A római procuratorok kapzsiságáról és könyörtelenségéről a fentiekben már szóltunk. Josephus alig talál szavakat Albinus (Kr. u. 62-64) zsarnokoskodásaira, pedig ő még „az igazság bajnoka" (dikaiotatos) volt utódjához, Gessius Florushoz képest. Elődje ugyanis legalább titokban próbálta tartani gyalázatos viselkedését, Florus azonban még kérkedett is törvénytelenségeivel. Mikor feljebbvalója, a syriai legatus, Cestius Gallus 65-ben pészah ünnepén meglátogatta Jeruzsálemet, a zsidók könyörögtek neki, hogy mozdítsa el a „tartomány rákfenéjének" nevezett Florust.
Gallus azonban semmit sem tett. A caesareai zsidók eközben - Nero döntése értelmében - „másodrangú" állampolgárok lettek saját hazájukban és állandóan ki voltak téve a szír és görög lakosság zaklatásainak. Florus ennek tetejébe - megsértve a Templom mentességi jogát 17 talentumot vétetett ki a kincstárból azzal az ürüggyel, hogy „a császárnak van szüksége a pénzre. Jeruzsálem lakossága erre a Templomba tódult, és gúnyolta, gyalázta a procuratort.

A merészebbek rögtönzött gyűjtést is rendeztek „a szegény, szerencsétlen Florus" megsegítésére. A helytartónak persze több se kellett: katonái élén vonult be a városba, majd mikor a zsidó vezetők megtagadták a hangadók kiadását, a katonáknak szabad rablást engedett a felső-piacon.
Csak aznap 630 embert - köztük asszonyokat és gyerekeket - gyilkoltak le a rómaiak, zsidó származású lovagrendi férfiakat pedig a római jog áthágásával megkorbácsoltatott és keresztre feszíttetett. Az éppen Alexandriában tartózkodó II. Agrippa testvére, Bereniké királynő is hasztalan könyörgött a procuratornak, Josephus szerint még az ő élete sem volt biztonságban.

A zsidók Gessius Florus helytartóságának második évében, Artemisios hónap 16-án (április-május) ragadtak fegyvert Florus ellen. Ugyanis a Caesareából Jeruzsálembe vonuló két római cohors - a helytartó parancsára - nem viszonozta a város népének üdvözlését, hanem ehelyett a méltatlankodó zsidókra támadt.
Az Antonia-erődöt azonban nem sikerült elfoglalniuk, az utcai csetepatékban pedig a város szűk utcáit jól ismerő helyiekkel szemben alulmaradtak. Florus kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy egy cohorsnyi helyőrséget hátrahagyva visszavonul Caesareába, a zsidó vezetőkre bízva a rend és a törvényesség helyreállítását.
Hozzájuk csatlakozott az Egyiptomból hazatérő Agrippa, aki egy hosszú beszédben megpróbálta lebeszélni honfitársait a Római Birodalom elleni hiábavaló lázadásról. A nép hallgatott is rá, de mikor a Florusnak történő engedelmesség is szóba került, haragjukban egyszerűen elkergették a királyt. A lázadók eközben elfoglalták Masada erődjét, lekaszabolva a római helyőrséget. Itt rengeteg fegyvert zsákmányoltak, amivel a Jeruzsálemben harcolókat szerelték fel. Közben Ananiás főpap fia, Ele-ázár, aki a Templomőrség parancsnoka volt, megtiltotta a császárért történő áldozást a Templomban.

Mivel Jeruzsálemben az Alsóváros és a Templom a lázadók kezére jutott, a békepártiak a Felsővárosba húzódtak vissza. Hiába küldött Agrippa király 3000 fős lovasságot az északi (főként nem-zsidók lakta) országrészekből, nem tudták megakadályozni, hogy a tömeg fel ne gyújtsa Agrippa és Bereniké, valamint a főpap palotáját. A lázadók Lóos (július-augusztus) 17-én bevették a Templom északnyugati sarkánál épített Antonia-erődöt, a benne elhelyezett római helyőrséget pedig lemészárolták.
A királyi palotát Gorpiaios 6-án (augusztus-szeptember) foglalták el, úgy, hogy a helyőrség előbb Heródes három tornyába (Phasaél, Mariamné, Hippikos) menekült. Innen azzal a hamis ígérettel csalták ki őket, hogy szabadon elvonulhatnak, ha leteszik a fegyvert, de a kijövő katonákat - esküjük ellenére, s épp szombatnapon! - a parancsnok Metilius kivételével az utolsó emberig lekaszabolták.

A lázadás híre futótűzként terjedt el a Iudaeában, sőt az egész Közel-Keleten. Előbb Caesareában öltek meg vagy vetettek fogságra tízezer zsidót, aminek hatására a zsidók megrohanták Philadelphia, Sebonitis, Gerasa, Pella, Skythopolis, Gadara, Hippos, Gaulanitis, Kedasa, Ptolemais, Gaba, Sebasté és Askalón városokat és a körülöttük lévő falvakat. „A helységeket részben elpusztították, részben felégették.

Ám nem mindenütt jártak sikerrel: a syriai városokban például egyértelműen alulmaradtak, itt nemsokára halomban tornyosultak a zsidók és istenfélők hullái. A Dekapolis városaiban sem volt jobb a helyzet: Skythopolisban, Askalónban, Ptolemais-ban, Tyrosban, Hipposban és Gadarában százával-ezrével öldösték vagy börtönözték be a zsidókat; egyedül Antiochia, Sidón, Gerasa és Apameia lakói nem engedték őket bántani.
Alexandriában a zsidó származású Tiberius lulius Alexander adott parancsot az ott állomásozó két legiónak, hogy mészárolja le egykori hittestvéreit: az eredmény - Josephus számításai szerint - legalább ötvenezer halott.