logo

IV Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Invázió Galilea ellen.

A „hetvenes" háború zsidó tábornokai közül kétségkívül Galilea három parancsnoka, köztük Joszéf ben Mattitjáhu kapta a legnehezebb feladatot. Nemcsak azért, mert itt volt várható a római invázió, hanem mert a „pogányok körzete", Galilea, hagyományosan soknemzetiségű országrész volt, benne jelentős és szintén vegyes lakosságú városokkal. Josephus így jellemzi: „Földje kövér és legelője dús, bőségesen megterem rajta minden néven nevezendő fa, és oly termékeny, hogy a leglustább földművest is munkára serkenti. Ezért van az, hogy a lakosok az egész ország földjét megművelik, egyetlen részecskéje sem hever ugaron.
Ugyanezért van oly sok városa is, és termékenysége miatt még a falvak lakossága is mindenütt oly sűrű, hogy a legkisebb falunak is 1500 léleknél több lakosa van". Az itt élő a zsidóság nagyobb része tehát földművelő vagy állattenyésztő parasztokból és halászokból állt, akiket tudatlanságuk miatt mélyen megvetettek a júdeaiak. És a „föld népe" (ám ha-árec) mintha valóban igazolta volna a vele szemben élő előítéleteket: jó néhány álmessiási mozgalom született ebben a tartományban, és a banditizmus is virágzott Galilea dombjai között.


A római kori Galilea régészete
A Kr. e. 2. században, a Hasmóneus uralom alatt jelentős változás állt be Galilea népességében. A változás egyik jele, hogy a Galilean Coarse Ware (GCW) nevű edénytípus ekkor jelenik meg és terjed el, amit Mordechai Aviam szerint valószínűleg Galilea pogány népessége produkált.
Mitzpe ha-Yamimban egy föníciai szentélyt találtak, nagy mennyiségű GCW kerámiával, de a 2. századból erőszakos pusztítás nyomai maradtak fenn: a Hasmóneusok lerombolták, az idolokat összetörték. A galieai Beér-Sebában egy bronz Ápis-bika töredékét találták meg három különböző nyelven írt felirattal (arám, görög, hieroglif egyiptomi), valamint egy Aphrodité- és egy Hórus-szob-rocskát, valamennyi mellett nagy mennyiségű GCW kerámia került elő. Yodefat legkorábbi településrétegében is egy importált amphora (Kr. e. 2. század második fele) mellett volt megtalálható ez a kerámiatípus. Erotikus jeleneteket ábrázoló olajmécsesek is előkerültek, vagyis a helyet nem-zsidók használhatták.
Esh-Suharában, egy farm feltárásán egy GCW pithos került elő, Hasmóneus-kori pénzekkel. Ez mind arra mutat, hogy a pogány helyeket a 2. század végén erőszakkal kiürítették. Az ipari méretű olajtermelést is ekkor vezették be Galileában. (Bét-Guvrinban, azaz Marisában számos késő-hellenisztikus kori olajprést találtak.) Ez valószínűleg együtt járhatott a zsidó népesség betelepülésével. A Hasmóneus-pénzek is bizonyítják ezt, mivel ezeket sehol nem használták a zsidó területeken kívül. További bizonyíték négy korabeli mikve feltárása északon (kettő Gamlán, egy Sepphórisban és egy Qeren Naftaliban került elő).

A Hasmóneus-kor végén a lojális galileaiak felkeltek Heródes uralma ellen. Josephus szerint csaták voltak Arbelnél, Sepphórisnál és egy északi erődnél. Ez az erőd valószínűleg Qeren Naftali lehetett, ahol az ostrom maradványait is sikerült azonosítani? Ugyanakkor érdekes, hogy az erődben talált mikvét szeméttárolónak használták, és nem kóser állatok (pl. disznó) csontjaival töltötték fel a Kr. e. 1. században.
Előkerültek innen figurális díszítésű olajmécsesek is. Josephus szerint rómaiak és libanoni „hegylakók" is részt vettek Heródes oldalán Galilea elfoglalásában, talán ők deszakralizálhatták a helységet és annak rituális fürdőjét. Heródes sohasem felejtette el, hogyan fogadták Galilea lakói: hosszú uralma alatt semmilyen építkezésbe nem fogott ezen a területen. Kivételnek számított az Augustusnak dedikált templom Omritban (Paneas mellett), amit természetesen nem a zsidóknak épített. Sepphóris volt ekkor Galilea fővárosa, de itt sem került elő nyoma Heródes-kori középületnek.

Antipas alatt viszont megváltozott a helyzet, aki apjához hasonlóan görög-római típusú városokat épített. Josephus szerint nagyszabásúan restaurálta Sepphórist, a második évtized végére pedig megépítette Tiberiast. Tiberiasban a déli fal mentén hatalmas kaput emelt, ahol megkezdték a cardo kiépítését. Egy monumentális épület maradványa is előkerült a basilica mellett. Sepphórisban a cardo és a vízvezeték is első századi.i08 Iotapata (Yodefat) ebben az időben mezőgazdasági település volt kb. 2000 lakossal, 47 dunam (kb. 13 ha) területen. A házak egyszerűek, még faragott követ sem használtak hozzájuk, kettőben mikve került elő. A kisszámú elit a domb északkeleti felső végét foglalta el, ők hatalmas, szépen díszített házakban laktak.
Az egyik házban nemcsak a falakat, hanem a padlót is freskókkal díszítették. Aviam szerint a város körülkerítetlen volt, bár lehet, hogy a hegycsúcsot egy Hasmóneus-kori fal övezhette. A városban olajpréseket, sok száz szövőnehezéket és fazekasnegyedet is találtak. Ehhez rendkívül hasonlított Gamla települése. Josephus szerint a háború előtt Tiberias, Sepphóris, Jaffa, Tarichaia és Gischala fallal voltak körülvéve. Az ásatások azonban ezt nem igazolták. A saját maga által megerődített helyek közül Gamlában, Yodefatban, Beer Shebában, és a Tábor-hegyen találtak falakat. (Aviam szerint is lehet, hogy csak még nem találták meg a városfalakat, mert a régészeti feltárások nem szisztematikusan folytak.)
A helyileg gyártott és importált kerámia mellett csak nagyon kevés keleti terra sigillata (ETS) tűnik fel Galileában. A kőedények fontossága a judaizmus kutatói előtt jól ismert. Már az első újtestamentumi csoda is kőedényben történik (Jn 2:6). A kőedények az Kr. e. 1. században jelennek meg, és az Kr. u. 2. század végéig maradnak Galileában. Az éremleleteket illetően érdekes, hogy mind Gamlában, mind Iotapatában a leletek több mint a fele Hasmóneus-kori veret. Még a pusztulási rétegben is nagyon nagy számban találhatók meg. Ez azt jelenti Aviam szerint, hogy a zsidók a kereskedelemben egymás között továbbra is ezeket az „old nationalistic" érméket használták.

Bár nem tudunk arról, hogy Josephus katonai előképzettséggel rendelkezett volna, nagy szakértelemmel látott hozzá a védelem megszervezéséhez. Először a városok jogi helyzetét rendezte, ezzel is igyekezve a lakosság nagyobb részét maga mögé állítani; majd jelentős létszámú hadsereget toborzott (60 ezer gyalogos, 350 lovas, 4500 zsoldos, 600 testőr), amelynek ellátásáról és kiképzéséről is gondoskodott; majd a városokat, falvakat, hegycsúcsokat és menedékbarlangokat lehetősége szerint megerősítette.
Josephus két nagyjából egyforma listában hagyományozta ránk az általa megerődített galileai települések neveit. Néhány szó szövegromlást szenvedett a másolások során (pl. az Önéletrajzban szereplő Pafa); néhány eltérő megfogalmazásban került lejegyzésre (pl. „a Gennésar melletti barlangok" A zsidó háborúban, és az „arbélaiak barlangjai" az Önéletrajzban); kifejezett ellentmondásról csak Sepphóris esetében beszélhetünk, amelyről a Bellumban azt állította Josephus, hogy saját polgárai vették körül fallal, míg a Vitában ugyanezt a tettet önmagának tulajdonította.
Az a néhány kutató, aki eddig a kérdéssel foglalkozott, javarészt a helyek azonosítására koncentrált: Mordechai Aviam több mint negyed századon át tartó kutatásainak köszönhetően ma már biztosak lehetünk ezekben, kivéve két goláni helyet: Seleukeiát és Sóganét. Az első zsidó háború galileai fejezetével foglalkozó Michael Avi-Yonah, és nyomában Menashe Harel azt a feltevést fogalmazta meg, hogy Josephus erődök és erődített falvak rendszerét hozta létre Galileában, hogy elvágja az ellenség felvonulási útvonalait, s hogy megfigyelőposztokat és jelzőállomásokat hozzon létre.

Ennek azonban több tény is ellentmondani lászik: egyrészt Josephus nem volt gyakorlott harctéri parancsnok, erődépítési tapasztalatokkal sem rendelkezett; másrészt kénytelen volta súlyos idő- és pénzhiány szorításában gyorsan cselekedni, s mindezt úgy, hogy a galileai zsidóság korántsem biztosított számára egységes hátországot, nem is szólva a zsidókkal szemben ellenséges érzületű szírekről, arabokról és görögökről. Aviam kutatásai fényt derítettek arra, hogy Josephus mindössze egyetlen új erődöt épített: Itabyriont a Tábor-hegyen, ahonnan a stratégiai fontosságú Jezré-el-völgyet ellenőrizhette.

Josephus célja a falvak, hegytetők és barlangok megerősítésével az lehetett, hogy lassítsa a római előrenyomulást. Aki elolvassa a Vespasianus fővezérsége alatt Galileába felvonuló római hadsereg „enumerációját” egy percig sem gondolhatja komolyan, hogy Josephus nyílt csatában akart volna győzni ellenük. Vespasianus tour de force-a elérte hatását: a zsidók már az ellenség jövetelének hallatára szanaszét futottak vezérük mellől, és maga Josephus is kénytelen volt Tiberiasba menekülni.
Miben reménykedhettek egyáltalán a zsidó felkelők? Hihetően hangzik, hogy vagy egy parthus invázióban, mint évtizedekkel korábban Heródes ellen, vagy egy olyan csodás, természetfeletti beavatkozásban, mint ami Jeruzsálem asszír ostromakor Ezékiás alatt történt."

A kutatás azt is megerősítette, hogy Josephus nem épített erődöket, hanem megerődítette a barlangrendszereket320 (Arbel-hegy, Nitai-hegy, Achbera-szikla); városfalakat emelt (Gamla, Iotapata, Tábor-hegy, Nitai-hegy, Bersabé); ciszternákat vájatott (Iotapata, Bersabé, Zalmon, Tábor-hegy); sáncárkokat ásatott (Gamla, Me-roth, Zalmon); valamint raktárakat alakíttatott ki (Iotapata, Yavnit). Mindezt igen gyorsan kellett véghezvinnie: a Tábor-hegyen saját bevallása szerint negyven nap alatt készült el a 20 stadionnyi (kb. 3,5 km-es) fal.
Ezekkel az intézkedésekkel elsősorban a harci morál növelése volt a célja, illetve hogy a lakosságot saját oldalára állítsa. Hogy ez mennyire nem sikerült, éppen a Tábor-hegyi „ütközet" bizonyítja, amelyben egy 600 főnyi lovas osztag könnyedén elbánt az erődítmény (Aviam szerint Josephus „Alamo"-ja) helyőrségével.

A tizenkilenc galileai erősség közül mindössze ötben zajlott le ostrom/ütközet: Iotapatában, Iafában, Tarichaiában, Gamalában és a Tábor-hegyen. A két legfontosabb város: Sepphóris és Tiberias harc nélkül megadta magát, míg Gischalát mindössze egy napig ostromolták a rómaiak. Ebből arra következtethetünk, hogy Galilea lakói egy ponton (valószínűleg Iotapata eleste után) úgy döntöttek: nincs értelme a további küzdelemnek.
A Iafában lezajlott események is ezt bizonyítják: a falu lakói egyszerűen kizárták a belső várfalon kívülre a mintegy 12 ezernyi fegyverfogható férfit, akiket a rómaiak lekaszaboltak. Igaz, ezzel sem mentették meg saját életüket: az idősebb Traianus és Titus hatórányi ostrommal bevették az erődöt. Összesen 15 ezer férfit öltek meg, ezenkívül 2130 nőt és gyermeket vetettek rabszolgaságba.
Galilea lakói tehát többségükben a megadást választották. Ez az oka annak, hogy az országrészt a rómaiak nem pusztították el teljesen, s így viszonylag gyorsan magára talált a háború után. Az emberveszteséget pedig pótolták a Iudaeából érkező menekültek.
De térjünk most vissza a háború eseménytörténetéhez. Neróhoz Achaeában jutott el Cestius vereségének híre. Mivel a háborúvá fajult konfliktus további kezelését nem bízhatta egy vereséget szenvedett legatusra - Cestius amúgy is hamarosan meghalt -, a tapasztalt Vespasianust parancsolta a júdeai hadszíntérre, akinek a téli időszakban így elegendő ideje volt a felkészüléshez.
A tábornok azonnal Antiochiába utazott, hogy átvegye az ottani legiók (az V. Macedonica és a X. Fretensis) főparancsnokságát; fiát, Titust pedig Alexandriába küldte a XV. Apollinarisért. Antiochiában egyesítette csapatait II. Agrippa segéderőivel, és Ptolemaisba vonult. Itt fogadta Sepphóris küldötteit, akik állandó római helyőrséget kértek városuk számára, amely Josephus szerint „Galilea legnagyobb városa, szinte bevehetetlen természetes erősség: Vespasianus 6000 gyalogost és 1000 lovast küldött a városba egy helyismerettel rendelkező tapasztalt parancsnok vezetésével.
Hamarosan Titus is partra szállt Ptolemaisban a XV-ösökkel. Az így kiegészült római haderő három teljes legióból, 23 auxiliáris cohorsból, hat lovassági alából, valamint a királyok (a zsidó Agrippa, a kommagénéi Antiochos, az emesai Soaimos, és a nabateus II. Malchos) segédcsapataiból állt - összesen tehát mintegy 60 ezer főt számlált.

Mikor Vespasianus megkezdte előrenyomulását, és tábort ütött Galilea határán, a vele szembe kivonuló Joszéfben Mattitjáhu Garis falu közelében, Sepphóristól mintegy 20 stadionnyira vezette fel seregét, hogy ott várja be a rómaiak támadását. Ha hihetünk az Önéletrajz elbeszélésének, a zsidó katonák egyszerűen elmenekültek a rómaiak közeledésének hírére. A galileai síkság így védtelen maradt, s kardcsapás nélkül került az ellenség kezére.
Josephus maradék katonáival Tiberiasba volt kénytelen menekülni. Innen küldött üzenetet Jeruzsálembe, hogyha azt akarják, hogy megállítsa a rómaiakat, küldjenek egy velük megmérkőzni képes sereget. A kérés azonban túl későn érkezett. Josephus seregének fő része Iotapata erődjébe vette be magát, s maga a vezér is ide érkezett Artemisios (április-május) 21-én, hogy személyesen vegye át a védelem irányítását. Vespasianus másnap érkezett meg az erőd falai alá, hogy a bevezetőben már megismert módon legyőzze és fogságba ejtse ellenfelét.



Iotapata ostroma és a régészet
Iotapata első helyen szerepel a Josephus által megerősített galileai települések listáján. Ettől kezdve sokszor fordul még elő a város neve A zsidó háború lapjain, hiszen Jeruzsálem ostroma mellett ez a legrészletesebben ábrázolt csata. Nem is csoda, hiszen az erőd parancsnoka maga a szerző volt.
A magányos dombon álló alsó-galileai erődben az első településnyomokat a Kr. e. 3. században lehetett megtalálni, míg a Kr. u. 1. század második felétől lakói elhagyták. Bár a helyet mára 19. században azonosították, feltárására egészen 1992-ig kellett várni. A körte alakú dombon nem egészen hat hektár területen elhelyezkedő várban négy-öt kiterjedt teraszon találtak épületnyomokat. Összesen öt lakóépület-együttest tártak fel, bennük egyszerű lakásokkal, ciszternákkal, rituális fürdőkkel, raktárakkal, sütőkemencékkel, cséplőhelyekkel, cserépégetőkkel, olajpréssel, súlyokkal, pénzérmekkel.
A X. ásatási területen egy luxuskivitelű lakóépületet találtak freskókkal és padlómozaikkal. Az itt előkerült legkésőbbi érmek Nero idejére datálhatók. Iotapata falai már a Hasmóneus-korban felépültek, de Josephus parancsnoksága alatt jelentősen megerősítették őket. Egy római támadó rámpát is feltártak, ahol tizennyolc nyílhegy és egy római caliga bakancsszegei is előkerültek.
Az ásatáson összesen hetven nyílhegy, kb. tizenöt 8-15 cm hosszú katapultnyílhegy, harmincöt darab 0,65-2 kg közötti ballista-lövedék került elő. Masadával és Jeruzsálemmel szemben a hely további érdekessége, hogy a várban és környékén számos csontvázra bukkantak a régészek. Bár Josephus számai a halottakat illetően túlzottak, a VIII. ásatási területen feltárt (és eleddig teljesen át nem vizsgált) ciszterna tele volt halottakkal: legalább tizenkét felnőtt és nyolc gyermek csontvázát találták meg itt, rajtuk vágás- és égésnyomokkal. A freskókkal díszített házban is egy felnőtt férfi maradványaira bukkantak, mellette számos nyílhegy hevert. Aviam szerint Iotapata legyilkolt lakosságát legalább egy évig temetetlenül hagyhatták, majd a zsidóknak megengedték, hogy visszatérjenek és összeszedjék a csontokat, amiket barlangokba és ciszternákba dobtak.
A VIII. terület Q17 jelű szelvényében egy 11 x 8 cm-es lapos kődarab került elő, mindkét oldalán bekarcolt graffitivel. Egyik oldalán félreismerhetetlenül egy temetkezőhely látszik, felkoszorúzott tumulusszal és fákkal, míg a másik oldalon egy rák meglehetősen egyszerű rajza kivehető. Aviam magyarázata szerint a graffiti egy halálra szánt zsidó üzenete lehetett: „Meg fogok halni júliusban". (A rák ugyanis a Tammúz hónap jele, Iotapata pedig július 20-án, vagyis Tammúz 1-jén esett el.)
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ásatások igazolták, hogy az első század közepe táján egy meglehetősen kiterjedt csata dúlt a város zsidó lakossága és a római ostromlók között. A várost fal vette körül, amelyet a korai római korban sietve megerősítettek. A vár északi oldalán egy földből készült római ostromművet emeltek. A várba minden oldalról nyilakat és ballista lövedékeket lőttek az ostromlók. A város számos lakója elpusztult az ostrom idején. A várost felégették és lerombolták a csata után. Az itt talált Nero-kori pénzérmék bizonyítják, hogy a város Vespasianus 66-67-es hadjárata során pusztult el.



Vespasianus Panémos 4-én bontott tábort Iotapata alól, és Ptolemaison keresztül Caesareába vonult, hogy ott pihentesse seregét. Míg a katonák kúrálták sebeiket, a főparancsnok Caesarea Philippibe utazott, ahol találkozott II. Agrippával és húsznapos ünnepségen vett részt. Ezután megparancsolta Titusnak, hogy a sereget vezesse Tiberias ellen.
A város a rómaiak közeledtére megnyitotta kapuit, és tekintettel II. Agrippára, a rómaiak kegyesen bántak velük. Innen Taricheába vonultak, amely Goripaios hónapban esett el. A Genázáreti-tó partján fekvő városból néhány lakosnak sikerült hajókon elmenekülnie, de Vespasianus utánuk küldte katonáit, és leöldöste őket. A „tengeri győzelem" (victoria navalis) emlékére pénzeket vertek, és a hajókat a diadalmeneten is felvonultatták. Galileában már csak Gischala és a Tábor-hegy (Itabyrion) maradt a felkelők kezén; valamint a Gaulanitisben fekvő fontos erősség: Gamla. Vespasianus most ez utóbbi felé fordította figyelmét.

Josephus A zsidó háború negyedik könyvében számol be teljes részletességgel Gamla ostromáról. A város Agrippa királyságának határán, Alsó-Gaulanitisz tartományban feküdt. A természetes védettséget élvező, hegycsúcson épült erőd számos menekültet fogadott be Galileából, akik mind készek voltak fegyvert fogni a rómaiakkal szemben.
Josephus leírása egyedülállóan pontos, hiszen korábban ő maga erődítette meg a várost, s miután a rómaiak fogságába került Iotapatánál, harminc teljes napot töltött el Gamlánál, mialatt fogvatartói a várost ostromolták. A római táborban - amelynek nyomait nem találták meg a régészek - ráadásul ott volt Vespasianus, Titus és II. Agrippa is, akik később ellenőrizhették a híradást. Lássunk most ebből egy részletet:


„Gamla nem adta meg magát, mert még Iotapatánál is jobban bizakodott természetes erősségében: ugyanis egy magas hegységben meredek hegyhát indul ki, és a közepe táján kipúposodik; ez a púp jó darabon tovább húzódik, és egyszerre elöl-hátúl meredeken leereszkedik, úgyhogy az egész olyan, mint valami teve. És valóban, nevét is a tevéről kapta, de az odavalósiak kiejtéséből nem derül ki világosan, hogy innen ered a neve.
Oldalvást és elöl a terep hozzáférhetetlen szakadékokban végződik, és csak hátul járható némileg, ahol Gamla is összefügg a heggyel. De a lakosok itt keresztben árkokat ástak, elvágták a várost, és így megnehezítették a hozzájutást. A domb meredek oldalában sűrűn egymás mellett sorakoztak a házak, és úgy látszott, mintha a város a levegőben lebegne, és a meredekről minden pillanatban lezuhanhatna. A dombhajlat délnek lejt; ugyancsak a déli oldalon, felhőkbe nyúló hegyen van a fellegvár, amelynek csúcsán a falakon kívül meredeken a feneketlen mélységbe zuhanó sziklafal tornyosul. A falakon belül a város szélén forrás is volt".


A két városparancsnok: egy bizonyos Josephus és Charés falakkal, sáncárkokkal és alagutakkal még jobban megerősítette a helyet. A város a háború elején már hét hónapon át ellenállt Agrippa ostromának, de 67-ben három legio: az V. Macedonica, a XV. Apollinaris és a X. Fretensis ostrom alá vette.
A meredek hegyoldalra épült települést két részre osztották: alsó- és felsővárosra. A ballisták és faltörő kosok segítségével a rómaiak hamar lerohanták az alsóvárost, de az utolsó falat nem tudták bevenni, és az alattuk beomló házak is sokakat megöltek közülük. Vespasianus élete is veszélyben forgott. Néhány nap múlva azonban a XV. legio katonáinak sikerült az egyik bástya köveit kilazítani, így az összeomlott.
A rómaiak a falon támadt résen keresztül benyomultak és minden túlélőt (összesen 4000 főt) lemészároltak. Jose-phus adatai szerint ennél is többen: 5000-en követtek el öngyilkosságot úgy, hogy leugrottak a hegy oldalán tátongó szakadékokba. A hősi halálról szóló elbeszélést azonban ismét megkérdőjelezi a régészet: a tizennégy ásatási idény során ugyanis mindössze egyetlen emberi csontot találtak a régészek."



Gamla ostroma és a régészet
A Gamlán tizennégy éve folyó ásatások feltárták, hogy itt már a korai bronzkor első szakaszában (Kr. e. 3200-2500) is emberi település volt. A zsidók Kr. e. 150 körül költöztek ide. A város lakói elsősorban olajfatermesztésből éltek, mégpedig elég jól, mivel a domb nyugati oldalán nagy házakat építettek: ezeket színes freskók borították (csak geometrikus díszítéssel!), és számos importált bronz- és üvegedényt találtak bennük.
Az asszonyok drága parfümöket és elefántcsont eszközöket használtak, a férfiak astragalosszal kockáztak. Természetesen zsinagógát is építettek. Heródes halála után Gamla a zélóták egyik központjává vált: Eleázár ben Jáir, Masada híres sicarius-vezére a gamlai Hiz- kijáhu leszármazottja volt. Az alsóvárost igazából nem is fal vette körül: az egymásra épült házak bejáratait és a közöttük lévő sikátorokat egyszerűen lefalazták. Ezért aztán a rómaiaknak nem is volt nehéz áttörniük.

Az ostrom hevességét mutatja, hogy a helyszínen kb. 1000 ballista-golyót és 1600 vas nyílhegyet találtak, ami azért is érdekes, mert a rómaiak ezeket általában összeszedték az ostromokat követően. A legtávolabbi ballista-lövedéket a városfaltól 60 méterre találták meg, ami azt jelenti, hogy kb. 300 méterről lőhették a települést. Ezt is igazolta a régészet: pontosan 300 méterre egy halom ballistalövedéket találtak, ami a tüzérségi eszköz helyét jelezte.
Meglepően nagy mennyiségű, összesen 6200 pénzérmét találtak az ásatások során. Ezek 60%-át Alexandros Iannaios (Kr. e. 103-76) alatt verték; kb. 20%-uk volt tyrosi pénz, köztük a templomi adó befizetésére szolgáló sékel. Emellett a Seleu-kida és a Hasmóneus királyok, Nagy Heródes és fiai, a római procuratorok és Neróig valamennyi császár pénzét is megtalálták itt. A legérdekesebb mégis az a hat darab pénz, amit a felkelők magában Gamlában vertek. (Ilyen pénzek eddig sehol másutt nem kerültek elő.) A templomi edényeket ábrázoló durva bronz vereteken az óhéber betűkkel írt „Jeruzsálem megváltásáért" (legeulat Jerusalaim hakdosa) körirat volt olvasható.

Gamla ostroma közben a Tábor-hegyi zsidók is megadták magukat egy római kü-lönítménynek.347 Már csak az apró Gischala tartotta magát. Vespasianus 1000 lovas élén Titust küldte ide, miközben ő maga az V. és XV. legiót téli szállására vezette Caesareába, a X. Fretensist pedig Scythopolisban hagyta. Gischalában Titus megpróbált előbb egyezkedni a lázadókkal. Gischalai Johanán - Josephus személyes ellenfele - azonban az éjszaka leple alatt, kihasználva Titus jóindulatát, 6000 emberrel megszökött a városból és eljutott Jeruzsálembe. A városlakók másnap megnyitották a kapukat a rómaiak előtt, akik bevonultak, a városfal egy részét lerombolták, és helyőrséget hagytak hátra.

Így ért véget a háború első és második szakasza, amely „mintegy előgyakorlatul szolgált Jeruzsálem elfoglalásához".


Forrás: Grüll Tibor - Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei