Miután a köztársaság eszméje elbukott, a birodalom területe pedig újabb növekedésnek indult, szükségessé vált egy központosított, hatékony és jól ellenőrzött közigazgatási rendszer kiépítése, mivel a senatus és a magistratusok nem rendelkeztek sem a döntések végrehajtásáról gondoskodó hivatallal, sem pedig személyzettel.
A kialakult új közigazgatási szervezet ellenére a senatorrá válás feltételei néhány módosítással ugyan, de a cursus honorum rendje fő elemeinek változtatása nélkül továbbra is fennmaradtak. Így a senatorrá válás első lépcsője a Kr. e. 20-ban végső formáját elnyert vigintivirat hivatal viselése volt. A húsz hivatalt magába foglaló alacsonyabb magisztratúrát egy évig kellett betölteni. A vigintiviri hivatalon belül is kialakult egy hierarchia.
A legnagyobb megbecsültségnek a triumviri monetales, azaz az arany, ezüst és rézpénzek veréséért felelős tisztség örvendett. Ezt követte a quattuorviri viarum curandarum, akik az utcák karbantartása ügyében, majd a decemviri stilitibus iudicandis, akik a kisebb pertárgy értékű és hagyatéki polgári ügyekben, végül pedig a triumviri capitales, akik a börtön és a halálbüntetések alkalmazásánál jártak el. Ez egy egyéves katonai szolgálattal folytatódott, amelyet a légióknál tribunus laticlavusként töltöttek le.

Ezt követően kerülhettek be a cursus honorum Sulla óta rögzített rendjébe, mégpedig legkorábban 25 évesen quaestorok, 27 évesen tribunus plebisek vagy aedilis curulisek, 30 évesen praetorok, 33 évesen pedig consulok lehettek. Valamennyi tisztséget egy éven keresztül lehetett betölteni, két hivatali év között pedig két évnek kellett eltelnie. A quaestorok számát 20 volt, melyből 10 a senatusi provinciákban teljesített szolgálatot a tartományi helytartó pénzügyi helyetteseként. A többiek Itáliában és Rómában, így ketten a senatus és a princeps közötti kapcsolatoknál, négyen a senatus és a consulok mellett láttak el feladatokat.
Az aerarium Saturni két korábbi quaestora, akik a senatus kincstárát is felügyelték, s amelybe a senatusi provinciákból érkező jövedelmek befolytak, elvesztette korábbi hivatalát. Így Kr. e. 28-tól a senatus irattárának felelőseivé váltak, amely többek között a senatus consultumok őrzését is magába foglalta. A tribunus plebisi és az aedilis curulisi tisztség jelentősen veszített korábbi súlyából.

A hat aedilis a város napi ügyeinek intézésében vett részt, s hatáskörükben maradt a piacokon az árak és a mérőeszközök hitelességének, a kellékszavatossági igényekből származó eljárásoknak és a középületeknek a felügyelete, de elláttak vallási feladatokat is. A gabonaellátással kapcsolatos funkcióik átkerültek a praefectus annonae-hoz , míg a város közrendjének felügyeletével kapcsolatos jogköreik a praefectus urbihoz.

A tíz néptribunus ugyan megőrizte a személyéhez kapcsolódó jogokat, de elvesztette vétójogát. Jelentősen csökkent befolyásuk azáltal is, hogy a princeps is bírt tribunicia potestas-szal, s az ő döntéseit sem tudták megkérdőjelezni. Ezáltal a római köztársaságban betöltött közjogi ellensúly szerepüket teljes mértékben elvesztették. A praetori tisztséget érte a legkevesebb változtatás, hiszen ők a politikától függetlenül, jobban körülhatárolt módon, elsősorban jogi feladatokat láttak el.

A 2. századra számukat 18 főben maximalizálták, megmaradt a praetor urbanusi és a praetor peregrinusi tisztség, mellette a többiek állandó bíróságok (questiones) elnökeiként jártak el. A praetorok joghatóságának kijelölését továbbra is sorsolással (sortitio) döntötték el, s edictum-kibocsátási joguk is megmaradt, amely továbbra is az egyik meghatározó jogforrás volt Rómában.
A két consuli tisztség továbbra is létezett, s január 1-től kezdték meg működésüket, de gyakran nem is töltötték ki hivatali évüket, annak ellenére sem, hogy az éveket róluk nevezték el. Az egyik consul gyakran maga a princeps volt, vele együtt hivatalt betölteni kitüntető cím is volt egyben. A hagyományos consulok (consules ordinarii) mellett gyakran consul suffectusok is kinevezést kaptak, akik csak 2-4 hónapnyi ideig maradtak tisztségükben. Számuk a 2. századra átlagosan évi 12 lett.

A consulok továbbra is elláttak igazságszolgáltatási, jogi feladatokat, így különösen a gyámügyek, a rabszolga-felszabadítások és a hitbizományok területén. Számuk növelése mellett a hatalmuk csökkentésének gondolata és a provinciák consul-viselt tisztviselőkkel való ellátásának igénye is felmerült, mivel a jelentősebb provinciák helytartói csak már az e tisztséget betöltött senatorok lehettek.
Gyakran előfordult, hogy a megválasztott consulok távollétükben (in abstinentia) töltötték be hivatalukat, hiszen már egy provincia élén álltak. Így megállapítható, hogy Augustus valóban megőrizte valamennyi köztársasági magisztratúrát (res publica restituta)

A senatus is sokat veszített korábbi jelentőségéből Augustus uralma idején, de azért megtartotta kiemelt szerepkörét a római államrendben. Maga a princeps is csak a senatus megerősítése után kezdhetett el uralkodni, halálakor a senatorok döntöttek istenné nyilvánításáról (divinatio) vagy éppen emlékezetének megszüntetéséről (damnatio memoriae). Augustus többször is utal a Res gestae-ben arra, hogy döntéseit a senatus egyetértésével, gyakran annak kérésére hozta.
A senatus-szal való óvatos bánásmód oka részben a köztársasági hagyományok továbbélése, részben pedig a senatorok társadalmi rangja volt. A senatus - melynek létszámát Augustus 600 főben állapította meg - névjegyzékének (lectio) összeállításakor a princeps meghatározó szerepet játszott. Tagjai a volt magistratusok lettek, de a senatorrá választáshoz szükség volt a császár ajánlására is, valamint megfelelő nagyságú vagyonnal is rendelkezni kellett. Azok a családok, akiknek tagjai közül még nem kerültek ki senatorok, csak a császártól kapott bíborszalag (latus clavus) szimbolikus átvétele után kerülhettek be a senatori rendbe. A senatus általában havonta kétszer ülésezett a Curia épületében vagy néha templomokban.

Az elnöki feladatokat gyakran az egyik consul, esetenként maga a princeps, de előfordult, hogy a praefectus urbi látta el. A napirendet általában korábban ismertették, az ülések sokszor a princeps által javasolt beszédek (orationes) meghallgatásával vagy álláspontjának az egyik quaestor által történő felolvasásával kezdődött. A szólásra jelentkező senatorok az albumban meghatározott hierarchikus sorrendben mondhatták el véleményüket, s ennek a rangsornak az élén a princeps állt.
A senatusi határozatot (senatus consultum) továbbra is többségi szavazással hozták. Legfontosabb jogköre továbbra is az államkincstár (aerarium Saturni) felügyelete volt. A megszűnő népgyűlések jogszabályalkotó szerepét átvéve egyre gyakrabban általános érvényű senatus consultumokat is alkotott. Ugyancsak jelentős volt a tagjaival szemben lefolytatott politikai ügyek kapcsán kialakult bírósági jogköre.

A vallási kérdések ügyében a senatus tartotta a kapcsolatot a fontosabb vallási testületekkel. A princeps irányítási jogköre a senatusi provinciák esetén továbbra is megmaradt. Ezeknek a száma ekkor 12 volt: Africa, Achaia, Asia, Baetica, Bythinia et Pontus, Creta et Cyrenaica, Cyprus, Corsica, Gallia Narbonensis, Illyricum, Macedonia, és Sicilia. Ehhez csatlakozott majd Pannonia.
Augustus ezekben a provinciákban is eljárhatott az imperium maiusánál fogva, csak meghatározott formákat kellett betartania. Ugyanakkor a Kr. e. 27-ben létrejött kompromisszum alapján a később császárivá váló provinciák élére is általában senatorokat nevezett ki (legati Augusti pro praetore). Ezek a következők voltak: Cilicia, Galatia, Gallia Comata, Lusitania-Asturia-Callaecia, Syria, Tarraconnensis.

A császári provinciák helytartói (legati Augusti pro pretore) imperiummal és a legnagyobb bírói hatalommal (ius gladii) is rendelkeztek. Sajátos helyzetben volt Egyiptom, hiszen Kr. e. 30-tól Augustus személyes tulajdonává lett, miután Kleopátra örökösévé vált. Hatalmát egy tőle függő személyen, a praefectus Aegyptin keresztül közvetetten gyakorolta, aki mintegy alkirályi tisztséget töltött be.
A praefectus Aegyptitől függetlenül légiók is állomásoztak külön parancsnokokkal (praefecti castrorum vagy legionis), s emellett még öt procurator rangú állami főtisztviselő is szolgált Egyiptomban (iuridicus Alexandrae, idiologus Aegypti, epistrategus Pelusi, epistrategus VII Nomorum, epistrategus thebaidos), mivel a provincia Róma gabonaellátása szempontjából stratégiai fontosságú szereppel bírt. A provinciák irányításában véghezvitt reformok ellenére uralma alatt jelentősebb változtatások nem történtek Itáliában, csupán tizenegy régióra osztották fel azt.

Ezzel ellentétben Róma városában számos új, korábban ismeretlen tisztséget hozott létre Augustus. Mindenekelőtt hangsúlyozni szükséges, hogy Róma városa sem provinciának, sem Itália részének nem tekinthető, hanem külön közigazgatási egységet képezett. Octavianus Kr.e. 31-től kezdve katonai parancsadást is magába foglaló olyan főhatalommal, imperium militiae-vel is bírt, amely csak a római városfalakon (pomerium) kívül volt gyakorolható.
Miután Kr. e. 23-ban a consuli imperiuma megszűnt, kivételként megkapta azt a jogot, hogy a proconsuli imperiuma alapján a pomeriumot átléphesse anélkül, hogy katonai főhatalmát elvesztené. Így a továbbiakban nem áll érdekében a pomerium határainak változtatása, ellenben a lakott külvárosok városhoz történő urbanisztikai és közigazgatási kapcsolódása céljából számos intézkedést hozott. Így Augustus 14 régióra (regiones) osztotta Róma területét Kr. e. 7-ben.

Mindegyik kerület élére egy felelőst állította régi köztársasági magistratusok (praetores, aediles, néptribunusok) közül kisorsolva őket. Ennél a közigazgatási megoldásnál Augustust egyrészt az a cél vezérelte, hogy a helyben felmerülő problémák megoldását olyan személyek feladatává tegye, akik ismerik a helyi viszonyokat, másrészt a köztársaság korának utolsó időszakában állandósultak a fegyveres villongások, amelyek a polgárok biztonságérzetét negatívan befolyásolták.
A helyi viszonyokat jól ismerő felelősök egyben összekötő szerepet is játszottak a lakosság és a császári közigazgatás között. Az egyes római régiók élén álló vezetők befolyása azonban fokozatosan csökkent az újonnan felállított császári hivatal, a praefectus urbi megjelenésével.

A tisztség létrehozása Augustus nevéhez fűződik, aki - miután Kr. e. 26-ban az Ibériai-félszigeten folyó háborúk miatt el kellett hagynia Rómát - Valerius Messala Corvinust elsőként nevezte ki erre a posztra, ő azonban saját alkalmatlanságát felismerve néhány nap múlva le is mondott. Kr. e. 13-tól kezdve rendszeresebbé váltak a praefectus urbi tisztségre történő kinevezések (L. Calpurnius Piso 13-42 között töltötte be ezt a város életének megszervezése szempontjából jelentős posztot).

A köztársaság korában a kezdeti időktől fogva az aedilis curulis és a quaestorok, majd a cura annonae volt felelős Róma gabonával történő ellátásáért. Az előbbi kettő egyéves hivatal lévén nem volt képes a problémát hosszabb távon kezelni, majd ezen a helyzeten javított Pompeius négy évre szóló cura annonae tisztsége.
Caesar a nagy volumenű szervezési feladatok elősegítésére két új magisztrátust, aediles cerealest nevezett ki. A principatus idején működő rendszer alapjait Augustus teremtette meg, amikor a Kr. e. 22-ben kitört gabonaválság miatt a nép őt kérte fel a helyzet orvoslására. Két már korábban praetori tisztséget betöltő személyt (praefecti frumenti dandi) és két aedilist nevezett ki az ingyenes gabonaosztás megszervezésére, majd Kr. e. 18-ban négy szenátort kért fel a feladat irányítására, akiket évenként megújított hivatalukban, majd számukat a későbbiekben rögzítették is.

A praefectus annonae tisztség felállítására Kr. u. 8-14 között került sor azzal, hogy ezúttal egy lovagi rendű személyt nevezett ki a princeps, akinek kiválasztásánál a hozzáértés és a megbízhatóság játszotta a fő szerepet. Elsődleges feladata az volt, hogy a gabonát a provinciákból (Egyiptom, Szicília, Afrika) valamelyik Rómához közeli tengeri kikötőbe (Puteoli, Ostia) szállíttassa, ott megszervezze annak raktározását, és a tengeri fuvarozásra alkalmatlan téli hónapokban (mare clausum) a római polgárok között azt szétossza.
A tevékenység ellátása közigazgatási, gazdasági és jogi ismereteket is igényelt. Mivel a feladat nagyon összetettnek bizonyult, rendelkezett egy helyettessel (adiutor), aki rendszerint egy felszabadított volt. Munkája során együtt kellett működnie az egyiptomi provinciái helytartóval (praefectus Aegypi) - a gabona jelentős része ugyanis onnan származott, - a praefectus vigilummal, aki a raktárak biztonságát felügyelte, a curator alvei Tiberis et riparum tisztviselővel, aki az Ostia és a Róma közötti folyami szállítást lehetővé tevő Tiberis folyóért felelt és a középítkezéseket felügyelő curator operum publicorommal is, aki a raktárak karbantartásáért volt felelős.

Kifejezetten városi feladatok megoldására jött létre a praefectus vigilum tisztsége Kr. e. 6-ban. Miután Róma városának épületei nagyrészt fából épültek, a tűzesetek gyakoriak voltak, amit az állami rabszolgák (familia publica) feladata volt megfékezni. Augustus hűséges hívének, Agrippának a temetését Kr. e. 7-ben volt kénytelen elhalasztani egy nagy tűzeset miatt. Ezért a következő évben létrehozta a tűzesetek megelőzésére felállított éjjeli őrséget (...Adversus incendia excubias nocturnas vigilisque commentus est;...).
A cohors vigilum - amelynek számát nem ismerjük pontosan Claudius idejében (a későbbiekben számuk 7 lett) - élén a lovagi származású praefectus vigilum állt, akinek fő feladata az éjjeli rend biztosítása volt, így a nappali közrendért felelős praefectus urbit váltotta, akivel szoros együttműködésben látta el feladatát. A cohors vigilumban szolgálatot teljesítők általában felszabadítottak voltak, az egyes cohorsok élén tribunusok álltak.

Róma városának működtetéséért felelős tisztviselők egy jelentős csoportja nem praefectusként, hanem curatorként látta el feladatát. Ezek közül a legfontosabbak: a két közmunkáért felelős (curator aedium sacrarum és a curator operum locorumque publicorum), a vízellátásért felelős (curator aquarum), valamint a Tiberis folyó és Róma csatornahálózata felügyeletével és karbantartásával megbízott (curator alvei Tiberis et riparum) tisztviselőket.

A köztársaság korában az aedilisek játszottak jelentős szerepet a középületekkel kapcsolatos munkáknál. Ez a rendszer azonban a köztársasági magisztratúrák feladatainak megváltozásával egyidejűleg már Augustus principatusának kezdetén átalakult, s helyette curatort bíztak meg.
Róma városának közmunkáiért felelős tisztviselő létrehozásának pontos idejét nem ismerjük, de feltehetően a Kr. e. 12-ben bekövetkezett tűzesethez kapcsolódik, mivel ekkor a Forumon található középületek is jelentős károkat szenvedtek. Az újjáépítési munkák megszervezésével Augustus ekkor egy öttagú bizottságot bízott meg, amely egy consuli rangú szenátor vezetésével, valamint további négy praetori tisztséget már korábban betöltött szenátor részvételével működött.

Mindezek alapján megállapítható, hogy Augustus jelentős újításokat vezetett be Róma, Itália és a provinciák közigazgatásának megújítása terén is. Tevékenysége eredményeképpen azonban nem alakult ki a principatus valamennyi közjogi intézménye, ezért utódai reformjainak ismerete nélkül nem kaphatunk hiteles képet a császárság első századainak alkotmányos berendezkedéséről és közigazgatási felépítéséről sem.