logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Julius-Claudius-dinasztia császárai (Kr. u. 14-68)

Augustus több mint 45 évnyi uralma megszilárdította a principatus államberendezkedését. Még életében, Kr. u. 13-ban imperium proconsulare maiusszal ruházta fel a korábban már örökbefogadott mostohafiát, Tiberius Claudius Nerót, aki ennek köszönhetően mintegy társcsászárrá lett.
Augustus Kr. u. 14-ben bekövetkezett halálával Tiberius lett a princeps (14-37), aki uralkodása idején a szenátori rend tekintélyének helyreállítására törekedett. A szenátus véleményét a fontosabb döntések előtt kikérték, és jelentős büntetőbíráskodási jogkörrel is felruházták. Miután a római nép méltóságát (maiestas populi Romani) a princeps testesítette meg, ezért tekintélyének bárminemű megsértése államellenes bűncselekményt valósított meg.

Tiberius uralkodásának idején a szenátus döntött a felségsértési perekben (laesa maiestas), és büntetésként halállal, vagyonelkobzással és száműzetéssel is sújthatta az elítélteket, akik között szenátorokat is találhatunk. A szenátus megszerezte a magisztrátusok megválasztásának jogát is, amit a népgyűlés ezzel végérvényesen elveszített.
A magisztrátusok kiválasztása Tiberius idejében úgy folyt le, hogy elsőként a senatus a császár ajánlásának (commendatio) és a személyi támogatásának (suffragatio) figyelembe vételével összeállította a jelöltek teljes névjegyzékét (nominatio), ezt követően a princeps és a senatorok közti egyeztetésre (destinatio) is sor került még, majd a lajstrom véglegesítése után felkiáltással (acclamatio) választották meg őket.
Tiberius magát első polgárnak és legjobb senatornak tartja, de egyes Augustus által még viselt címekről lemondott. Így nem viselte az imperator és a pater patriae címeket, és a személyének divinatiójára irányuló kísérleteket is elutasította. Tiberius császári hatalma erőteljesen támaszkodott a testőrgárdára.

Az Augustus által felállított kilenc praetori cohorsot Róma közelében egyetlen katonai táborba (castra praetoria) vonta össze, és a testőrparancsnok (praefectus praetorio) alá rendelte. Intézkedése által Róma és Itália egyetlen katonai egysége közvetlenül a testőrség parancsnokának, közvetve Tiberiusnak az uralma alá került. Az uralkodói háznál már Tiberius idején hatalmas rabszolga személyzet volt, de ebben nem különbözött a nobilitashoz tartozó többi családtól.
A consulok soraiban, így a senatus névjegyzékében is feltűntek még a régi köztársasági vezető családok nevei (Aemeliusok, Valeriusok, Corneliusok). Tiberius ugyan a senatusszal együttműködésre törekedett, de viszonzásul elvárta, hogy a senatorok az állam közvetlen vezetéséről mondjanak le, és a császári politikát támogassák.

Tiberius halálát követően a teljes princepsi hatalom kijelölt örökösére, Gaius Caesar Caligulára (37-41) szállt. Caligula Augustus unokájaként a császári hatalmat a hellenisztikus istenkirályok mintájára kívánta kiépíteni, magát „új Napistennek” (neos Hélios) nyilvánította. A katonaság körében kezdetben nagy népszerűségnek örvendett, azonban zsarnoki jellegű uralkodása és a magisztrátusi intézmények megcsúfolása miatt (kedvenc lovát, Incitatust consulnak is tervezte megtenni) a senatus mértékadó képviselőinek és a császári udvartartásnak az egyetértésével a testőrgárda tagjai meggyilkolták.

Utóda nagybátyja, Claudius lett (41-54), aki jelentős központosító jellegű államreformot hajtott végre, amelynek eredményeképpen a Római Birodalom a kor viszonyainak jobban megfelelő, szakértelemmel irányított, közigazgatásilag jól szervezett államhatalommá lett. A közigazgatás irányításában elsősorban a nagy hatékonysággal dolgozó felszabadítottakra támaszkodott. Létrehozott egy központosított, császári magánkincstárat (fiscus Caesaris), ahová átirányította a császári provinciákból érkező jövedelmek jelentős részét. Ebből a kincstárból szervezte meg Róma gabonaellátását, aminek élén továbbra is egy lovagi származású császári tisztviselő, a praefectus annonae állt.
A császári magánkincstártól, a fiscustól elkülönülten működött továbbra is a senatus által felügyelt közkincstár (aerarium), amelynek bevételei között a szenátusi provinciákból származó adóbevételek voltak a meghatározóak. Az egykori rabszolgákra támaszkodó, libertinusokból álló közigazgatási szervezetbe egyre nagyobb mértékben vontak be lovagokat és provinciai származású személyeket is.

Claudius közigazgatásának legerőteljesebb reformjai egyértelműen a császári kancellária megújítását érintették. A kancellárián belül szakterület szerinti felosztásban négy ügyosztályt (officia) hoztak létre. Az ab epistulis feladatai közé tartozott a helyi közigazgatási tisztviselőkhöz intézett utasítások (mandata) megszerkesztése is, így munkáját feltehetően titkárok és az iratok archiválását végző személyzet segítette.
Emellett elkészítette a magánszemélyek, a köztestületek, a városok és a különböző tisztviselők által a princepshez intézett jogi kérdésekre adott szakvéleményeket is. A princeps által adott rescriptum elkészülhetett udvariassági formulákat is tartalmazó külön levél formájában (epistula) vagy egyszerűen a kérdést tartalmazó irat alá (suscriptio) feljegyezve.

A második jelentős egység volt a pénzügyekkel foglalkozó, s így a fiscus és a császári vagyon (patrimonium) könyvelését végző a rationibus ügyosztály. A magánszemélyek beadványait kezelő a libellis ügyosztály jogi szakértői véleményeket készített abból a célból, hogy a princeps minél megalapozottabb választ adhasson a hozzá érkező kérelmekre. A negyedik szervezeti egység, az a studiis a császári nyilvántartások és a könyvtári ügyek osztálya volt. Három jelentősebb intézkedést hozott, amelyek hosszabb távon kívánták orvosolni a gyakran előálló időszakos gabonahiányt.
Az első a tengeri hajózással volt kapcsolatos, amelynek veszélyei miatt a hajósvállalkozások jelentős veszteségeket szenvedtek, illetve a téli hónapokban a hajózás szünetelt is (mare clausum). Claudius a téli gabonaszállítás biztosítása érdekében a hajósok által a viharok miatt elszenvedett károkat saját vagyonának terhére (tehát nem az aerariumból) megtérítette (...suscepto in se danno, si cui quid per tempestates accidisset, ...).

Második intézkedésként mindazoknak, akik hat éven keresztül vállalták, hogy legalább 10 000 modii befogadású hajóval biztosítják Róma gabonaellátását, jelentős jogi előnyöket biztosított. Nevezetesen a latinjogúak megkaphatták a római polgárjogot, az azzal rendelkezők mentesültek a lex Papia Poppaea nőtleneket és gyermekteleneket sújtó rendelkezései alól, a felszabadítottak pedig megkapták mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a négygyermekes felszabadított anyák élveztek.
A harmadik intézkedés a jelentős állami építkezések elindításában állt, amelynek célja Ostia kikötőjének újjáépítése volt. Emellett még Ostia és Puteoli kikötőinek biztonsága érdekében egy-egy tűzoltó egységet vezényelt a tűzvészek hatékony elhárítására (. Puteolis et Ostiae singulas cohortes ad arcendos incendiorum casus collocavit. ...). Claudius különös érdeklődést mutatott az igazságszolgáltatás iránt is. Számos alkalommal bírói funkcióját is gyakorolva járt el, elsősorban a cognitio extra ordinem eljárásoknál.

Claudiust örökbefogadott fia, Nero követte (54-68), aki a - feltehetően Seneca által inspirált - senatus előtti bemutatkozó beszédében kijelentette, hogy csak a hadsereg és a külügyek (res externae) irányításának jogát kívánja a maga számára fenntartani, a közigazgatást és a bíráskodást pedig átengedi a senatusnak.
A köztársaság visszaállításának gondolata ekkorra már lekerült a politikai csoportosulások napirendjéről, ugyanis a római hadseregnek - amely ekkor már 30 légióból állt (180 000 fő) -, a 22 császári provinciának jól meghatározható vezetésre volt szüksége, ezt pedig csak a princeps személye biztosíthatta. Így a Res Publica Libera iránt érzett nosztalgia az évek során lassan eltűnt.
A senatus-szal való jó viszony fenntartásának szándéka ellenére is igyekezett az aerarium jövedelmeit a császári pénzügyi érdekek alá rendelni, ezért ellenőrzésére két császári praefectust nevezett ki. A kezdeti Seneca tanácsadói tevékenysége által meghatározott éveket felváltotta a senatusszal szembeni terrorisztikus fellépés. Felségsértési perek indultak, több senatort halálra ítéltek, vagyonukat elkobozták, melyre válaszul több összeesküvést is szőttek ellene.
Nero elsősorban a hadsereghez és a római néptömegekhez húzott. Rokonszenvük elnyerése érdekében gabonaosztással és szórakoztatással kívánta magát a „nép császáraként” láttatni. Jelentős urbanisztikai fejlesztésekbe kezdett, saját maga számára lenyűgöző gazdagságú palotát építtetett (Domus aurea) és kolosszális méretű szobrot állíttatott. Mindezek egyértelműen a császári kultusz kialakulásának irányába mutattak. A provinciákban azonban a hadsereg több helyen is lázadást szított ellene, amelynek eredményeképpen Nero hatalma 68 tavaszán a birodalom nyugati felében összeomlott.
A légiók a hispaniai provincia parancsnokát, Galbát császárrá kiáltották ki, amit a senatus is elismert. Nero menekülni kényszerült, majd öngyilkosságot követett el. Halálával a Julius-Claudius-dinasztia uralma is megszűnt - az uralkodói családba ő maga is csak örökbefogadással kerülhetett be -, miután több leszármazója nem maradt aprincipatust létrehozó Augustusnak és feleségének, Líviának.

Az Augustus által létrehozott kormányzati rendszer a Tiberius hatalomra kerülésétől kezdődő és Nero halálával záruló mintegy fél évszázad alatt fennmaradt, és sikerült konszolidálódnia is. A császári hatalom tartalma az egyes princepsek személyétől függően folyamatosan változott, de végig magába foglalt polgári, katonai és vallási jellegű jogköröket is. A Julius-Claudiusok közül egyesek hatalmukat a senatus közreműködésével, mérsékelt egyeduralkodóként gyakorolták (főként Tiberius és Claudius), míg mások (Caligula és Nero) inkább annak abszolút jellegét igyekeztek megvalósítani.



Pókecz Kovács Attila tanszékvezető egyetemi docens (PTE AJK)

Forrás: Pókecz Kovács Attila - A principatus államszervezetének fejlődése Tiberiustól Diocletianusig (Kr. u. 14 - Kr. u. 284)