Itália kiváltságos helyzete a birodalmon belül, attól fogva, hogy Kr. e. 90-ben lakói elnyerték a polgárjogot, a principátus végéig megmaradt. A területén létrejött kb. 150 municipiumnak Caesar törvénye (lex Iulia municipalis, Kr. e. 45) adott egységes jogi szervezetet, amely kicsinyben Rómáét utánozta. Autonómiájuk a közigazgatás mellett csekélyebb súlyú ügyekre a polgári és büntető jogszolgáltatást is magában foglalta. Egyébként a praetor urbanus és a praetor peregrinus iurisdictiója Itália egész területére kiterjedt, aki azt delegátusain a praefecti iure dicundo-n keresztül gyakorolta, mígnem Augustus a teljes iurisdictiót a városokra ruházta.
Utódai azonban az imperium proconsulare-t akként értelmezték, hogy az Itáliára is vonatkozik, benne a jogszolgáltatással. Ennek megfelelően Marcus Aurelius a polgári jogszolgáltatás szempontjából Itáliát négy törvénykezési kerületre osztotta fel, élükre delegátusaiként egy-egy prétori rangú iuridicust állítva. A császárt megillető büntető jogszolgáltatást Rómában és környékén 100 mérföldön belül továbbra is a praefectus urbi, ezen túl pedig a praefectus praetorio hatáskörében hagyta.

A szoros értelemben vett közigazgatás területén is sérült a városok autonómiája annak következtében, hogy a császári curatorok miként általában Itáliában, úgy annak városai területén is egyre bővülő új közigazgatási feladatokat kaptak, mint pl. középítkezések, utak, postaszolgálat felügyelete. Még inkább érintette a városok önállóságát, hogy a 2. század elejétől a városokhoz császári ellenőröket (correctores) rendeltek eleinte ideiglenes, majd állandó jelleggel gazdálkodásuk és pénzügyeik felügyeletére.
Itália területi egysége és különállása mindezek ellenére a principátus végéig fennmaradt. Az Augustus alatti 11 regio-ra történt felosztása nem közigazgatási célt szolgált, hanem a megszüntetett tribus-beosztás helyére lépve a népességösszeírásokat volt hivatva megkönnyíteni.

Itália földje mint ager Romanus adómentes, területén légió-katonaság nem állomásozhat.