A senatus megmaradt az állam legfőbb szervének, elvben kezében tartotta a törvényhozói és bírói hatalmat, azonban néptribunusi jogköre révén a princepsé volt az iniciatíva, s ő fenntartotta magának a legfontosabb ügyekben való ítélkezés jogát is. A külpolitika irányítása Kr. e. 23-tól fogva egészében Augustus kezébe ment át. Mint láttuk, csökkent a senatus befolyása a pénzügyek terén is. A hatáskörébe tartozó aerarium csak a váltópénz verésére maradt jogosult, az arany- és ezüstpénzt a császári fiscus adta ki.

A legfőbb állandó magistratus továbbra is a consulság. Ezt igyekeznek minél több pályázó számára elérhetővé tenni, oly módon, hogy évente nem két, hanem több consult is választottak: az első pár január l-jén lép hivatalba (ordinarii), ők az év névadó consulai; majd utánuk különböző időtartamra újabb párok (suffecti) kerültek sorra. Ez nolens-volens a consuli rang jelentőségének a csökkenésére vezetett.
A senatori névjegyzéket Augustus állítja össze. Így egyrészt elvész a censura jelentősége. másrészt Augustusnak alkalma nyílik megoldani a principatusnak a senatusszal kapcsolatos alapvető problémáját. Ez abban állt, hogy az államvezetés arisztokratikus jellegének fenntartása a senatus tekintélyének a növelését kívánta, a princeps személyes uralma viszont a senatorok közéleti befolyásának csökkentését, hatalmi igényeik visszaszorítását, ellenzéki hajlandóságuk leszerelését javallotta.

A senatori lista három ízben történt felülvizsgálata során az arra „méltatlanok" törlésével Augustusnak sikerült megszabadulnia ellenzékétől, akik zömükben a régi előkelő köztársasági családok leszármazottai voltak. Helyükbe a maga híveit ültette, részben az itáliai municipiumok előkelői közül. Ugyanakkor növelte a patricius nemzetségek számát, és a régi arisztokrácia lojális tagjait különböző megtiszteltetésekben, kedvezményekben részesítette. S igyekezett családi kapcsolatot létesíteni a legelőkelőbb régi nemzetségek leszármazottaival.

A senatus taglétszámát 600 főben szabta meg, a tagság feltétele 1 millió sestertiusnyi vagyon volt. Így a senatus gyakorlatilag Róma és Itália leggazdagabb földbirtokosaiból állt, akik vagyonuk révén nem csekély befolyással rendelkeztek. Ennek ellensúlyozására Augustus korlátozta a senatorok jogát a gladiátori játékok rendezésére; engedélye nélkül nem hagyhatták el Itáliát. A bíráskodásba való beavatkozása pedig a praetorok és a különféle állandó bíróságok hatáskörét csorbította. Ebből a szempontból tehát jogos Tacitusnak az a megállapítása, mely szerint a hivataloknak csak a neve maradt meg („eadem magistratuum vocabula").