logo

XIX Aprilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Születés és neveltetés

Josephus az idézett Önéletírásában pontosan megadja születésének időpontját:
„Gaius császár uralkodásának első évében születtem. Hivatalos nevén Gaius Iulius Caesar Germanicus császár (Kr. u. 37-41) az utókor előtt jobban ismert a Caligula (Kisbakancs) gúnynévről, amit azért ragasztottak rá a kortársak, mert kiskorától kezdve katonai táborokban nőtt fe1. Gaius-Caligula 37. március 18-án lépett trónra. Hogy Josephus ebben az évben született, bizonyítja egy másik művében tett megjegyzése, miszerint Domitianus uralkodásának 13. évében (azaz Kr. u. 93/94-ben) éppen ötvenhat éves volt»

Gaius uralkodásának első pár hónapja igen nagy reményeket ébresztett alattvalóiban, sokan már-már az augustusi „aranykor" visszatérését rebesgették birodalomszerte. 37 októberében a császár váratlanul súlyos betegségbe esett, amelyből csak 38 tavaszán gyógyult fel: ez a Gaius azonban már semmiben sem emlékeztetett korábbi énjére, cselekedetei sokkal inkább arra vallottak, hogy egyszerűen meghibbant.
Itt és most nincs terünk arra, hogy uralkodásának a zsidóság számára igencsak vészterhes időszakáról akár csak nagy vonalakban szóljunk, elég lesz talán két dolgot kiemelnünk: Alexandriában polgárháborús viszonyok uralkodtak az ott lakó görögök és zsidók között, amelyben a római kormányzat egyértelműen az előbbieket támogatta; és Gaius elrendelte, hogy kolosszális méretű szobrát állítsák fel a jeruzsálemi Templomban. Természetesen mindez robbanásig fokozta a feszültséget az Erec-Jiszráel földjén és a diaszpórában élő zsidóság körében - hiteles tanúja mindennek az alexandriai Philón két írása: a Pro Flacco és a Legatio ad Gaium.

De térjünk vissza Josephusra, aki mindebből semmit sem látott személyesen, hiszen Gaius-Caligula meggyilkolásakor mindössze négyéves volt. Neveltetéséről - szerénytelenséggel aligha vádolható módon - a következő beszámolót adja:


„Rendkívül nagy műveltségre tettem szert, nagyon jó emlékezőtehetségemmel és értelmemmel vitathatatlanul mindenkit túlszárnyaltam. Még alig voltam 14 éves fiú, tudományszomjam miatt máris mindenki magasztalt, és a főpapok és városunk előkelői minduntalan felkerestek, hogy alaposabb törvénymagyarázattal útbaigazítsam őket.


A „nagy műveltség" (megalé paideia) hangsúlyozása Josephusnál nem teljesen öncélú: elterjedt vád volt ugyanis a görög és római értelmiség köreiben, hogy a zsidók műveletlenek; korlátolt barbárok, akiktől semmilyen gyakorlati találmány nem származik; illetve nem tudnak felmutatni olyan jelentős gondolkodókat, mint amilyenekkel a görögök rendelkeznek. Josephus több ízben - de főként az Apión ellen irt traktátusában - részletesen cáfolja e vádakat, kimutatva, hogy a zsidók törvénye a legelső és legjobb a világon, amely az egész emberi létezést átfogja; a zsidók „erényről" és „műveltségről" vallott felfogása teljes egészében ennek rendelődik alá:


„Törvényhozónk [Mózes] ugyanis nem engedett teret a Törvények nem ismerésére való hivatkozásnak. A Törvényt a nevelés (paideuma) legszebb és nélkülözhetetlen eszközévé tette; és úgy rendelkezett, hogy nem egyszer, nem is kétszer, hanem sokszor kell azt meghallgatni: minden hetedik napon, minden más munka alól mentesülve össze kell gyülekezni a törvények meghallgatására és alapos elsajátításukra. Ez olyan gyakorlat, amit a többi törvényhozó, úgy látszik, mellőzött"."


A nevelésről vallott zsidó és a római felfogás között van némi hasonlóság. A konzervatív nevelés mindkét társadalomban a következő alapelvekre épült: az atyai hatalomra és felelősségre (patria potestas) és a szülők iránti tiszteletre; az ősi törvények és szokások megtartására; gyakorlatiasságra; az egyszerűség, haszonelvűség és tisztelet szokásaira; és végezetül ennek betetőzésére: a köz hatékony szolgálatára. Ráadásul mind a konzervatív római, mind a zsidó szerzők ezeket az alapelveket a görög nevelés felett állónak vallották.

A görög paideiáról Josephus meglehetősen sommás véleményt alkot: a görögök későn tanulták meg a betűvetést, nincsenek Homérosnál korábbi műveik; szavaik erőteljesek és igen hatásosak, de a szavahihetőség dolgában rosszul állnak; saját írásaikat is csak afféle szófia-beszédnek tartják, a régi művek megmentéséért semmilyen áldozatra nem hajlandók; megbízhatatlan, rossz történetírók.
A kulturális érintkezés korábbi szakaszában mind a rómaiak, mind a zsidó elítélték a mezítelen görög testedzést, a szexuális perverzitásokat, sőt a görög divatot és a gasztronómiát is. Az első századi zsidó nevelésről nem sokat tudunk, de az valószínűleg - a rómaihoz hasonlóan - a kisgyermekek esetében informális és család jellegű lehetett. A nagyobb gyermekeket a zsinagógák mellett működő tanházakban (bét hamidrás) oktatták a rabbik, akiknek görög neve is didaskalos, azaz „tanító.
Josephus így summázza a zsidó nevelés lényegét és fontosságát: „Legnagyobb büszkeségünk: gyermekeink nevelése, a törvények megtartása, a bennük ránk hagyományozott erkölcsi parancsok teljesítését pedig életünk legfontosabb feladatának tekintjük.

A rabbinikus tradíció szerint egy fiúgyermek jogi értelemben 13 évesen válik felnőtté, vagyis tetteiért felelőssé. A római világban 15 vagy 16 éves korban öltötték fel a fiúk a férfitogát (toga virilis), vagyis váltak nagykorúakká. A Josephus által megadott 14 éves életkor tehát a zsidók szemében már felnőttnek, a rómaiak szemében viszont még gyermeknek számított. Josephus valószínűleg az utóbbit akarja hangsúlyozni, mivel a „fiú"-t a nála másutt nem előforduló antipais görög szóval adja vissza.
A fenti szemelvény „tudományszomj" kifejezése ugyan szép, de nem egészen pontos. Ennek görög megfelelője, a philogrammatos, szószerint „betűszeretőt" jelent, amit Luis H. Feldman így fordít angolra: „book-loving: Azért nem lényegtelen ez a különbség, mert - mint azt fentebb is láttuk - a zsidó felfogás szerinti „műveltség" alapját egyedül a Szentírás képezi. Erre utal a „törvénymagyarázat" szó is, amit akár „jogi kérdések"-nek is fordíthatnánk (peri tón nomimón).
A lényeg itt is ugyanaz: a „törvény" (nomos) vagy a „jog" (nomima) alatt ugyanazt kell értenünk: a mózesi törvények rendszerét, vagyis a haláchát. A Törvényben való „alapos" jártasság, vagy méginkább a precizitás (akribeia) is rendkívül fontos Josephus számára, ezt lépten-nyomon hangsúlyozza műveiben, és - derék farizeus módjára - sohasem felejti elkárhoztatni azokat, akik csak felületes törvényismeretre tesznek szert.

Bár az alsó- és középfokú zsidó oktatásról nincsenek adataink ebből a korból, hiszen a Talmud utalásai anakronisztikusak lehetnek erre az időszakra vonatkoztatva, az mégis nagyon valószínűnek látszik, hogy az oktatás alapját a héber Biblia szövege képezte. A szent szövegek memorizálása, vagyis az emlékezőtehetség gyakorlása lényeges - ha nem a legfontosabb - része lehetett a tanulásnak.
Részben azért volt ez fontos, mert nem mindig és nem mindenkinek állt rendelkezésére bibliaszöveg; másrészt a hívőknek bármilyen körülmények között fel kell tudniuk idézni a Tóra szavait: „És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz" (5Móz 6:7).
Nem véletlen, hogy abban a korban, mikor a tanítás nem az írásos rögzítésen, hanem az emlékezetbe vésésen alapult, mind a zsidó, mind a görög világban rendkívüli teljesítményeket jegyeztek fel ezen a téren. A Misna szerint R. Eliézer ben Hyrkanos, aki a hurbán előtt lakott Jeruzsálemben, olyan volt, mint „egy bevakolt ciszterna, amelyből egyetlen csepp sem vész el" (m. Abot 2:8).

Josephus gyermekkorának e látszólag fennhéjázó összefoglalása tehát nem más, mint közhelyek gyűjteménye. A szoros összefüggés Mózes életrajzának Josephus-féle változatával nem véletlen. A zsidók történetében olvassuk: „A gyermek [Mózes] valósággal meghazudtolta korát, olyan értelmes és okos volt. Mert bölcsessége és szellemi képessége (synesis) olyan fejlett volt már gyerekkorában, hogy idősebbeknek is becsületére vált volna. És abból, amit gyermekkorában cselekedett, jogosan lehetett remélni, hogy később még nagyobb tetteket hajt végre.
A „csodagyermek számtalan változatát ismerjük a posztbiblikus vagy éppen görög-római irodalomban: a 14 évesen tudós Ábrahámtól (Jub. 11:18-24) a Josephus-kortárs Tyanai Apollóniosig (Philostr. Vit. Apoll. 1.7). A názáreti Jézus gyermekkorát bemutató Lukács evangéliuma is említi, hogy a 12 éves Jézus synesise, vagyis „szellemi bölcsessége" megdöbbentette a Templom bölcseit (Lk 2:47).


Forrás: Grüll Tibor - Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei