Severus még életében utódaiul jelölte ki két fiát, Marcus Aurelius Antoninus Caracallát és Septimius Getát. A kettős császárság megteremtésének ez a második kísérlete is megbukott, Caracalla már egy év múlva meggyilkoltatta öccsét (212), s a gyilkossággal szembehelyezkedő Papinianus praefectus praetoriót, a kiváló jogtudóst kivégeztette (212). (A senatus viszont szolgalelkűségében ezt a testvérgyilkosságot a városalapító Romulus tettéhez hasonlította.)
Véres eszközökkel megszerzett egyeduralmában apja állítólagos végső intelmének szellemében főként a hadseregre támaszkodott. A katonák zsoldját ismét felemelte bár ezt a pénz értékének szüntelen romlása is megindokolhatta.

Rövid uralkodásának legmaradandóbb eredménye a 212-ben kiadott Constitutio Antoniniana, amelynek értelmében a birodalom szabad lakói legnagyobb részének megadta a római polgárjogot. Csupán a fegyverrel meghódított és feltétlen megadásra kényszerített lakosság (dediticii) maradt a római polgárjog keretein kívül (vö. RTCh. 104. sz,). Ez a közelebbről meg nem határozható csoport jórészt a városi szervezetbe még be nem vont törzsekből állt; Egyiptom paraszti lakosságának nagy részét még mindig dediticiusivak tekintették.
A társadalomban bizonyos súllyal rendelkező városi lakosság azonban teljes egészében római polgárnak számított immár. Caracalla az egykorú források (Cassius Dió 77,9,5) szerint részben propagandisztikus, részben anyagi okokból tette ezt a lépést.

A csak római polgárokat kötelező örökösödési adó amelyet a törvény kiadásával egyidejűleg az eddigi 5%-ról 10%-ra emelt így ugyanis jelentős jövedelemnövekedést nyújtott a császári kincstárnak. A nagy jelentőségű törvény egyébként logikus és végső következménye volt a Flaviusok óta megszakítatlan polgárjog-kiterjesztésnek és jogi nivellálódási folyamatnak, de már csak akkor született meg, amikor a római polgár rangja nem kiváltságokat, hanem anyagiakban is felmérhető fokozott terheket jelentett.
Kihatásai éppen ezért nem voltak egyértelműek. Eddig az anyagilag egyre terhesebbé váló városi tisztségek viselésének és a katonai szolgálatnak egyik vonzerejét a római polgárjog elnyerésének lehetősége jelentette. E körülmény megszűnése még inkább távol tartotta a lakosságot a városi és a katonai szolgálattól. Az előbbire egyre súlyosbodó adminisztratív kényszerrel, az utóbbira egyre nagyobb zsolddal, donativumokkal és kedvezményekkel kellett az utánpótlást megszerezni.



Hahn István