósan így védekeztek; de a negyedik napon nem tudtak tovább ellenállni Titus kemény támadásának: visszaszorította őket, mire visszahúzódtak korábbi állásukba, s most másodszor is elfoglalta a falat, és azonnal leromboltatta egész északi részét, a déli szakasz bástyáiba pedig csapatokat helyezett, és most már a harmadik fal ostromának terveivel foglalkozott.