logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Az illyr katonacsászárok restaurációs törekvései

Gallienus megteremtette a stabilizálódás feltételeit ezek felhasználása utódjaira várt. A Gallienust követő császárok: Claudius Gothicus (268-270), Aurelianus (270-275), Tacitus (275-276), Aurelius Probus (276-282) és Carus (282-283), mindannyian illyricumi származásúak voltak, azaz az Adria és a Duna közötti, jórészt illyr őslakosságú területen születtek, s az illyricumi (javarészt pannoniai származású) légiókra támaszkodva gyakorolták hatalmukat.
A senatori származású Tacitus kivételével mindannyian a közkatonasorból verekedték fel magukat a birodalom legmagasabb méltóságáig. Politikai törekvéseik nagyjából azonosak voltak. Abban a meggyőződésben, hogy szűkebb hazájuk biztonsága az egész birodalom egységétől és határainak szilárdságától függ, mindent ennek a célnak rendeltek alá. Származásuknál fogva is többé-kevésbé szemben álltak a nagybirtokos arisztokráciával, tehát egyben a senatusszal is, a nagybirtokosok túlkapásai ellen védelmezni iparkodtak a „kisembereket”, a tenuiorest, ugyanakkor a birodalom egysége érdekében elutasították egyes elődeiknek Maximinus Thraxnak és Gallienusnak a senatus elleni erőszakos módszereit, s az alulról kiinduló osztályharc fegyveres formáit.

A birodalom fennmaradásának zálogát olyan katonai jellegű fegyelem megteremtésében látták, amelyben az egyén érdekei feltétlenül és mindenben alá vannak rendelve az immár puszta létéért küzdő állam érdekeinek. Az állam megmentésére irányuló törekvéseik többirányúak voltak. Elsősorban hadseregükre támaszkodtak: sokat nyújtottak katonáiknak, de szigorú fegyelmet követeltek, s azt könyörtelen eszközökkel meg is teremtették. Pénzérméik feliratai a katonai erényeket: a virtust és disciplinat magasztalják.
Politikai tekintetben fő törekvésük a birodalmi egység megteremtése volt minden területen. Adminisztrációjuk célja a területi autonómiák és kiváltságok megszüntetése, illetve a központi hatalomnak való alárendelése. Valláspolitikájukban már tudatosan jelentkezik a birodalom egységes vallásának és egyházi jellegű szervezetének megteremtésére irányuló törekvés. Egységes vallássá leginkább a Napkultusz valamely formáját (Hélios vagy Mithras-kultusz) óhajtották tenni. Uralmuk katonai diktatúra, amely a birodalmat mintegy permanens ostromállapotba helyezte. Rideg elképzeléseik tetterővel párosultak, és módszereik következetes alkalmazásával ők készítették elő a dominatus új rendjét.



Hahn István