Hatalmi célkitűzéseik megvalósításához Augustus és utódai kiterjedt apparátust hoztak létre, eredetileg magánalkalmazottaikból, akikből idővel új állami intézményrendszer jött létre a meghagyott köztársasági szervek mellett, utóbbiakat az idők során egyre inkább háttérbe szorítva. Hivatali hatalmuk alapja többé nem a megválasztatás, hanem a princepsnek az a hatalma, hogy jogosultságainak gyakorlását másokra bízhatja (delegare, mandare), akiket belátása szerint nevez ki és bocsát el.
A rájuk delegált hatalom ezért megszűnik a kinevező császár halálával, hacsak az utód őket kifejezetten vagy hallgatólag meg nem erősíti. Az új apparátus tagjai ezentúl nem laikus politikusok, hanem rátermettségük és hozzáértésük alapján kinevezett hivatalnokok, akik szolgálataikért rangsoruk szerint megállapított díjazást (salarium) kapnak.

A szabályként lovagrendiekből kinevezett főtisztviselők, a praefectusok a császárt Róma és Itália kormányzatában helyettesítették.

a) Legmagasabb rangú közöttük a praefectus praetorio, eredetileg csupán a császári testőrség parancsnoka. (Egyedül ez a seregtest – kilenc, egyenként ezerfős cohors praetoria – állomásozhatott Itália területén.) A Severusok korától, amidőn a katonai parancsnokságot hivataltársának kellett átengednie, a császár állandó helyettesévé lett a közigazgatás és a jogszolgáltatás legfelső szintjén („alcsászár”).
Egész Itália felett büntető joghatóságot kap, amit saját nevében gyakorol, a császárhoz való fellebbezés kizárásával. Emellett a császárt helyettesítve elbírálja a tartományi büntető- és polgári bíróságok ítéletei elleni fellebbezéseket. Bírói ténykedésében jogtudósokból álló consilium van segítségére.

b) Hivatali rangját tekintve csupán kevéssé áll mögötte a praefectus urbi, Róma városának rendőrfőnöke. Hivatalának polgári jellege ellenére parancsnoksága alatt áll a városi rendőrség (3 cohors urbana), amelynek segítségével a fővárosi közrend fenntartásáról gondoskodott, átvéve az aedilisek hatáskörét. Emellett Rómában s a város határától számított 100 mérföldön belül bíráskodott a hatáskörébe utalt büntető és polgári ügyekben. Ítéletei ellen a császárhoz lehetett fellebbezni. Egyedüli praefectus, akinek a tisztét szenátori rangúval töltötték be.

c) Rangban a praefectus urbit követi a praefectus vigilum, a városi vagyonőrség és tűzoltóság 7 cohorsnyi csapatának parancsnoka. A szervezet Augustus alatti felállítását a polgárháborús időkben meggyengült közbiztonság helyreállítása és a proletár lakónegyedek fokozott tűzveszélyessége indokolta. A tisztséghez kapcsolódott egy szűkebb körű büntető- és polgári bíráskodás.

d) A főváros élelemellátását már Augustus elvonta az aedilisektől és feladatukat a praefectus annonaera bízta, aki kiterjedt jogosítványokat kapott gazdasági tekintetben, főleg avégett, hogy biztosítani tudja a frumentatio-t, az ingyenes gabonajuttatást a városi lakosság részére.

e) A császári igazgatás kiterjesztése Itáliára és a provinciákra rendkívül megnövelte a központi és a helyi szervek közötti iratforgalmat. Ennek lebonyolítására szervezték meg az állami postaszolgálatot (cursus publicus), élén a praefectus vehiculorummal, a birodalmi „főpostamesterrel”.

Szenátori rangú curatorokra bízták néhány politikai szempontból kevésbé jelentős, inkább műszaki jellegű – korábban a censorok és az aedilisek kompetenciájába tartozott – feladatkör ellátását, mint a közmunkák, vízvezetékek, csatornák, hadifontosságú utak, a Tiberis mederfelügyelete.

Egyes jogosítványai gyakorlásának főtisztviselőkre delegálása ellenére a birodalom kormányzati feladatai végső soron a princeps kezében összpontosultak, akinek sokrétű teendői ellátásához szüksége volt saját ügyintéző hivatali apparátusra. E célra eleinte a császárok saját felszabadítottjaikat, többnyire művelt görögöket alkalmazták, egyszersmind magánügyeik intézőiként is.

Ebből a magántitkárságból szervezett Claudius császár (41-54) állandó kancelláriákat (scriniumok) hozott létre:
a) az „a memoria” feladata volt a fontos állami események feljegyzése és a császári hivatalnokok személyzeti ügyeinek intézése, köztük a kinevezési okiratok kiállítása;
b) az „a rationibus” a császári kincstár (fiscus Caesaris) kezelését ellenőrizte mint „legfőbb állami számvevőszék”;
c) az „ab epistulis” a hivatalok jelentéseivel és megkereséseikkel foglalkozott, míg
d) az „a libellis” a magánosok beadványaival és kérelmeivel. Hadrianus (117-138) alatt ezekhez még két további scrinium járul:
e) az „a cognitionibus”, a jogi döntvények és
f) az „a bibliothecis”, az irattárak, levéltárak és könyvtárak osztálya. Alatta válnak végleges állami szervvé a kancelláriák, élükön lovagrendi hivatalvezetőkkel (principales officiorum), állami fizetéssel.

Hadrianus alatt válik valódi államtanáccsá a consilium principis. Ennek tagjait korábban a császár belátása szerint válogatta össze, ezentúl fizetett állandó tagokból (assessores) áll, köztük jeles jogtudósokkal. Üléseiken a császár távollétében a praefectus praetorio elnököl.