logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az itáliai császárok, a Flaviusok uralma (69-96)

A principatus történetében az 1. századi közjogi és politikai viszonyok konszolidációjában jelentős szerepet játszott a lovagrendi és itáliai származású Flavius-dinasztia három császára: Vespasianus (69-79) és két fia, Titus (79-81) és Domitianus (81 -96). Trónra kerülésükkel az itáliai városok municipiumaiban élő polgárság jutott hatalomra. Ez egyúttal a régi hagyományokat tiszteletben tartó korábbi politika háttérbe szorulására is magyarázatot ad.

A Flaviusok jogalkotó munkájuk során a társadalom közerkölcseire is tekintettel voltak, erkölcsösségre és szemérmességre (princeps pudicus) törekvő ideológiát vallottak. Ez megmutatkozott az uralkodók - különösen Vespasianus és Titus - személyes példamutatásában, a luxust elutasító egyszerű életvitelben és a példás családi életben is.
A jogban ez az ideológia a hatalomalatti családgyermekek uzsorások elleni védelmében (SC Macedonianum), illetve a rabszolgákkal nemi viszonyt folytató római polgárnők szankcionálásában (az 54-ben elfogadott SC Claudianum szigorítása) volt tetten érhető.
Vespasianus hatalomra kerülésekor újra felvette a Tiberius óta mellőzött imperator címet, egyúttal a consulságot is viselte évről évre, rendszerint idősebb fiával, Titusszal együtt. Ketten együtt töltötték be 73-74-ben a censori tisztséget is, ami lehetőséget adott számukra, hogy a senatus összetételét befolyásolhassák. Vespasianus jogait hatalomra kerülésekor a senatus külön határozatban (senatus consultum de imperio Vespasiani) rögzítette.

A senatus consultum egy feliratos kőemléken töredékesen maradt fenn. Ha ép volna, akkor a principatus mintegy alaptörvényének teljes tanulmányozására lehetőségünk lenne, hiszen a jogforrás kifejezetten utal rá, hogy a korábbi princepseket is megillették a felsorolt jogkörök. A senatus határozata az új princepset mindazokkal a jogokkal felruházta, amelyekkel Augustus, Tiberius és Claudius rendelkezett. Az emlékezetük törlése miatt (damnatio memoriae) Caligula és Nero kimaradt a felsorolásból, s így a 69-es év másik három császárára sincs benne utalás.
A töredék alapján a princeps nemzetközi szerződéseket köthetett (foedus facere), összehívhatta a senatust, előtte javaslatokat tehetett, határozatait visszaküldhette, illetve előterjesztés és szavazás útján senatusi határozatot hozathatott (senatus habere, relationem facere, remittere, senatus consulta per relationem discessionemque facere).

A princeps tett javaslatot a magisztrátusok személyére, illetve megszerezte azt a jogosítványt is, hogy jelölteket támogathasson, valamint hogy az ő jelöltjeit a választó gyűlések soron kívül figyelembe vegyék. Egyúttal a pomerium határait is megváltoztathatta, illetve meghozhatott minden olyan határozatot, amelyet a római államérdek vagy az egyes személyek szempontjából hasznosnak látott. A senatus consultum nem sorolta fel valamennyi császári jogkört, de egyértelműen kitűnik belőle, hogy a princeps az állam meghatározó személyisége.
A princeps megválasztásáról, uralkodásának kezdetéről azonban nem történik utalás. Így az utódlás kérdését sem szabályozta. Mindezek tudatában Vespasianus már életében igyekezett gondoskodni az utódlásról: fiával, Titusszal közösen viselt hivatalai mellett a tribunicia potestast és az imperium maiust is megosztotta. Nero és utódai idején hatalmas államadósság halmozódott fel, amit többek között a katonaság felé fennálló zsoldtartozások miatt is sürgősen rendezni kellett. Vespasianus ennek érdekében elkoboztatta Nero császári földtulajdonát, és ezt a birtokállományt összeolvasztotta a még meglévő állami földekkel (ager publicus). Ennek eredményeképpen a birodalom valamennyi provinciáját érintő császári földtulajdontömeg (res privata) jött létre, amely mellett állami már nem létezett. Ehhez a resprivatához csatolták a birodalom területén elhelyezkedő gazdátlan földeket (bona caduca) is. Így a Claudius idejében még különállóan működő császári magánjellegű és hivatali ügyintézés e területen összeolvadt.

Folytatta a római köznépnek tetsző politikát, elkezdte építtetni Nero kolosszális méretű szobrának helyén az Amphiteatrum Flaviumot, a Colosseumot. Vespasianust 79-ben bekövetkező halála után előbb idősebb fia, Titus, majd annak korai halálát követően fiatalabbik fia, Domitianus követte aprincepsi tisztségben.
Titus (79-81) rövid uralkodása alatt folytatta apja politikáját. Principatusa idejére esik a Vezúv 79. augusztus 24-ei kitörése, amely elpusztította Pompeii, Herculanum és Stabiae településeket.

Domitianus (81-96) elődeihez képest despotikus berendezkedést igyekezett megvalósítani. Minden évben megválasztották consulnak és néptribunusnak. Emellett felvette a dominus et deus címet is. A senatus háttérbe szorításával személyes bizalmi embereiből (amici principis) egy szűk tanácsadó testületet hozott létre, amely a későbbiekben kialakuló consilium principis előképe lett. A császári hivatalnokszervezetben a felszabadítottak helyett a lovagrendiekre kívánt támaszkodni. Uralkodása alatt a senatorokkal szemben több felségsértési per is indult, amelyek kivégzésekkel és vagyonelkobzásokkal zárultak. Általában elmondható, hogy a senatusi arisztokráciával szemben a katonaságra kívánt támaszkodni, ezért a legionáriusok zsoldját egyharmaddal megemelte.
Miután a senatusban nem örvendett nagy népszerűségnek, széles körű összeesküvés bontakozott ki ellene, végül az összeesküvők által megvesztegetett magán-secretariusa végzett vele. A senatus ezt követően a testőrgárda döntését megelőzve császárrá választotta M. Caecinus Nerva senatort, aki korábban Domitianus hűséges hívének számított.

Az Augustust követő időszak egyik legfontosabb közjogi kérdését, a princepsi hatalom alkotmányos átszállásának problémáját Vespasianus oldotta meg a Flaviusok dinasztikus öröklésével. A császári hatalom dinasztikus öröklődése azonban nem tudott gyökeret verni, ugyanis Vespasianus törekvései csak azért járhattak sikerrel, mert ezzel a polgárháborús helyzetet sikerült konszolidálni. Ez az állapot Domitianus halálával megszűnt, így a senatus consensusának hiányában a testőrcsapatok döntötték el az utódlás kérdését.



Pókecz Kovács Attila tanszékvezető egyetemi docens (PTE AJK)


Forrás: Pókecz Kovács Attila - A principatus államszervezetének fejlődése Tiberiustól Diocletianusig (Kr. u. 14 - Kr. u. 284)