A „helyreállított köztársaság” eszméjének megfelelően a respublica intézményei formailag ugyan fennmaradtak, de az állami főhatalom császárra szállása folytán jelentőségük csökkent vagy teljesen elenyészett.

a) A magisztraturák közül a változás értelemszerűen főleg azokat sújtotta, amelyek korábban a császár fő jogosítványait foglalták magukban, míg a többieket kevésbé érintette.

- A consulok imperiuma a maga egészében a császárra szállt. Jogaikból csupán a szenátus ülésein való elnöklés maradt, s folytatódott az a hagyomány, hogy a naptári évet a hivatalban lévő konzulpárról nevezték el. A lényegében puszta címmé vált tisztséget a császárok kitüntetésként adományozták. Emiatt egy-egy hivatali évben gyakorta több hivatalnokpár váltotta egymást: az évnek nevet adó consules ordinariit a consules suffecti. Megszűnt hivatali hatalmuk helyébe a konzulok néhány új feladatkört kaptak a jogszolgáltatás területén (császári rendkívüli büntető és polgári bíráskodás, peren kívüli jogszolgáltatás).

- A néptribunusok tisztsége a tribunicia potestas császárra szállása folytán vesztette jelentőségét. A továbbiakban csupán a császári extraordinaria cognitióban kaptak néhány feladatot. Hasonló sorsra jutott a censorok hivatala is. A tisztséget Kr. e. 22-től fogva önállóan nem is töltötték be, hanem feladataikat maguk a császárok látták el, éspedig vagy magukra ruháztatva e tisztséget, vagy pusztán az őket megillető konzuli imperium alapján.

- A quaestorok állampénztár-kezelési hatáskörét Kr. e. 23-tól a praetores aerarii veszik át, Nero alatt pedig utóbbiaktól a császári praefecti aerarii. A principátus alatt ketten a császár közvetlen szolgálatában állnak (quaestores Augusti), a többiek pedig a szenátusi provinciák helytartóit segítik.

- Az alkotmányos rendben végbement változás a polgári iurisdictiót gyakorló magisztraturákat – tekintve, hogy ezek a politikától távolabb álltak – kevésbé érintette. A rendes polgári jogszolgáltatás a principátus végéig a praetor urbanus és a praetor peregrinus hatáskörében maradt, de hatáskörüket szűkítette az egyre nagyobb teret nyerő császári extraordinaria cognitio. A többi prétor (számuk Claudius óta véglegesen 18) részint a büntetőügyekben eljáró esküdtbíróságok tanácsait vezeti, részint hatáskörébe utalt különleges ügyekben ítélkezik (szabadságperek, gyámsági, hitbizományi, kincstári perek).

- Ugyancsak változatlan maradt az aediles curules vásárrendészeti és az ehhez kapcsolódó vásárbíráskodási jogköre. Csupán a cura ludorum került a prétorok, a cura urbis és a cura annonae pedig császári hivatalnokok hatáskörébe.


b) A népgyűlés már a köztársasági kor végére alkalmatlanná vált arra, hogy a populus Romanus legfőbb akaratnyilvánító szerve legyen. Ezen Augustus kísérlete, hogy legalább Itália római kolóniáinak tanácsosai, a decurio-k írásban küldhessék el szavazatukat a népgyűlésre, még gyakorlati kivitelezhetősége esetén sem tudott volna érdemben változtatni. Mégis, főleg a principátus elején, egyeduralmuk leplezése érdekében a császárok szükségesnek látták a népgyűlés továbbélésének látszatát fenntartani.

- Elvileg továbbra is a népgyűlés hatáskörébe tartozik a köztársasági magisztrátusok választása. Ezt a jogot azonban már Augustus illuzórikussá tette azzal, hogy magának tartotta fenn a jelöltállítás jogát, sőt azt a lehetőséget is, hogy adott tisztségekre egyes jelölteket mások kizárásával, kötelezően „ajánlhasson” (ius commendationis).
A szenátus felé tett gesztus csupán, hogy a főmagisztratúrákra (consul, praetor) jelöltek előválogatásának jogát (destinatio magistratuum) ennek a testületnek engedte át, amit utóda valamennyi tisztségre kiterjeszt, fenntartva azonban az esetleges commendatio lehetőségét. A jelölést mint a császár akaratát a plebs változtatás nélkül szavazta meg.
Később e látszatszavazás is oda satnyul, hogy a császártól kinevezett tisztségviselők beiktatását az összecsődített nép közfelkiáltással (acclamatio) jóváhagyja, valójában tudomásul veszi. Végül már a konzulok és prétorok is közvetlenül nyerik a császártól kinevezésüket.

- Hasonló a sorsa a népgyűlés törvényhozási tevékenységének. Augustus még a népgyűléssel szavaztatja meg reformtörvényeit, de Claudius alatt már megszűnik a népgyűlés általi törvényalkotás, s ezt a feladatot a szenátus veszi át.

c) Valódi politikai súlyát a magisztrátusokhoz hasonlóan a hajdan nagyhatalmú szenátus is elvesztette. A külpolitika irányítása, a hadsereg fenntartása és felhasználása, az ehhez szükséges anyagi eszközök biztosítása, valamint az államvezetéshez szorosan kapcsolódó funkciók a császár kezében összpontosultak.
A Kr. e. 27-ben történt kiegyezés csupán a provinciák egy részének igazgatását és a köztársasági állampénztárral (aerarium) való rendelkezést hagyta meg a szenátusnak, bár a császárnak módja volt ezekbe az ügyekbe is beavatkoznia.

Más oldalról a szenátus szélesebb körű jogosítványokhoz jutott olyan kérdésekben, amelyek korábban népgyűlési hatáskörbe tartoztak. A köztársasági magisztrátusok választása körüli teendők bővülése mellett jogalkotói szerepet is betöltött mindaddig, amíg a császár jogalkotói hatalma elismerésre nem jutott.
A principátus elejétől hatáskörébe kerültek olyan bűncselekmények, amelyekben a quaestiones perpetuae nem ítélkeztek, továbbá rendi bíróságként olyan politikailag kényes ügyek, amelyekben a császári ház vagy a szenátus tagjai voltak érintettek. Büntetőbíráskodási hatáskörét azonban az 1. század közepétől a császári bíróságok vették át.