Nero uralkodásának tizenharmadik évében, Panémos hónap (június-július) első napján, negyvenhét napi ostrom után elesett a galileai Iotapata erődje. A bosszúéhes rómaiak 1200 nő és gyermek kivételével mindenkit lemészároltak, a harcokban és az öldöklésben elesett zsidók száma 40 ezerre rúgott. A támadók lerombolták a házakat, átkutatták a föld alatti rejtekhelyeket, de legkeresettebb ellenségüket: Joszéf ben Mattitjáhut, a galileai felkelők főparancsnokát, a iotapatai védelem irányítóját nem találták.
Vespasianus, a római fővezér mindenáron kézre akarta keríteni, de Joszéf a város bevételekor egy mély víztározóban keresett menedéket, amelyből oldalvást egy barlang nyílt. Addigra már negyven előkelő zsidó férfi rejtőzködött ott, néhány napra elegendő élelmiszer-tartalékkal felszerelkezve. Két napot töltöttek e rejtekhelyen, miután a harmadik napon az egyik bujkáló feleségét elfogták a rómaiak, és az elárulta a menedékhely titkát.
Vespasianus előbb két tisztjét küldte Joszéfért a barlanghoz, akik bántatlanságot ígértek a zsidó fővezérnek, ha önként megadja magát. Ám az válaszra sem méltatta őket. Ekkor a római parancsnok Joszéf egyik korábbi személyes ismerősét, Nikanór ezredest küldte el hozzá, de a zsidó hadvezér még neki sem adta fel magát. Ekkor eszébe jutott egy korábbi álma...


"...amelyben Isten feltárta előtte a zsidók küszöbön álló pusztulását és a római császárok sorsát. Josephus ugyanis értett az álomfejtéshez, még az Isten kétértelmű kijelentéseit is meg tudta fejteni, mert pap volt és papnak fia, tehát jól ismerte a szent könyvek jövendöléseit. Éppen ebben az órában megszállta az Isten szelleme, s miközben felidézte magában nemrégiben látott borzalmas álmait, halkan imádkozott Istenhez és így szólt: Mivel elhatároztad, hogy megtöröd a zsidó népet, amelyet te alkottál, mivel a szerencse a rómaiak mellé állt, és Te az én lelkemet választottad ki, hogy hirdessem a jövendőt: megadom magam a rómaiaknak, és életben maradok. De Téged hívlak tanúul, hogy nem mint áruló, hanem mint a Te szolgád megyek át hozzájuk?


Joszéf tehát az „Örökkévaló akaratának engedelmeskedve" jutott arra a döntésre, hogy megadja magát Nikanórnak, illetve Vespasianusnak. Csakhogy ezt a döntést nem fogadták el a menedékhelyen vele lévő zsidók, akik választás elé állították: „ha önként halsz meg, akkor úgy esel el, mint a zsidók vezére, de ha akaratod ellenére halsz, úgy halsz meg, mint áruló: Végül sikerült lebeszélnie társait arról, hogy ott helyben végezzenek vele, és inkább a sorshúzást választották, hogy így vessenek véget egymás életének. Így volt-e valóban, vagy az egész csak utólagosan kitalált történet, nem tudjuk. Mindenesetre Joszéf életben maradt, és egyik társával együtt megadta magát a római katonáknak, akik azonnal Vespasianushoz kísérték.
A galileai parancsnok most már hadifogoly volt, de még korántsem érezhette magát biztonságban. A római tisztek közül többen is követelték haladéktalan kivégzését, de - ha minden igaz - Vespasianus fia, az ekkor kb. 28 éves Titus, hathatósan közbenjárt apjánál a fogoly érdekében. Vespasianus szigorú őrizet alatt tartotta Joszéfet, hogy Rómába küldje Nerónak, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy majdani diadalmenetén Róma népe előtt mint ellenséges hadvezért végighurcolják, és a Capitoliumi Iuppiter temploma előtt lefejezzék. Vespasianus ekkor még nem tudta, hogy ezt a diadalmenetet nem Nero fogja tartani, hanem ő maga. Pedig Joszéf egyik négyszemközti kihallgatásán ezt előre megjövendölte neki:


„Vespasianus, te azt hiszed, hogy mikor Josephust kézre kerítetted, csupán egy hadifoglyot ejtettél; csakhogy én mint nagyobb dolgok hírnöke járulok eléd. Ha nem kellett volna eleget tennem az Isten megbízatásának, akkor nagyon jól tudtam volna, mit követel tőlem a Isten törvénye, és hogyan kell meghalnia egy hadvezérnek. Neróhoz akarsz küldeni? Minek? Talán az ő utódai, akik még előtted a trónra kerülnek, sokáig tudják tartani magukat? Nem, Vespasianus, te Caesar leszel és uralkodó, és ez a fiad is! Most bilincseltess meg még erősebben, és tarts meg magadnak: mert te, Caesar, nemcsak az én uram leszel, hanem a földnek, a tengernek és az egész emberiségnek ura. Tehát őriztess még szigorúbban, hogy kivégeztess, ha kiderül, hogy káromoltam az Istent"


Természetesen nem kell elhinnünk Josephusnak, hogy pontosan ezeket a szavakat mondta Vespasianus és szűkebb kísérete előtt. Például a Nero-utódokra tett utalása - akik az úgynevezett „négy császár évében" (Kr. u. 68/69) kerültek hatalomra Galba, Otho és Vitellius személyében - kifejezetten vaticinium ex eventu-nak tűnik. Azt azonban egyáltalán nem zárhatjuk ki, hogy a bilincsbe vert Joszéf ben Mattitjáhu valóban megjósolta Vespasianus hatalomra kerülését. Egyszerűen azért kell tényként elfogadnunk ezt az állítását, mert Mattitjáhu/Josephus nemcsak hogy életben maradt, hanem meglehetősen magas posztra emelkedett a Flaviusok udvarában.
Az elmúlt századokban sok nyomdafestéket pazaroltak annak megfejtésére, hogy melyik is lehetett konkrétan az a prófécia, amelyet Josephus 67 júliusában - az akkor még csak tábornoki rangban lévő - Vespasianusnak idézett. F. F. Bruce szerint a Dániel 9:26-ban említett „következő fejedelem"-ről (nagíd habbá) szóló kijelentést vonatkoztatta rá; R. Beckwith úgy gondolja, hogy a Dán 7:13-ban szereplő „emberfiá"-ról szóló látomás volt az ötletadó; míg S. Mason szerint a Dán 7:7-8 „tíz szarvról" szóló jövendölését vonatkoztatta a 66-os helyzetre:


„Ezek után látám éjszakai látásokban, és íme, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkívül erős; nagy vasfogai voltak, falt és zúzott, és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözött mindazoktól az állatoktól, amelyek előtte voltak, és tíz szarva volt neki. Mialatt a szarvakat szemléltem, íme, másik kis szarv növekedett ki azok között, és három az előbbi szarvak közül kiszakíttatott őelőtte, és íme, emberszemekhez hasonló szemek voltak ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj."


A Dániel álomlátásában szereplő „negyedik vadállat" a régi hagyományra visszavezethető rabbinikus írásokban - de a Jelenések könyve szerint is (13:1-2) - maga a Római Birodalom. A tíz szarv tíz királynak felel meg (v. ö. Jel 17:12). A zsidó hagyomány a római császárok sorát Julius Caesartól számolta (v. ö. 4Ezra 11-12), így a tizedik király valóban Vespasianusra esik.
Az előző „három szarv" könnyen lehet a Nerót követő három kérészéletű uralkodó: Galba, Otho és Vitellius, akiket Vespasianusnak le kellett győznie a hatalomra jutáshoz. Masonnak minden bizonnyal igaza van abban, hogy a hurbánt túlélő zsidók közül aligha lehetett olyan, aki a „tizedik szarvat" ne Vespasianusra értette volna. Csakhogy Josephus ekkor még nem látta a jeruzsálemi Templom égését...

Josephus történetéhez meglepően hasonlót olvashatunk a kortárs Johanán ben Zakkai-jal, a Szanhedrin alelnökével kapcsolatban:


„Rabban Johanán ben Zakkai kiment Vespasianus katonái közé. Így szólt hozzájuk: »Hol a király?« Azok elmentek és mondták Vespasianusnak: »Egy zsidó keres téged.« Mire az: »Bocsássátok elém.« Mikor [Johanán] belépett, felkiáltott: »Vive, domine imperator!« Vespasianus elcsodálkozott: »Te királyként üdvözölsz engem, pedig nem vagyok király, sőt ha a király ezt meghallotta volna, halál fia volnék.« Mire az: »Nos, ha nem te vagy a király, majd az leszel, mivel a Templomot csak egy király keze rombolhatja le, amint írva áll: És Libanon egy hatalmas keze által fog ledőlni« (Jes 10:34)


Azon most ne akadjunk fenn, hogy a talmudi történet összekeveri Vespasianust Titusszal, hiszen a Templomot az utóbbi pusztította el. Itt szerepel viszont a szempontunkból kulcsfontosságú igehely, amelyre talán Josephus is alapozhatta próféciáját. A Jesájánál olvasható Libanont a zsidó írásmagyarázók régóta a jeruzsálemi Szentéllyel azonosították, mivel annak belső falait Salamon annak idején cédrusdeszkákkal borította be (5Móz 3:25).
Johanán ben Zakkai nyilvánvalóan úgy gondolkozhatott, hogyha a Biblia egy „Nagy / Felséges / Hatalmas / Fejedelem / Vezető" (addír) nevéhez fűzi a Templom lerombolását, és ha Vespasianus/Titus ebben a pillanatban még nem addír, akkor minden bizonnyal az lesz, hiszen csak így teljesülhet bea jövendölés. Egyébként a római princeps jelentéstartalmának visszaadására a héberben keresve sem lehetett volna jobb szót találni az addírnál.

Mindenesetre ez sem elegendő magyarázat arra, honnan tudhatta előre Josephus 67-ben a Templom lerombolását és a Flavius-ház hatalomra kerülését. Mégis biztosra vehetjük azt, hogy a híres jóslat - amely a pogány irodalomban is visszhangra talált - a Biblia apokaliptikus próféciáival állhat összefüggésben.
Josephusnak azt a kijelentését is komolyan kell vennünk, hogy „értett az álomfejtéshez, még az Isten kétértelmű kijelentéseit is meg tudta fejteni, mert pap volt és papnak fia, tehát jól ismerte a szent könyvek jövendöléseit.