Egyeduralmát Augustus ugyan a szenátus politikai hatalmának megtörésével hozta létre, mégis, ennek megszilárdítása végett szüksége volt azoknak a társadalmi rétegeknek a támogatására, amelyek a kezükben felhalmozódott vagyon révén nagy befolyással rendelkeztek (honestiores). Egyúttal azonban hatalmi céljai szolgálatába is fogta őket, részint privilégiumok juttatásával, részint a társadalom többi rétegétől való elhatárolódásuk jogi kritériumainak megteremtésével. Ennek eredményeként informális társadalmi csoportokból valódi rendekké (ordines) alakultak.

a) A szenátori rend (ordo senatorius) a principátus elejére személyi összetételében gyökeresen megváltozott. Az új renddel szemben ellenséges, régi földbirtokos hivatali arisztokrácia sorait a polgárháborúk megtizedelték, helyüket többszöri rostálás után Augustus saját híveivel töltötte be. A szenátus létszámát 600-ra csökkentette, s megkívánta, hogy a szenátor legalább egymillió sestertiusnyi ingatlanvagyonnal rendelkezzék.
A szenátorok jegyzékét a császár állítja össze (adlectio), elvben a meghagyott köztársasági magisztratúrák valamelyikét viseltek közül, azonban a neki nem tetszőket mint „érdemteleneket” kihagyhatja, de olyanokat is felvehet, akik ilyen tisztséget nem töltöttek be, így különösen lovagrendbeli császári hivatalnokokat, magasabb rangú katonai parancsnokokat. Ennek szokásos módja a tagságra jogosító magisztratúra adományozása az illetőnek. Augustus után a szenátori rang örökölhetővé válik, a szenátorok fiai és unokái számára.
A szenátori rend kiváltsága, hogy soraiból kerülnek ki a köztársasági magisztrátusok, a szenátusi és, Egyiptomot kivéve, a császári provinciák helytartói, a légiók parancsnokai, a praefectus urbi és a császári curatorok.

b) A lovagrend (ordo equester), a régi meggazdagodott kereskedő-vállalkozó réteg, Augustus politikájának másik társadalmi támasza, egyúttal a szenátori rend ellensúlya szerepét is hivatott betölteni. Mivel a tartományi adózási rendszer átalakulása jelentős anyagi veszteséget okozott a pénzembereknek, Augustus különböző új hivatalokkal és megbízásokkal igyekezett őket kárpótolni. Ennek eredményeként a lovagrend idővel jelentős részében császári hivatali apparátussá alakult át. Tagjait a censori tisztség megszűnését követően a császár nevezi ki a legalább 400 ezer sestertius vagyonnal rendelkezők közül. A kinevezés élethossziglanra szól és nem örökölhető.
Tagjai sorából kerülnek ki a központi császári főtisztviselők (kivéve a praefectus urbit), a kancelláriák osztályainak vezetői, a császári provinciák tisztviselői a helytartó kivételével, az egyiptomi „alkirály”, valamint az alacsonyabb rangú katonai parancsnokok. Lovagrendi a ius respondendivel felruházott jogtudósok zöme, továbbá szenátori rangúak mellett a consilium principis tagjai.
Elsősorban e két kiváltságos rétegnek mint a principátus támaszának megerősítését kívánta szolgálni Augustus családjogi törvényhozása is, amely főleg a vagyonosok körében elharapódzott házasságon kívül élésnek, gyermektelenségnek, szabados életvitelnek igyekezett gátat vetni.

c) Új kiváltságos rétegként jelenik meg a principátus alatt az ordo decurionum, az itáliai és provinciabeli városok (municipiumok) nemessége. A decurio-k a városi tanácsok (consilia) tagjai, akiket a város promagisztrátusai közül neveztek ki a duovirek a római szenátus mintájára.

d) A honestiores kiváltságos rendjei alatt helyezkednek el az előjogok nélküli humiliores vagy másként tenuiores rendekké nem szerveződött széles néprétegei, amelyek további csoportokra tagolódnak részint jogállapotuk (szabadon születettek, felszabadítottak, rabszolgák), részint foglalkozásuk és anyagi helyzetük szerint, mely felosztási szempontok egymást keresztezik.

- Legkedvezőbb helyzetben van a fővárosi szabad népesség, a plebs urbana. Politikai befolyását már régen elvesztette, amiért a császárok anyagi juttatásokkal kárpótolják. Nemcsak a frumentatio, az ingyenes gabonaellátás rendszerét tartják fenn, de időnként congiariumban, természetbeni és pénzbeni juttatásokban is részesítik őket. Életkörülményeiket javítják az ingyenes játékok, nyilvános fürdők, parkok, könyvtárak. Foglalkozásukra nézve iparosok, szatócsok, vendéglősök, napszámosok, alkalmi munkások.

- Hátrányosabb helyzetben van a plebs rustica: a vidéki városok iparosai és kereskedői, akik ingyenes ellátásban nem részesülnek, továbbá a falvak mezőgazdasági munkát végző lakossága, a saját földön gazdálkodó szabad parasztok (rustici) és a kisbérlők (coloni), akik elsősorban viselték a birodalom fenntartásának terheit.
Anyagi érdekei védelme érdekében a kézművesek céhekbe, collegiumokba tömörülnek, ill. jóléti, önsegélyező és temetkezési egyesületeket alapítanak. Az állam ezeket kezdetben nem jó szemmel nézi, de később egyenesen támogatja őket amidőn kiderül, hogy egyes közfeladatok ellátása érdekében felhasználhatók (pl. a pékek testülete).

- A rabszolgák száma a hódító háborúk megszűntével tovább nem emelkedik, inkább fokozatosan csökken. Foglalkoztatásuk a termelőmunkáról mindinkább a házi rabszolgaság felé tolódik el. Jogi helyzetük észrevehetően javul, a rossz bánásmóddal szemben védelmet kapnak.
Tömeges jelenséggé válik a rabszolga felszabadítás, olyannyira, hogy Augustus korlátozó intézkedéseket kényszerül bevezetni. A rabszolgákon belül kiváltságos réteget alkotnak a servi Caesaris, a császári rabszolgák, továbbá a servi publici, az állami vagy városi szolgálatban állók. Ezek fontos állami megbízásokat is teljesíthetnek, s felszabadítva pedig akár az arisztokrácia soraiba is emelkedhetnek.