A polgárháborúk küzdelmei során triumvir társaihoz és ellenfeleihez hasonlóan kezdetben Octavianus is felhasználta a rabszolgákat. A Sex. Pompeius elleni harcok idejében azonban felismerte az itáliai földbirtokos osztály hangulatát, és ettől kezdve tudatosan és programszerűen a rabszolgatartók érdekeinek képviseletére, a rabszolgatartó rend megszilárdítására törekedett. Ez a törekvés megnyilvánul a rabszolgákkal kapcsolatos törvényhozásában is.

A lex Caninia (Kr. e. 2) korlátozta a végrendeletben felszabadítható rabszolgák számát. Száznál több rabszolgát egyszerre senki sem bocsáthatott szabadon (vö. RÓR 56-57). A lex Aelia Sentia (Kr. u. 4) szabályozta az inter vivos felszabadítás feltételeit, egyúttal megtiltotta a harminc évnél fiatalabb rabszolgák szabadon bocsátását. A Kr. u. 9 őszén Germaniában elszenvedett vereség hatására zavargásoktól tartottak Rómában. Ezért felújították azt a korábbi törvényt, amelynek alapján a meggyilkolt gazda házában tartózkodó rabszolgákat kínvallatásnak vetik alá és kivégzik, ha nem siettek gazdájuk segítségére (vö. RÓR 51-53). Egyidejűleg eltávolították a városból a germán rabszolgákat.
Itália gazdasági életében a rabszolgamunka a rabszolga-behozatal csökkenése ellenére is megtartotta korábbi jelentőségét, elsősorban a mezőgazdaságban. Az idősebb Plinius említ olyan rabszolgatartót, akinek több mint 4000 rabszolgája volt. Ez azonban kivételes eset. Augustus korára Itáliában a középméretű birtokok megerősödése a jellemző. Előmozdították ezt a folyamatot a veterántelepítések is.

Augustusnak tehát ügyes lavírozással, szívós politikával sikerült megszilárdítania befolyását a szabad lakosság különböző rétegeiben. Része volt ebben a polgárháborúk okozta állandó létbizonytalanság megszűnésének, a tudatosan propagált békepolitikának is. Joggal írta Tacitus - ha nem is minden negatív mellékértelem nélkül -, hogy cunctos dulcedine otii pellexit.
A vagyonos rétegek rokonszenvét nem utolsósorban azzal nyerte meg, hogy elejét vette minden radikális társadalmi mozgalom, mindenekelőtt a korábban oly aggasztó rabszolga-megmozdulások lehetőségének, megteremtette a gazdagok anyagi biztonságérzetét. Velleius Paterculus a certa cuique rerum suarum possessio (II 89) szavakkal jellemzi ezt az állapotot.