Antonius Egyiptomból hazatérőben szövetséget kötött Sextus Pompeiusszal és Domitius Aenobarbusszal, a köztársasági flotta elmenekült főparancsnokával. Antonius azzal a feltétellel fogadta el Pompeius apósának, L. Scribonius Libónak az indítványát, ha Octavianusszal harcra kerülne sor. Ha nem, megígérte, hogy megkísérli őket is kibékíteni egymással. Octavianus is közeledett a republikánusokhoz, és ellensúlyozásul megkérte Libó húgát, Scriboniát; a házasságot Kr. e. 40-39 telén meg is kötötték.

A két triumvir haderői Brundisium közelében találkoztak. A helyzet roppant feszült volt — katonáik azonban nem voltak hajlandók egymás ellen harcolni. Közben megérkezett a Görögországba menekült Fulvia halálának híre. Erre Antonius és Octavianus béketárgyalásokba kezdtek. A megállapodások eredményeként Antonius megkapta a birodalom keleti, Octavianus a nyugati tartományait, Lepidusnak meghagyták Africát. Megállapodtak, hogy mindketten toborozhatnak Itáliában katonákat a parthusok, illetőleg Sex. Pompeius elleni hadműveletek céljára; továbbá abban is, hogy közösen döntik el, kik lesznek a következő években a consulok. Az egyezség megerősítésének kifejezéséül Antonius elvette Octavianus megözvegyült nővérét.

A triumvirek megbékülése igen jó hatást váltott ki katonáik körében, a polgári lakosság között pedig fokozódott a bizakodás egy békésebb időszak elérkezésében. Ennek a hangulatnak, várakozásnak ad kifejezést Vergilius IV. eclogája.