Donna Runnalls amellett érvelt, hogy Agrippa beszéde a szónoklatok négyes felosztását követi: bevezetés (exordium, 345-347); elbeszélés (narratio, 348-357); bizonyítás (argumentatio, 358-387); zárszó (peroratio, 388-401). Steve Mason ezt némileg úgy módosította, hogy az utolsó két részben a bizonyítás a 399-ig tart, és csak ezután következik a lezárás (400-401).
A beszéd témája: Agrippa felvilágosítja hallgatóságát, akik között, úgy tűnik, többségben voltak a háborút kirobbantani akaró lázadók, hogy szerinte mi az alapvető érdekük. Ez hangzik el a beszéd elején (346b) és a végén is (401). Az exordium azokat buzdítja, akik valóban békét akarnak, míg a forrófejűeket diszkreditálni akarja a következő morális érvekkel (346):
(1) a háborút csak a fiatalabbak akarják, akik tapasztalatlanok és nem ismerik annak borzalmait;
(2) hiábavaló módon reménykednek a szabadság visszanyerésében, hiszen már az egész lakott világ a rómaiak alattvalója;
(3) a háború kirobbantása csak a nyerészkedőknek áll érdekében.
A narratio az oida igével és a men partikulával kezdődik (״Tudom, hogy nagyon sokan túloznak”, 348), és végig sorolja a háború lehetséges indokait. Agrippa itt mindenekelőtt különválasztja a római procuratorok nyilvánvaló elvetemültsége miatti jogos népharagot és a függetlenség visszaszerzésének ugyancsak nyilvánvalóan képtelen vágyát (348-349), s mind a kettőt visszatérően kárhoztatja (350-354, 355-357).
Az elbeszélő rész bizonyítása (confirmatio) hosszasan sorolja a rómaiak által legyőzött népek és országok nagyszerű tulajdonságait, amelyek szintén egyértelműen felülmúlják a zsidók adottságait és lehetőségeit. A lehengerlő körmondatokkal Agrippa megpróbálja meggyőzni hallgatóságát, hogy Róma ellen „sem égen, sem földön” nem találnak szövetségest (394).
Az intellektuális érvek után a hallgatóság érzelmeit veszi célba: sürgeti őket, hogy gondoljanak családjukra, hazájukra, népükre, a világon szétszórt zsidóságra és legfőképpen a jeruzsálemi Templomra. Ez utóbbi már-már a lázadni készülő tömeget is megingatta (405).
A Templomra történő utalás egyébként anticipálja Iosephus saját beszédét, amelyet Jeruzsálem ostromakor tart zsidó hittestvéreinek. Ami a beszéd egészét illeti: már Menahem Stern is észrevette, hogy hiányzik belőle a Iaus imperii, vagyis a Birodalom dicsérete. Agrippa/Iosephus egyáltalán nem hangsúlyozza a pax Romana előnyeit a leigázott népekkel kapcsolatban, viszont a Rómának való alávetettséget lényegében a rabszolgasággal teszi egyenértékűvé. Tessa Rajak szerint az adott helyzetben a laudatio nem lett volna túl bölcs megközelítés Agrippa részéről, a helyzet realisztikus megközelítése ezt egyszerűen nem tette lehetővé.