Igen jelentős mozzanat volt a jövőt illetően az is, hogy 27.1. 16-án L. Munatius Plancus javaslatára érdemei elismeréséül kitüntették az augustus („fenséges”) jelzővel. A szót korábban emberekre vonatkoztatva nem használták, csak szakrális rendeltetésű épületek, tárgyak és cselekmények megjelölésére. Már előbb gondolt a Romulus név felvételére is, ami azt juttatta volna kifejezésre, hogy magát, mint a hosszú polgárháborús korszak utáni béke megteremtőjét, második honalapítónak tekinti. Felhívták azonban a figyelmét a Romulus-monda plebeius változatára, amely szerint Róma első királya uralma végén zsarnokká vált, s ezért összeesküvés áldozata lett. Ezt a különböző ellenzéki megnyilvánulások számára lehetőséget adó választást tehát elvetette.
Az augustus jelző azonban amit az imperator címhez hasonlóan felvett a nevébe maga is utal a Romulus-mondára: a hagyomány szerint azt a madár-jóslatot (a 12 sas megjelenését), amelynek alapján Romulus ikertestvérével, Remus-szal szemben elnyerte a városalapítás jogát, augustum auguriumnak nevezték. Ennek az összefüggésnek hangsúlyozására terjesztette a princeps környezete azt a mesét, hogy első consulságának elnyerését is hasonló madár jóslat jelezte előre. Kapcsolatban van ezzel az a későbbi (i. e. 8) senatusi határozat is, amelynek alapján a korábban Sextilisnek nevezett 8. hónapot Augustusiéi nevezték el. Míg ugyanis korábban az addig Quintilisnek nevezett 7. hónapot azért változtatták meg Caesar tiszteletére Iuliusnak, mert a dictator abban a hónapban született, addig az Augustus megjelölést elsősorban azzal indokolták, hogy a névadó akkor nyerte el első consulságát.
Ugyanehhez az eseményhez kapcsolódva kezdődik VIII. 19-cel a cumaei Augustus-szentély naptára is, amely a császári család tagjai életének, pályafutásának kiemelkedő eseményeit rögzíti nyártól nyárig haladva. (Augustus vallási reformjai során különös jelentőségre tett szert a Iuliusok egyik nemzetségi istenének, Apollónak kultusza. Ebben az összefüggésben sajátos hangsúlyt kap az a tény, hogy Apollo, aki többek között a jóslás istene is volt, az augur melléknévvel szerepel a korabeli irodalomban. Az augustus, augur, augurium szavakkal etimológiailag összefügg az auctoritas is: ennek a fogalomnak ugyancsak jelentős szerep jutott a princeps hatalmi ideológiájában.)

Augustus tulajdonképpeni teljes neve örökbefogadása után C. Iulius Caesar Cai filius Octavianus volt. E helyett azonban 27-től kezdve hivatalosan a következő elnevezést használja: Imperator Caesar Augustus divi filius. Az Imperator szó mellett a Caesar és Augustus név is átmegy utódainak nomenklatúrájába, s hovatovább a császári hatalom kifejezésére szolgál. Végső soron pl. a Caesar névre vezethető vissza a mi császár szavunk is, hasonlóan a német Kaiser, az orosz cár szavakhoz stb.
Azon túl tehát, hogy már az Augustus jelző a szakrális szférába emelte alakját, az istenné nyilvánított (divus) Caesarhoz fűződő kapcsolatának nyomatékos hangsúlyozása szinte előlegezte számára azt, hogy majd ő is a csillagok közé, az égbe fog emelkedni, mint Caesar és Romulus. Ezzel a gondolattal a korabeli költészetben így Vergilius Georginájának prooemiumában, Horatius ódáiban ismételten találkozunk.

Augustusnak az isteni tiszteletet igénylő törekvését nyíltan, hivatalosan természetesen sohasem mondták ki. A környezetéből kiinduló sugalmazás és propaganda, a hízelgés, s bizonyos mértékig az őszinte hála és csodálat hatására azonban egyre inkább terjedt kultikus tisztelete, különösen a keleti tartományokban, az egykori hellenisztikus államok területén, ahol az uralkodó istenítésének eleven gyökerei voltak a lakosság körében. Azonban még ezen a területen is csak azzal a feltétellel engedte meg Augustus az egyes városoknak, hogy számára hivatalosan templomot emeljenek, ha azt egyúttal „Róma istennőnek” is szentelik. Ezt a korlátozást, megkötést általában a princeps szerénységével vagy óvatosságával szokták magyarázni.
Feltételezhető azonban, hogy ezzel egyúttal a birodalom és a maga személye sorsának, jólétének az összefüggését is kifejezésre akarta juttatni. Ez a gondolat megtalálható már Cicerónál Caesarra vonatkoztatva, hasonlóképpen Augustus-szal kapcsolatban a korabeli költészetben, majd klasszikus megfogalmazásban Pliniusnak Traianushoz írt leveleiben.
Magánkezdeményezésre azonban Itáliában is igen korán emeltek tiszteletére szentélyeket. így jellemző, hogy az első itáliai templomot a fellendülő forgalmú kikötővárosban, Puteoliban építette tiszteletére egy gazdag kereskedő, akinek óriási hasznot biztosítottak keleti vállakózásai, amelyek a hajózás biztonságának helyreállítása révén váltak lehetségessé. Itáliában és Rómában azonban nem engedélyezte személyének hivatalos kultuszát géniusznak (védőszellemének), maiestasá-nak (fenségének), numenének (istenségének) azonban nyilvánosan is tisztelettel adóztak.