Mikor Kr. u. 66-ban megkezdődött a Róma elleni fegyveres harc, a felkelők azzal is demonstrálták a központi kormányzattól való elszakadásukat, hogy ezüstpénzt állítottak elő. Erre egyebek mellett azért is szüksége volt a zsidó államnak, mivel a korábban forgalomban lévő bronzpénzeket a helytartók és királyok bocsátották ki, a tyrosi ezüst sékelt pedig szakrális célokra: a templomadó befizetésére használták.
A 66/67-ben vert zsidó pénzek mégis a sokat vitatott tyrosi sékelt vették mintául: súlyuk 14,27 gr-ot nyomott; s míg a tyrosi pénzeken a „TYROSÉ, A SZENT ÉS SÉRTHETETLEN (VÁROSÉ)" felirat díszelgett, addig a felkelők a „JERUZSÁLEM A SZENT" feliratot vésték pénzeikre, óhéber betűkkel. A ty-rosi pénzeket a városi éra, vagyis a függetlenség megszerzésének éve (Kr. e. 126) szerint dátumozták, míg a zsidók a függetlenségi harc kezdetétől számították az éveket.

A felkelők az első évben (Kr. u. 66/67-ben) egész, fél, és negyed sékel értékben vertek ezüstpénzt, az utóbbiból csak nagyon keveset. A pénzek hátoldalán egy edény, felette a betűvel jelzett év, az edény mellett körben „IZRAELI (FÉL/NEGYED) SÉKEL" felirat, a pénz szélén pedig körbefutó pontok szerepeltek. A pénz előlapján három gránátalma, körbefutó pontok, és az óhéber betűkkel írt „JERUZSÁLEM A SZENT" felirat állt.
A pénzek ezüsttartalma igen magas, 98%-os volt. Már ebből a leírásból is sok érdekes következtetést vonhatunk le: (1) az első zsidó háború alatt vert érmek a legelső saját jogon vert ezüstpénzek a zsidó történelemben (korábban csak a perzsa időszakban állítottak elő ilyeneket); (2) ez az első sékel nevű zsidó pénz; (3) ez az első pénzérem, amin JERUZSÁLEM és IZRAEL felirat szerepelt; (4) a hátlapra vert edény is előzmény nélküli, pontos funkcióját nem ismerjük, de a kortársak számára bizonyára egyértelmű volt: valószínűleg az ómer-áldozat számára szolgáló edény lehetett (vö. 3Móz 23:11-16; m.Menah. 10.3-9), szimbolikája a pészahhoz való kötődést erősíthette; (5) az óhéber írás4s szakított a Hasmóneus- és Heródes-kori pénzverési hagyományokkal: ők ugyanis görögül írtak a pénzeikre (néhány korai Hasmóneus pénz kivételével); (5) a datálás a zsidó történelem új korszakának kezdetét jelezte. Az eddig előkerült zsidó pénzeken az „i É[v], 2 É[v], 3 É[v], 4 É[v], 5 É[v]" feliratokat találjuk." A felkelés ötödik éve után tehát már nem készültek érmek.

A háború első évének pénzverése azonban a további években kibocsátott pénzektől is különbözik: legelőször is abban, hogy ebből a típusból vertek a legtöbbet: a második, harmadik és negyedik év pénzeiből egyre csökkenő mennyiséget találtak (a nagyobb éremleletek Jeruzsálemben, Masadán és Jerikóban kerültek elő); másodsorban pedig abban, hogy míg az első évből nem került elő bronzpénz, addig a függetlenségi harc további éveiben nem vertek több ezüstérmét.
Az első évben vert pénzek tehát nem valamiféle melléktermékei voltak a felkelésnek, hanem egy új időszak kezdetét jelezték. Csak egy pénzverde volt, amely valószínűleg Jeruzsálemben működött. Az ezüst forrása is minden bizonnyal a Templom kincstára lehetett. Ezt a várost nevezi meg a pénz felirata is, bár ez arra is vonatkozik, a felkelés célja maga Jeruzsálem „felszabadítása" lehetett. Jeruzsálemben már régóta működött pénzverde, még a helytartók is ezt használták.

De kik lehettek felelősök a független zsidó állam pénzveréséért? Nyilván csakis olyanok, aki hozzá tudtak férni a templomi kincstárhoz. Ez alapvetően a főpapság joga volt. Minden valószínűség szerint a felkelésben szerepet vállaló papság készítette a pénzérméket. Ez is megkérdőjelezi a felkelés „osztályharcos" jellegét.
Az önálló pénzverésre egyrészt az állam (csapatok, fegyverek, építkezések) finanszírozása végett volt szükség; másrészt a külföldi ezüstpénzverdék (pl. Tyros, Antiochia) nem voltak elérhetőek; végül ez jelezte a függetlenség kinyilvánítását. Ráadásul a templomi adót is a vallási törvénynek megfelelő módon tudták most már befizetni, nem kellett a pogány istenség képével díszített tyrosi sékelt használniuk ehhez.