logo

XXVIII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A provinciák igazgatása

Augustus, bár valamennyi provincia felett megillette az imperium proconsulare, politikai okokból az Itália közeli pacifikált tartományok igazgatását a szenátusnak engedte át, míg a nem pacifikáltakat mint stratégiai jelentőségűeket saját közvetlen igazgatása alatt tartotta. Ide kerültek a később szervezett provinciák is, sőt a császárok gyakran beavatkoztak a szenátusi tartományok belső igazgatásába is.

a) A szenátusi provinciákat (provinciae populi Romani), követve a köztársasági hagyományt hivatalukban egymást évente váltó promagistratusok, praesides provinciarum igazgatták, Asia és Africa provinciákat minden esetben volt consulok, a többit volt praetorok, akik ugyancsak a proconsul címet viselték. Augustus óta a szenátusi provinciák helytartói is fizetést kaptak a fiscustól (a consulok évi egymillió sestertiust).
A tartományokban a polgári és büntető jogszolgáltatást a helytartók gyakorolták, akiknek ebben a szenátus által kinevezett legati proconsulis pro praetore voltak segítségükre. Az eljárás az általános elveket követi, de idővel itt is teret nyer a cognitiós hivatalnokbíráskodás.
A tartományi pénztár kezelésére, egyszersmind a helytartó pénzügyi ellenőrzésére utóbbi mellé a szenátus quaestort nevez ki, aki a helytartó hivatali évének végén köteles a provincia pénzügyeinek viteléről az aerarium felé elszámolni. Elsődleges tevékenysége mellett, miként Rómában az aedilis curulisek, ellátta még a vásárbíráskodást.

b) A császári provinciák (provinciae Caesaris) a határmenti vagy a még nem pacifikált tartományok, amelyeken emiatt katonaságot kell tartani (számuk a korszak végén 29 a 40-ből). Kormányzóik a legati Augusti pro praetore, akik a rájuk delegált császári imperium proconsulare gyakorlói tartományukban. A császár tetszése szerinti időre nevezi ki őket rendszerint konzuli vagy prétori tisztséget viseltekből, akárcsak a többi tartományi tisztviselőt, akik valamennyien a császárnak tartoznak felelősséggel.
A tartomány pénzügyigazgatásának feje, egyszersmind a császár ellenőrző szerve a procurator, a büntető és polgári jogszolgáltatásban pedig a legati iuridici vannak a helytartó segítségére. Az eljárás lényegében a szenátusi provinciákbeli perrendnek felel meg, azzal az eltéréssel, hogy itt hamarabb teret nyert a cognitiós hivatalnokbíráskodás.

A császári provinciák között különleges volt a helyzete azoknak, amelyeket a császár azok korábbi uralkodói jogutódjaként kormányzott, mint pl. Egyiptomot. Itt a princeps a Ptolemaiosok utódjaként, mintegy új fáraóként lépvén Egyiptom királyai helyébe, az ország egyfajta perszonálunióba került Rómával. Augustus nem változtatott a korábbi kiváló hivatalnoki szervezeten, hanem megelégedett azzal, hogy egyfajta „alkirályként” praefectus Alexandriae et Aegyptit állított a tartomány élére, aki a többi helytartót rangban megelőzve a praefectus praetorio után következett.
Egyiptomnak Róma gabonaellátásában játszott kiemelkedő jelentőségére tekintettel a császár lovagrendből való bizalmasaira szokta bízni kormányzatát. A szenátusnak az ország ügyeitől való távoltartásában odáig ment, hogy külön engedélye nélkül a szenátori rangúak nem is léphettek az ország földjére.

A hivatali apparátus, az állandó hadsereg és a flotta fenntartása, a nagyvárosi népesség gabonaellátása, a közhangulat javítása végett szükséges játékok rendezése („panem et circenses!”) hatalmas ráfordításokat igényelt, amit a provinciákból származó adók és egyéb bevételek voltak hivatottak biztosítani. Legfontosabb adónemek a művelésbe vont földekre kivetett földadó, éspedig szenátusi provinciákban a stipendium, császáriakban a tributum soli, valamint az utóbbiakban a tributum capitisnek nevezett „fejadó”, amit a kereső foglalkozást űzők tartoztak fizetni.
Az adók kivetését mindenütt megelőzte az adóköteles földek felmérése és a census, amelyeket időnként helyesbítettek. Az adóztatást a szenátusi tartományokban továbbra is a publicanusoknak adják bérbe, de fokozatosan teret nyer a városokon keresztül történő adóztatás. A császári tartományokban az adók kivetéséről és behajtásáról közvetlenül maguk a procuratorok gondoskodtak, később felügyeletük mellett a városok. Haladás az előzőkhöz képest az intézményes állami ellenőrzés és a visszaélések elleni jogorvoslatok bevezetése.

További állami bevételi forrásokat jelentettek az illetékek, a vámok, az Augustus által bevezetett öröklési és felszabadítási adók, az elkobzott vagyonok és az államra háramlott hagyatékok, amelyek alól Itália lakossága sem mentesült, valamint a kincstári birtokok és bányák bevételei. A stipendium az aerarium populi Romanihoz, az összes többi a császári kincstárhoz, a fiscus Caesarishoz folyt be, de idővel a császárok az aerarium feletti tényleges rendelkezést is megszerezték, majd azt végül a fiscus teljesen magába olvasztotta.


.-