Agrippa érvelésében többször is visszatér a római politikai propaganda egyik jól ismert szlogenje: a „Róma a világ ura” gondolat. Agrippa így oktatja a jeruzsálemi zsidókat: „Csak ti magatok tartjátok szégyennek, hogy alattvalói legyetek azoknak, akik az egész földkerekség urai” (361) pontosabb fordításban: ״akiknek (a) minden(ség) alávettetett” (hois hypotetaktai ta panta). Ennek magyarázatát hamarosan megkapjuk: ״
A rómaiak [...] az egész világ (oikumené) legyőzhetetlen urai; de ezzel sem érték be, hanem a világ határán túl is kiterjesztették birodalmukat; mert nem volt elég nekik keleten az Euphratés, északon az Istros, délen Libya, amelyet egészen a sivatagig átkutattak, nyugaton pedig Gadeira, hanem az óceánon túl új világot kerestek, és hadijelvényeiket elvitték az eddig ismeretlen Britanniába” (362-363).

A „lakott világ” (oikumené) határainak iménti leírása a hellenisztikus-római földrajzi irodalom közhelyeit visszhangozza. A Birodalom határai eszerint keleten az Eufratés; északon (prosarktión, vagyis mintha már a sarkkör közelében járnánk!) az Istros (Duna); délen a ״lakatlan térségig” (aoikétón) Libya (Afrika); nyugaton pedig a természetes határként szolgáló Gadeira (Cádiz); de a rómaiak mindezeken felül egy „másik oikumenét” (heteran oikumenén) is elfoglaltak: a Brit-szigeteket. Persze Agrippa sok mindent kihagyott a felsorolásból például nem említette a Rajnát és a Tanaist (Don) mint határfolyókat -, de lényegében az oikumené = orbis terrarum = imperium Romanum klasszikus, az eratosthenési világképen alapuló leírását olvashatjuk, amely tökéletesen megfelel a principátuskori római politikai-földrajzi propaganda ideológiájának.

Másodszor Hispania leírásánál jelenik meg a ״plus ultra” gondolata, hiszen a római hadseregek nemcsak a harcias ibériai törzseket, hanem magát a természetet is legyőzték: áthatoltak a Pireneusok égbenyúló csúcsain, és tovább jutottak Héraklés oszlopainál, amelyek ősidők óta a lakott világ nyugati határait jelezték (375). És végül harmadszor is visszatér a téma: ״Hol találtok tehát szövetségest a rómaiak elleni háborúra, hiszen az egész világ római már? Talán a néptelen sivatagban? Legfeljebb az Euphratésen túl lakó Adiabéné népében reménykedhettek, mert ezek rokonaink.” (388)
A ״lakott világban lakó valamennyi (nép) római” (hoi men gar epi tés oikumenés pantes eisin Rhómaioi), írja szó szerint Iosephus, amiben ugyanaz a logikátlanság figyelhető meg, mint amely már a Res gestaet is jellemezte. Ha a ״lakott világ” valóban római lenne, hogyan élhetnek a Római Birodalom határain túl olyan népek mégpedig igen nagy számban -, akik nem ismerik el Róma fennhatóságát? Augustus ezt a paradoxont úgy oldotta fel, hogy a parthusokat is kvázi alattvalóként tüntette fel:
״a parthusok és médek népei követeik útján tőlem kérték és kapták fejedelmi sarjaikat királyaikul” és tulajdonképpen ezt a módszert követi Iosephus is, mikor azt írja, hogy az adiabénéieket a parthusok nem engednék a rómaiak ellen harcolni, ״mert érdekük, hogy fenntartsák a rómaiakkal kötött békét”.