Machairos vára az ókori Peraea, a mai Jordánia területén, a Holt-tengertől keletre fekszik. Alexandros Iannaios építtette a Kr. e. 90-es években, majd Pompeius tábornoka, Gabinius rombolta le Kr. e. 57-ben. Húsz évvel később Nagy Heródes építtette újjá, akinek halála után Antipasra, Galilea és Perea „negyedes fejedelmére" szállt.
A vár történetének legjelentősebb eseményére ekkoriban került sor: Antipas egy születésnapi dáridó során meggyilkoltatta az évek óta itt bebörtönzött Keresztelő Jánost. Machairost Plinius úgy említi, mint a Jeruzsálem után második legerősebb erődöt Iudaeában: secunda quondam arx Iudaeae ab Hierosolymis. Az erőd régészeti feltárását J. Vardaman kezdte meg 1968-ban. A munkálatokat a jeruzsálemi Studium Biblicum Franciscanum újította fel Virgilio Corbo vezetésével (1978-1981), majd 1992 és 93 között a jordániai Turisztikai és Régészeti Minisztérium folytatta.


Machairos várát így mutatja be Josephus:

„Alexandros (Iannaios) zsidó király volt az első, aki felismerte ennek a helynek a kedvező fekvését, és itt várat épített, amelyet azonban később az Aristobulosszal folytatott háborúban Gabinius leromboltatott. Mikor Heródes lett a király, ezt a várat különösen gondjába vette, és elsősorban tartotta alkalmasnak a megerősítésre, főként az arabok szomszédsága miatt, mert a vár éppen országuk határán, kedvező helyen épült. Ezért nagy területet fallal és bástyatornyokkal vett körül, és benne várost építtetett, amelyen előbb át kellett menni, hogy a tulajdonképpeni várba jusson az ember.
A hegy csúcsát is fallal vette körül, és a fal sarkain 160 könyöknyi magas tornyokat építtetett, tágas és pompás termekkel; megfelelő helyeken egész sor víztartó medencét is készíttetett, hogy felfogja a vizet, és az egész környéket elláthassa ivóvízzel. És mintha csak versenyre akart volna kelni a természettel, a hely természetes erősségét mesterséges erődítményekkel túl akarta szárnyalni. Ezenfelül megrakta a várat lövegekkel és hadigépekkel, és általában igyekezett a lakosságot mindenképpen úgy felszerelni, hogy akármilyen hosszú ostromot is kibírjon".


Bassus a hegy keleti oldalán lévő völgyet kezdte feltöltetni, hogy ostromrámpát építsen. Közben a lázadók az alsóvárosba száműzték a nem-zsidókat, míg ők a felsővárba zárkóztak be. Innen rajtaütésekkel zavarták a sáncaik mögé húzódó támadókat. Végül az ostromot egy szerencsétlen eset zárta le: egy Eleázár nevű zélótát a rómaiak elfogtak és a várbeliek szeme láttára megkorbácsoltak, majd keresztre akartak feszíteni.
A felsővár zsidó lázadói ekkor szabad elvonulás és Eleázár kiadatása fejében letették a fegyvert. Csakhogy az alsóváros lakosságának egy része - akik attól tartottak, hogy a zsidók az ő rovásukra egyeztek meg a rómaiakkal - éjszaka kimenekült a városból. Másnap az alsóvárosba behatoló rómaiak 1400 férfit lekaszaboltak, a nőket és gyermekeket pedig eladták rabszolgának. A zsidóknak szabad elvonulást biztosítottak.
A Héródiont és Machairos várát elfoglaló Sextus Lucilius Bassus helytartó latin nyelvű építési feliratát 1907-ben a Jeruzsálemből Lyddába vezető út mentén (a mai Abu Gosh község közelében) találták meg:


„Imperator Caesar Vespasianus Augustus, négyszeres consul,
Imperator Titus Caesar Vespasianus Augustus fia, kétszeres consul,
Sextus Lucilius Bassus, praetori jogokkal felruházott császári legatus alatt,
a [......] cohors [...... készíttette.]"


A nem túl izgalmas szövegű építési felirat egy nagyon fontos katonai útvonal mellett feküdt. A kérdés: milyen építményen lehetett eredetileg elhelyezve? Mivel Abu Gosh község közelében nem találtak nagyobb római épület, feltételezhető, hogy a kőtábla egy az út mentén lévő postaállomásra volt kihelyezve, jelezve, hogy kinek az uralkodása alatt, melyik csapategység készítette azt.
A felirat másik érdekessége, hogy az Pontius Pilatus ismert felirata után a második olyan epigráfiai emlék, amely egy helytartó nevét örökíti meg. Sextus Lucilius Bassus Jeruzsálem lerombolása után, Titus távozásával kapta meg a X. Fretensis legatusságát, egyúttal a provincia helytartójának tisztét, amit hirtelen halála miatt csak rövid ideig (Kr. u. 71. második fele-73?) tudott betölteni. Tacitus szerint nagy köpönyegforgató volt a négy császár évében: Vitellius kinevezte mindkét itáliai flotta parancsnokává (praefectus classis Misenatis et Ravennatis), ami látszatra nem nagy dicsőség, ám azelőtt sosem fordult elő. Bassus mégis gondolkodás nélkül cserbenhagyta Vitelliust, mikor Vespasianus látszott győztesnek.
Az új császár azzal jutalmazta átállásáért, hogy meghagyta ebben a tisztségben, amelyről egy felirat is tudósít. Censorként Vespasianus rövidesen felvette a patriciusok sorába, és senatorrá nevezte ki, egyúttal rábízta Iudaea kormányzását, a „győztes" háború befejezését. Bassus katonai feladata a zsidó lázadók maradék fészkeinek felszámolása volt. Ezt rövid idő alatt meg is oldotta. Két jelentős erődöt foglalt el: a Héródiont és Machairost, de a zélóták utolsó végvárát, Masadát, már utódjának kellett bevennie.