Augustus uralmának legfőbb támasza a fegyveres erő volt: hadserege, veteránjai, a praetorianus gárda és személyes testőrsége. Katonáihoz fűződő kapcsolatát, hadseregparancsnoki mivoltát hangsúlyozta azzal is, hogy a dictator Sullához és Caesarhoz hasonlóan felvette nevébe az imperator címet. Elődeitől eltérően azonban, a római névadásban teljesen szokatlan módon, nem mellékig névként (cognomen), hanem előnévként (praenomen), a Caius helyett használta. Ezt a megoldást később Vespasianustól kezdve utódai is alkalmazták, s az Imperator megjelölés egyre inkább előtérbe kerül, mint a császári hatalom kifejezése.

Augustus uralma fenntartásának alapja, hatalma legalizálásának elsőrendű feltétele a hadsereggel, a légiókkal való folyamatos rendelkezés jogának törvényes elismertetése volt. Erre 27-ben a tartományoknak a princeps és a senatus közötti felosztása alkalmával került sor.
Octavianus 27. január 13-án ünnepélyesen lemondott rendkívüli teljhatalmáról, s bejelentette a köztársasági rend helyreállítását. Triumviri megbízatása még 33 végén lejárt. Erről a teljhatalmáról ugyan eddig sem mondott le kifejezetten, azonban 31-től kezdve évről évre a consuli imperium kézbentartásával igyekezett legalizálni hatalmát.
Consuli hatásköre különben magában is túlterjedt a hagyományos kereteken: óriási hadsereg parancsnoka volt, intézkedett a tartományi ügyekben, gyakorlatilag ő döntött a külpolitikai kérdésekben is. Ha valóban visszaadta volna a hatalmat a senatusnak, akkor menthetetlenül ismét polgárháborúra került volna sor. Ettől a lehetőségtől a senatorok nagy része is megrettent. Ezért többen, elsősorban közvetlen hívei, nyomban kérlelni kezdték, hogy ne vonuljon vissza teljesen, vállaljon részt továbbra is az állam irányításából. Octavianus, aki távolról sem gondolta komolyan lemondását a hatalomról, természetesen hajlott a kérés teljesítésére.

A jól átgondolt lépés hatására s a következő napokban (I. 13-16) hozott rendelkezések tekinthetők a principatus tulajdonképpeni megalapításának. Az ekkor foganatosított döntések sorában különös fontossága volt a tartományok említett kettéosztásának a princeps, illetőleg a senatus hatáskörébe tartozókra. Továbbra is a senatus irányítása alatt maradtak a régi, pacifikáit provinciák, mint Szicília, Gallia Narbonensis, Hispánia déli része (Baetica), Africa, Numidia, Achaia, Bithynia és Pontos, Asia, Kréta és Cyrenaica. Ezekben a tartományokban nem állomásozott jelentős hadsereg, csak kisszámú rendfenntartó alakulat.
A princeps vezetése alá kerültek a még nem pacifikáit, illetve a katonailag jelentős határmenti provinciák, mint Gallia (Narbonensis kivételével), Hispánia (Baetica kivételével), Syria, továbbá a sajátos helyzetben levő Egyiptom; majd később sorjában az uralma alatt elfoglalt területek, mint IIlyricum, Raetia, Noricum és Moesia. Ezekben állomásozott a 25 légióból álló reguláris hadsereg a mindenkori hadihelyzet kívánalmainak megfelelő elosztásban.

Ez a rendelkezés biztosította Augustus számára a hadsereg vezetését. Ezzel egyúttal elejét vette annak a lehetőségnek, hogy a senatus valamely republikánus érzelmű csoportja fegyveres felkelést robbanthasson ki ellene. Az említett tartományok és az azokban állomásozó hadsereg irányításának jogát proconsuli felhatalmazás címén kapta meg. Az egyes tartományokat és hadseregcsoportokat hasonlóképpen, mint korábban Pompeius Hispániában legá-tusai révén irányította. Az intézkedést senatusi határozat, majd azt követően valószínűleg népgyűlési határozat formájában is törvényesítették.
A proconsuli imperiumot i. e. 27. I. 13-án tíz évi tartamra kapta meg, i. e. 18-tól kezdve ezt a meghatalmazást sorozatosan 5-10 évi időközönként meghosszabbították. Utóda, Tiberius, már e formális korlátozás nélkül vette át az uralmat (i. sz. 14-ben). A princepsek hatalmát idővel az ún. lex de imperio rögzítette, amelynek formulája Vespasianus idejéből maradt fenn.

Bizonyára ebben az időben kezdődik a tartományi pénztárak, az ún. fiscusok megszervezése is, amelyeknek fő rendeltetése az volt, hogy a tartományi jövedelem szervezett behajtása révén biztosítsa a hadsereg fenntartásának anyagi eszközeit.