Az actiumi győzelem után Octavianus hozzáláthatott a birodalom belső újjászervezéséhez. Caesar tragédiáján és Antonius bukásán okulva Octavianus elejtette azt a koncepciót, amely a római birodalmat a hellenisztikus államok mintájára akarta átépíteni. E helyett mindenben tekintettel volt a római hagyományokra és az újjászervezést ezek keretében oly módon vitte keresztül, hogy a hagyományos állami berendezkedést tőle telhetőleg kímélte és megtartotta, noha sok vonatkozásban új tartalommal töltötte meg.
Vallási téren a köztársaság idején már elhalt szervezeteket is életre keltette és így a köztársaságot „restaurálta". Ilyen értelemben mondta már Velleius Paterculus, egy Tiberius korabeli római történetíró Augustus principatusát „respublica restituta"-nak. A törvények ismét érvényesültek, a törvényszékek hatékonyan működtek, a szenátus visszanyerte régi jogkörét, a magisztrátusok ismét megkapták régi hivatali joghatóságukat. A köztársaság restitúciója azonban - természetszerűleg - csak külsőleg történt meg, a valóságos hatalom Augustusnak, az imperatornak kezén volt és maradt.

A régi köztársasági rend helyreállítása szempontjából döntő volt, hogy Kr. e. 27-ben Octavianus a szenátusban ünnepélyesen lemondott azokról a rendkívüli felhatalmazásokról, amelyek alapján addig a hatalmat gyakorolta és azt visszaadta a szenátusnak. Ettől fogva Octavianus az „első polgár", „princeps civium": ezért nevezzük a római császárságnak azt a formáját, ahogyan azt Octavianus megszervezte és ahogyan az kb. 2. évszázadon keresztül megmaradt, principatusnak. Ekkor kapta Octavianus a szenátustól az Augustus címet és teljes neve ettől fogva Imperator Caesar Divi filius Augustus, azaz Caesar, az istenített [Julius Caesar] fia, imperátor és augustus.