A szombattartás volt a zsidók legismertebb szokása a Római Birodalomban, amely Nero korára mára pogányok körében is általánosan elterjedt. Éppen ezért akár egy nem-zsidó olvasó számára is jelentőségteljessé válhatott Josephus azon megjegyzése, miszerint Metilius jeruzsálemi helyőrségparancsnok katonáinak lemészárlása „éppen szombaton történt.
Még nagyobb üzenetértéke lehetett annak, hogy a zélóták nem engedték a halottakat eltemetni: „mintha csak összeesküdtek volna, hogy az ősi törvényekkel együtt a természet törvényeit is lábbal tapossák, és az emberek ellen elkövetett bűneiket Isten meggyalázásával tetézik. Josephus a rómaiak szemében igen súlyos bűnnek számító esküszegést is a lázadók nyakába varrta, mivel Metilius jeruzsálemi helyőrségparancsnok katonáit esküszegő módon mészárolták le.


"...a zsidók szemében ez a mészárlás mintegy a tulajdon pusztulásuk előjelének tűnt; jól tudták, hogy most már elkerülhetetlen a háború, mert van rá ok; azt is tudták, hogy városukat bűn szennyezte be, és ezért ... mindenesetre el lehetnek készülve Isten büntetésére"


Végül a zsidó történetíró olyan tényeket is felsorol, amelyek csak a törvénytisztelő zsidók szemében jelenthették a háborúhoz vezető okokat. Gischalai Johanán például „a törvényszabta hagyományos tisztulásokat is elhanyagolta; „asztala tele volt tiltott eledelekkel...", amelyek között még szigorúan tiltott vér is ott szerepelt." Máshelyütt ugyanis megtudjuk, hogy a zélóták még ettől sem tartózkodtak: amikor a rómaiak elől a föld alatti alagutakba menekültek, ott is folytatták a lakosság terrorizálását és kirablását, „és ha valamelyiküknél ennivalót találtak, mohón felfalták, még akkor is, ha véres volt.
Bár a homoszexualitás bűnét nem volt veszélytelen épp a rómaiak előtt emlegetni, akiknél ez még a legfelsőbb körökben is meglehetősen elfogadott volt, Josephus mégsem titkolta el, hogy Johanán „förtelmes cselekedetekkel szennyezte be a várost": az általa vezetett felkelők női módra öltözködtek és homoszexuális kicsapongásokat folytattak."

Mindezekhez a bűnökhöz járult még hozzá az igazságtalanul kivégzettek átka. Josephus részletesen beszámol a pereai Niger kivégzéséről, aki megátkozta a zélótákat: „A rómaiak bosszúját könyörögte le rájuk, dögvészt, éhínséget és háborút, ezen felül pedig, hogy egymás kardjától pusztuljanak el. Isten mindezt beteljesítette".

Az átok erejétől való félelem az egész ókori világot áthatotta, bár Izrael fiai különleges védelmet élveztek Istentől a varázslásokkal és az ellenségek átkával szemben (4Móz 23:23). Az ún. rontó átkokról a hatalmas mennyiségű, ókorból ránk maradt defixiós táblák és egyéb mágikus tárgyak tudósítanak - ezekből kiderül, hogy a Római Birodalom társadalmainak, népeinek és vallásainak mindegyike gyakorolta ezeket a praktikákat, s ez alól a zsidók sem képeztek kivételt.

Összességében a lázadók minden isteni és emberi jogot megvetettek, így méltán érte őket, és rajtuk keresztül az egész zsidó népet a vereség és pusztulás: „Minden emberi jogot lábbal tapostak, az isteni Törvényt megcsúfolták, a próféták jövendöléseit kinevették, mint holmi nagyszájú fecsegést. Mert ezek sok mindent megjövendöltek az erényről és a bűnről, és a zélóták, amikor ezekre fittyet hánytak, egyúttal beteljesítették a hazára vonatkozó jövendöléseket is"