logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A birodalom egységének helyreállítása

A központi hatalom megerősödése a galliai arisztokrácia szemében fölöslegessé tette immár az önálló helyi császárság fenntartását. A bagaudák fegyveres bandákba tömörült földjüktől megfosztott parasztok és más, megélhetésüket vesztett elemek itt folytatódó mozgalmai is meggyőzhették a helyi arisztokráciát arról, hogy a központi hatalom hatásosabban tudja megvédeni biztonságukat, mintha csak saját erejükre hagyatkoznak. Így érthető, hogy az utolsó galliai helyi császár, Tetricus, harc nélkül hódolt meg a közeledő Aurelianus előtt (273).
A birodalom egysége keleten is, nyugaton is helyreállt, és Aurelianus méltán vehette fel a Restitutor orbis terrarum (a földkerekség < rendjének > helyreállítója) büszke címét. A stabilizálás érdekét szolgálta még az is, hogy a katonailag már nem tartható Dacia provinciát, ahonnan a légiókat már korábban visszavonták, s az aranybányák művelésével is már egy évtizede felhagytak, közvetlen katonai kényszer nélkül feladta, a lakosság jelentős részét a Duna jobb partjára telepítette át, s a határvonalat a Dunához vonta vissza.
A látszat fenntartása érdekében Moesia provincia északi sávján, az Al-Dunától délre, „Dacia nova” néven szervezett új provinciát. A megritkult lakosságú térségben a gótok nyugati ágának törzsei (vizigótok, tervingek) telepedtek meg.

Aurelianus uralma belső viszonylatban sem jelentéktelen változásokat hozott. A termelés fokozása érdekében az egyes városi curiákat felelőssé tette a város territóriumán levő elhagyott földek megműveléséért; az ipari termelés fenntartását szolgálta a collegiumok szigorú állami ellenőrzés alá való helyezése és közmunkákra való fokozott igénybevétele.
A Róma városi corpusok közül a pékek testületé (corpus pistorum) állami irányítás alá került. Ez lehetővé tette Róma ellátásának javítását is: Aurelianus óta a lakosság gabona helyett napi 2 font (650 gramm) ingyen kenyeret kapott, s ezt olaj, sertéshús és más élelmi cikkek kiosztása egészítette ki. Katonai fegyelmet vezetett be az állami üzemekben is. Egy ilyen intézkedése válthatta ki a római pénzverde dolgozóinak, a monetariusoknak lázadását, amelyet véresen kellett levernie.

A „rend helyreállítása” mégsem törölhette el a bizonytalanság általánosan elharapódzó érzését. A 3. sz. közepe óta a veszélyeztetett provinciális városok mind falakkal vették magukat körül. Aurelianus pedig a markomann törzsszövetségből kivált germán juthungok itáliai betörésének nagy nehezen történt visszaverése után megkezdte magának Rómának fallal való körül vételét is (271): nem lehetett már tagadni, hogy maga a főváros is a veszélyeztetett zónába került.
Az ún. aurelianusi városfal, ez a 19 km hosszú, átlag kb. 8 m magas, számos kaputól megszakított és 350 őrtoronnyal megerősített téglaépítmény a városi lakosság munkaerejének nagymérvű igénybevételével csak Aurelianus utóda alatt készült el.



Hahn István