II. Agrippa, teljes római nevén Marcus Iulius Agrippa (Kr. u. 50-92/93?) családtagjaihoz hasonlóan valószínűleg szintén Rómában tanult, ahol már fiatalon részt vett a zsidókat érintő vitás kérdések megoldásában: a papi ruhák ügyében és a Cumanus alatti konfliktus rendezésében. Nagybátyja, a chalkisi Heródes 50-ben bekövetkezett halála után megkapta annak a libanoni Beqa-völgyben fekvő aprócska királyságát, valamint azt a jogot, hogy ő nevezze ki a főpapot, amely jogával gyakran élt is. Országát csak 52-ben foglalta el.
A következő évben megkapta Heródes Philippos területét, továbbá Abilát, majd Nerótól Antipas egykori tetrachiáját: Galileát és Peraeát is. Testvére, Bereniké aki Agrippa nagybátyjának, a chalchisi Heródesnek özvegye volt szintén ott élt udvarában, ahol két gyermeke is született, a rossz nyelvek szerint magától II. Agrippától. A testvérházasság nemcsak a mózesi törvények, hanem a római jog szerint is elítélendő volt, így nem csoda, ha a testvérpár együttélése birodalomszerte megütközést keltett. Mindenesetre Berenikét Kr. u. 64-ben hozzáadták Polemón kilikiai királyhoz, de onnan is hamar megszökött, és visszament testvéréhez.
II. Agrippa uralkodása alatt apjáénál kisebb szabadságot élvezett. Kr. u. 54-ben segéd-csapatokat kellett kiállítania a parthusok elleni hadjárathoz. Fővárosát, Caesarea Philippit újra alapította, és a császár tiszteletére Neroniasnak nevezte el, de Bérytost (Beirút) is számos pogány műalkotással díszítette. Pénzei az uralkodók képmását viselték. A zsidó vallással nem sokat törődött: igaz, jeruzsálemi palotájában épített egy hatalmas tornyot, hogy onnan nézhesse az áldozatokat. Mikor a papok ezt megtudták, egy falat emeltek az oltár elé, hogy megakadályozzák a belátást, amit Agrippa Festus helytartó segítségével akart leromboltatni.

A papok ez ellen Rómában kerestek védelmet: Nero ágyasa, az egyesek szerint zsidó, mások szerint szimpatizáns („istenfélő”) Poppaea Sabina el is érte, hogy a fal maradhasson. Az Apostolok cselekedetei egy fanatizmustól mentes, mindazonáltal a vallási ügyek iránt érdeklődő embernek mutatja be II. Agrippát. A király és Bereniké az új iudaeai procurator, Porcius Festus beiktatására érkezett a tengerparti Caesareába feltehetőleg Kr. u. 60-ban. Pált éppen akkor ott tartották fogságban, így alkalmuk nyílt arra, hogy meghallgassák ügyét. Amikor Albinus procurator alatt (Kr. u. 62-ben) a Templom építését befejezték, Agrippa fehér kővel burkoltatta le Jeruzsálem utcáit, hogy a kézművesek ne maradjanak munka nélkül.
A nagy háború kirobbanásakor gondolkodás nélkül a rómaiak oldalára állt, akiket segédcsapatokkal is támogatott. Nero halála után Titus kíséretében ment Rómába, hogy az új császárt, Galbát üdvözölje. Itt is maradt mindaddig, amíg Vespasianust ki nem kiáltották a syriai legiók: ekkor sietett vissza, hogy császárként üdvözölje. 70-ben személyesen is jelen volt Jeruzsálem ostrománál, és a Templom lerombolását is végig nézte. A ״nagy háború” után Vespasianus megnövelte országa területét. 75-ben Agrippa és Bereniké Rómába érkezett, ahol Bereniké tovább folytatta szerelmi afférját Titusszal, amely még Júdeában kezdődött.

Berenikét, noha hivatalosan nem volt királynő, irodalmi forrásaink is basilissának, illetve reginának nevezik. Hiába élt azonban Bereniké valóságos királynőként a Palatinuson, s hiába tüntették ki Agrippát a második legfontosabb, csakis római senatoroknak kijáró tisztséggel: a praetorsággal, Titus tervezett házassága miatt akkora volt a közfelháborodás Rómában, hogy a császár végül is kénytelen volt elbocsájtani Berenikét.
A testvérpár későbbi életéről csak keveset tudunk. Pénzei mutatják, hogy Domitianus idején még hatalmon volt. Egyes adatok szerint Kr. u. 85/86-ban ért véget uralkodása, amikor a terület teljesen római fennhatóság alá került. Phótios bizánci pátriárka szerint Agrippa Traianus császár harmadik évében (Kr. u. 100) halt meg.