A modern szakirodalmi álláspontok szembenállása ellenére egyetértés kezd kialakulni abban a kérdésben, hogy a római közélet Kr. e. 27-től stabilizálódott, s ettől kezdve lehet principatusról beszélni. Ennek előzménye az volt, hogy Kr. e. 32-ben a triumviratus második ötéves periódusa is befejeződött, a polgárháború pedig Kr.e. 31-ben Octavianusnak Antoniusszal szemben Actiumnál aratott győzelmével lezárult.
Octavianus Kr. e. 31 és 27 között minden évben betöltötte a consuli tisztséget, Kr. e. 36-tól pedig folyamatosan rendelkezett a tribunica potestas-szal, de semmiféle katonai hatalom nem illette meg, mivel Sulla óta a consuli hatalom csak a Rómára és Itáliára korlátozott polgári hatalmat jelentette.
Emellett Kr. e. 28-ban censoria potestasának köszönhetően a senatusi névjegyzéket a rivális táborba tartozó Antonius-hívek eltávolításával állíthatta össze, majd Kr. e. 28-tól a princeps senatus tisztséget is betöltötte. Ezen túl az actiumi csata előtt a rómaiak széles tömege által biztosított hűségeskü jelentette számára a törvényesség látszatát.

Ezen a meglehetősen törékeny helyzeten változtatott Octavianus Kr. e. 27. január 13-án, amikor consulságának hatodik évében a polgárháborúk után megteremtett békében a számára egyetemes egyetértéssel biztosított teljhatalomról lemondott, és bejelentette a köztársaság helyreállítását. A senatus azonban kötelességének érezte, hogy marasztalja a hatalomban, s néhány nappal később, január 16-án az Augustus (az auctoritas hordozója) jelzőt is elnyerte. Ekkor jött létre a senatus és Octavianus között Róma jövőjét hosszú időre meghatározó kompromisszum.
Ennek értelmében az akkor még teljes mértékben nem pacifikált provinciák irányítását Octavianus megkapta (12 volt ekkoriban), amelyekben a légiók állomásoztatása elengedhetetlen volt. Ezeket a provinciákat a későbbiekben majd császáriaknak nevezik, amelyeket a princeps személyes megbízottjai (legati pro pretore) irányítanak.

A senatus a már harcoktól mentes, pacifikált provonciák irányításának jogát kapta, amit promagistratusok révén gyakorolt. Octavianust az egész birodalomra kiterjedő imperiummal ruházták fel, s ezzel az eddig hiányzó jogosultsággal megszerezte a törvényes hatalmat a birodalomban. Ekkor még nem életre szólóan szerezte meg, hiszen ez ellenkezett volna a köztársasági hagyományokkal.
Először csak 10 évre kapta meg, s ezt Kr. e. 23-ig consulként, majd proconsulként gyakorolta, amelyet 14-ben bekövetkezett haláláig tízévenként megújítottak. A hatalom átszállt a princepsre, a köztársasági formák tiszteletének látszata ellenben megmaradt. Octavianus princeps, az állam első polgára, aki a nép és a senatus szolgálójaként csak ez utóbbi kérésére fogadta el az imperiumot.

Meghatározó volt a senatus Kr. e. 27. január 16-án megszerzett újabb elismerése is, amikor tekintéllyel, auctoritasszal és az Augustus cím viselésével is felruházták. Az auctoritasnak mint erkölcsi tekintélynek köszönhetően ettől kezdve minden cselekménye és meghozott döntése felsőbb hatalommal bírt. Primus inter pares lett, azaz első az egyenlők között, így az azonos hatalommal rendelkező magistratusok felettese is lett, mivel a senatus döntései alkalmával véleménynyilvánításra elsőként volt jogosult. Ez egyértelműen közjogi novum, ami a köztársaság korában nem létezett.
Az auctoritasnak köszönhetően visszautasított minden szükségtelen és veszélyes, az egyeduralom nyílt megszerzésére irányuló tisztséget. Princepsként olyan polgár, mint a többiek, akik tiszteletben tartják a törvényességet, és csak az érdemei s a tekintélye által több náluk. Erre a közjogi újítására politikai végrendeletében is büszkén hivatkozott.

Kr. e. 27-ben Octavianus nevet is változtatott: Imperator Caesar divi filius Augustus. Az új név révén örökbefogadó atyjával, az isteni Caesarral is rokonságba került, családneve Caesar, keresztneve Imperator lett amivel a folyamatosan fennálló impériumát jelzi, ragadványnévként felvette az Augustus nevet, ami pedig az auctoritasára utalt. Ezzel a névváltással - az Octavianus nevet elhagyva - múltjához többé már semmi sem kapcsolta, így személyi körülményeinek megváltozásával egyben a hatalomgyakorlás rendjének átalakítása is befejeződött.

A Kr. e. 27. év végén Rómát hűséges fegyvertársára, Agrippára és Statilius Rufusra bízta, akik mindketten consul-társai voltak (27-ben, illetve 26-ban), majd elutazott Galliába és Hispaniába. Eközben számos közigazgatási nehézséget meg kellett oldania, így 26-ban visszahívta és vád alá helyezte túlságosan független magatartása miatt a praefectus Aegypti tisztséget betöltő Cornelius Gallust. A Rómától való távolléte alatt újabb nehézségek is támadtak, miután az általa felállított új tisztviselő, a praefectus urbi tisztséget betöltő Valerius Messala Corvinus hat nap után lemondott hivataláról. Hispaniai útját végül betegsége miatt megszakítva 25-ben visszatért Rómába.
Távolléte alatt a senatorok egy csoportja Kr. e. 25-ben Murena és Caepio vezetésével összeesküvést szerveztek a hatalmában meggyengülni vélt Augustus ellen, amelyet azonban sikerült időben lelepleznie. Utódlásának kérdésében ekkor tette meg az első lépéseket, unokatestvérét Marcellust egyetlen lányával, Juliával házasította össze. Marcellus Kr. e. 23-ban aedilis curulis is lett, sőt Augustus a senatus egyetértésével még tíz évre történő consullá választását is megígérte.

Augustus Kr. e. 23-ra megszilárdította hatalmát, és ezzel a köztársaság visszaállításának látszatát keltő folyamatok végére ért. Ekkor az általa kialakított alkotmányos rend kiigazításába kezdett. Lemondott a consuli hivatalról, mivel annak hosszú időn keresztül való betöltése is ellentétes volt a köztársaság törvényeivel, s azt a továbbiakban élete végéig csak két alkalommal - Kr.e. 5-ben és 2-ben - kivételesen gyakorolta újra, akkor is csak feltehetően az utódlásának rendezése érdekében.
Annak ellenére, hogy megszűnt consuli tisztsége, továbbra is irányította a provinciákat, a hadsereg tekintetében parancsnoki jogkörrel rendelkezett, amit proconsuli hatalmának köszönhetett. A consulságról történő lemondásával ellentétben a tribunica potestas hatalmát hivatalosan is megőrizte, azt évről évre megújíttatta. Így a néptribunusi tisztség az imperium és az auctoritas mellett császári hatalmának harmadik pillére lett.

Mit jelentett számára a gyakorlatban néptribunusi hatalom? Ezzel tudta mindazokat a polgári jellegű jogköröket gyakorolni, amelyeket a consulságról történő lemondása miatt elvesztett. Így elnökölhetett a comitia tribután, törvényeket fogadtathatott el, s emellett a senatus összehívásának jogával is bírt. Ehhez járult még a népnek és a védelemre szorulóknak nyújtott segítség, az auxilium adásának joga is. Emellett gyökereire tekintettel a néptribunusi hatalomnak népi és demokratikus színezete is volt, ezzel ellensúlyozhatta hatalmának túlzott katonai jellegét is.
A tribunicia potestas természetesen továbbra is személyes szentséget és sérthetetlenséget biztosított viselőjének, azonban ez a hatalom semmiben sem hasonlítható a köztársasági néptribunusi tisztséghez, s nemcsak azért, mert Augustus jogállása a néptribunusoké felett volt, hanem azért is, mert elszakadt a néptribunusok személyétől.

Augustus, miután Caesar örökbe fogadta, a patríciusok közé került, így nem is válhatott plebejus tisztségviselővé. Így nem volt hivataltársa sem és a tribunicia potestasból fakadó jogosítványait intercessio sem korlátozta. További előnyökkel is járt számára a néptribunusi hatalom új koncepciója, hiszen így az már nem korlátozódott csak Rómára, amit a hivatalban lévő néptribunusok hosszabb időre el sem hagyhattak. Megállapítható tehát, hogy az augustusi tribunicia potestas területhez nem kötődő, univerzális jelleggel bírt, amelynek köszönhetően a birodalom minden polgárának védelmet nyújthatott.

Az alkotmányos változtatások mellett számos politikai kérdést is rendezni kellett. Kijelölt utódának, Marcellusnak keleten bekövetkező halála ismét felvetette a trónöröklés kérdését. Ebben a helyzetben azt a megoldást választotta, hogy hűséges alattvalóját és vele közel egykorú fegyvertársát, Agrippát házasította össze özvegyen maradt lányával. A frigyből Kr. e. 20-ban Caius, majd 17-ben Lucius nevű unokái születtek, akiket adoptált is.
Caiust és Luciust az utódjaiként is megnevezte, s nagykorúságukig a nevelésükkel megbízott Agrippát jelölte meg örököseként arra az átmeneti időre, amíg gyermekként örökbefogadott unokái nagykorúakká nem válnak. Így arra az estre is gondolt, hogy a saját halála és unokái hatalomba kerülése közötti átmeneti időszakra is biztosított legyen Róma kormányzása.

Időközben Kr. e. 23-ban a Tiberis áradása, járványok és élelmiszerhiány nehezítette a rómaiak életét. Az éhínség felszámolására tett erőfeszítései közepette visszautasította a nép által felajánlott dictatorságot és a cura annonae tisztséget, s egyben maga gondoskodott a gabonaellátás megszervezéséről.
Augustus Kr. e. 23 után minden olyan tisztséget rendszeresen visszautasított, amit a római nép és a senatus felajánlott számára, így a dictatori címet, az élethossziglani consulságot és a censorságot is. Elgondolásai szerint újabb tisztségek és magisztratúrák elfogadása felborította volna a kialakult alkotmányos rendet. Másrészről egyszerű polgárként és princepsként elfogadta azokat a kötelezettségeket, amivel a senatus alkalmanként megbízta, így nem utasította vissza a censori hatalmat és az élete végéig fennálló consuli hatalmat sem.

Kr. e. 19-ben, újabb alkotmányos kiigazításokat tett. Anélkül, hogy censor lett volna, időlegesen elfogadta a senatus által ráruházott censoria potestast, hogy ennek alapján a következő évben a senatus új névjegyzékét összeállíthassa (lectio). Ez lehetőséget biztosított számára, hogy eltávolítsa azokat, akik a bizalmát időközben elvesztették. Ugyancsak elfogadta a consuli jelvényeket, és Agrippát a kormányzásba vele egyenrangúként proconsuli imperium maiusszal ruházta fel öt évre, egyúttal megadva számára a tribunicia potestast is.

Kr. e. 18-tól jelentős törvénykezésbe kezdett (leges Iulia), amellyel a két vezető rendet, a senatori és a lovagrendet, a társadalmi erkölcsöket és az igazságszolgáltatást is meg kívánta reformálni. Ezek keretében fogadták el Kr. e. 18-ban lex Iulia de maritandis ordinibust, amellyel a házasulandó korban lévő férfiakat és nőket magánjogi hátrányok kilátásba helyezésével igyekezett családalapításra ösztönözni. Ehhez járult az ugyanebben az évben meghozott lex Iulia de adulteriis coercendis, mely a válások és a házassági hűtlenkedések ellen kívánt fellépni.
A válási nyilatkozat hét tanú előtti megtételének kötelezettségével a házasságok válás folytán való megszűnését akarta csökkenteni. A következő évben (Kr. e. 17-ben) több törvényt fogadtatott el a bírósági eljárások módosításáról (leges Iuliae iudiciorum publicorum et privatorum) Miután e reformok megvalósultak, Kr. e. 17-ben sor került az évszázados játékok (ludi saeculares) megtartására, ezzel egyúttal megkezdődött uralkodásának újabb aranykort jelentő időszaka.

A Kr. e. 17 és Kr. u. 4 közötti időszakban elsősorban az utódlás kérdésének megoldása kötötte le a császár energiáinak jelentős részét, de sor került számos közigazgatási reformra is. Unokái hivatalosan fiává lettek, akiknek gyámja és egyben Augustus kormányzó-társa is Agrippa lett. Ezzel a döntéssel az utódlás kérdése időlegesen rendeződni látszott. Így most államszervezési feladatokra is maradt már ideje. Ennek keretében Kr. e. 16-ban - miután Róma város közigazgatásával foglalkozó császári tisztség felállítására korábban tett kísérlet sikertelen maradt - újra létrehozta a praefectus urbi hivatalát.
Ugyancsak a közigazgatás korszerűsítésének igénye miatt Augustus 16 és 13 között Gallia provinciát, Agrippa pedig a keleti provinciákat szervezte át. Ezt követően Kr. e. 13-ban a senatus mindkettőjük impériumát újabb öt évre meghosszabbította. Miután Kr. e. 12-ben a korábbi triumvirként is tevékenykedő Lepidus meghalt, Augustusnak lehetősége nyílt arra is, hogy pontifex maximus-szá választassa magát.

Ettől kezdve azonban családi tragédiák sora nehezítette meg öregkori napjait, s tette nehezebbé uralkodását. Kr. e. 12-ben Agrippa, Kr. u. 2-ben fiatalabbik unokája, Lucius, majd Kr. u. 4-ben idősebb unokája, Caius is elhunyt. Ekkor már nem tehetett mást, mint feleségének, Líviának első házasságából származó fiát, Tiberiust jelölte utódnak. Időközben a senatus Augustust a Kr. e. 2-ben a „haza atyja” (pater patrie) címmel is felruházta.

Uralkodásának utolsó periódusát a Kr. u. 5-14-ig terjedő időszak jelentette. Az ellene Cornelius Cinna által vezetett összeesküvőknek a nobilitasnak tett gesztusként megbocsátott. Cinna a következő év consuljaként olyan törvényt fogadtatott el, amely a senatorokból és a lovagrendiekből álló centuriák számára lehetővé tette a consulok és a praetorok előzetes kijelölésének (destinatio) jogát.
Uralkodásának utolsó éveit pénzügyi nehézségek is megkeserítették. Miután az állami kincstár kiürült, a veterán katonáknak járó összegek kifizetésére külön kincstárat (aerarium militare) hozott létre, s ugyancsak Kr. e. 5-ben új adónemet, a szabad római polgárokat érintő öröklési adót vezetett be (vicesima hereditatium), amelynek mértékét a hagyaték huszad részében (5%) állapította meg.

A veteránok jelentős juttatásainak (a kiszolgált legionarius részére 12 000 sestertius, apraetorianusok számára 20 000 sestertiust) anyagi fedezetét több új, a polgárokat közvetlenül terhelő adóval igyekezett biztosítani. A már említett öröklést terhelő mellett ilyen volt a kereskedelmi ügyletek után fizetendő centesima rerum venalium és a rabszolgák felszabadítása után lerovandó 1 %-os mértékű adó, a centesima libertatis.

Miután Rómát Kr. u. 6-ban újabb éhínség sújtotta, amely zavargásokhoz is vezetett, két újabb hivatalt is felállíttatott. Az egyik a város éjszakai rendjéért és a tűzvédelmi feladatokért felelős praefectis vigilum, a másik a gabonaellátás megszervezéséért felelős praefectus annonae volt, akik lovagrendűek voltak. Mindemellett a birodalom északi határainál Germania provinciában és a Duna mellett katonai problémákkal kellett szembenézni, továbbá Dalmatiában és Pannoniában is felkeléseket kellett leverni.
Mindkettőnél jelentős szerepet játszott kijelölt utóda, Tiberius. Ekkor szenvedte el a római hadsereg egyik legmegalázóbb vereségét, amikor a germán törzsek a P. Quintilius Varus helytartó által vezetett három római légiót a teutobourgi erdőben meglepték és lemészárolták.

A vereség következtében a légiók jelvényei is az ellenség kezébe kerültek. Augustus az események hatására elbocsátotta germán testőrségét, a Rómában tartózkodó gallokat kiutasították, számos rabszolga-kereskedőt Róma elhagyására késztettek. Az események hatására Augustus a Rajnán túli területek meghódításáról lemondott.
A Tiberius által vezetett bosszúhadjárat megmutatta ugyan Róma erejét, de ennek inkább a trónutódlás szempontjából volt jelentősége. A győzelmek hatására Tiberius triumphust tarthatott, s 13-ban Augustus a saját magáéval megegyező imperiummal ruházta fel tíz évre, s egyúttal a tribunicia potestast is megkapta.

A következő évben Augustus és Tiberius együtt gyakorolták a censoria potestast is, amelynek köszönhetően a senatus összetételének számukra kedvező befolyásolását érhették el. A lectió után pár hónappal, 14. augusztus 14-én Augustus elhunyt.