Octavianus Actium óta minden évben consuli tisztséget viselt (a teljhatalmat kifejező 24 lictorral) és a censori hatalom (censoria potestas) birtokosaként alaposan megrostálta a senatust. A testületet ugyan nem sikerült a Sulla alatti hatszáz főre csökkenteni, a több mint ezer főből így is kizárt mintegy kétszázat. Miután Kr. e. 27. január 1-jén hetedízben választották meg consulnak, „az állam ügyeinek intézését a senatus és a római nép kezébe tette le”.
A senatusban akadt azonban egy csoport - feltehetően jó előre megszervezett akcióról volt szó -, amely indítványozta, hogy az államot helyezzék Octavianus védnöksége alá. Octavianus vonakodott a szerinte túlzott felelősség-től, majd abban a kompromisszumos megoldásban egyeztek meg, hogy proconsuli hatalommal felruházva (imperium proconsulare) megkapja a Római Birodalom védelemre szoruló, többnyire határmenti vagy kevéssé civilizált tartományait, amelyeket saját követein, a legatusokon keresztül kormányozhat. Octavianus így lényegében megtartotta a hadsereg feletti ellenőrzést, hiszen a senatus tartományaiban - Africa, Illyricum és Macedonia kivételével - nem állomásozott legio.
A volt praetorok és volt consulok (praetoriales, consulares) öt évvel tisztségük lejárta után sorshúzással kaphatták meg a senatusi tartományok helytartói tisztségeit. Egyiptomot és később a három kis alpesi tartományt lovagrendi praefectusokon keresztül kormányozta. A „római nép szövetséges és baráti” királyai és fejedelmei felett szintén ő gyakorolt ellenőrzést.
A köztársaság magistratusainak rendszerét helyreállították, ugyanúgy, ahogyan az Caesar dictaturája előtt létezett. A quaestorok számát negyvenről húszra, a praetorokét tizenhatról nyolcra csökkentették. Csak két consul volt, helyettesítéseket nem engedélyeztek. A consulokat a senatus soraiból választották, figyelem-be véve Augustus esetleges ajánlásait. A tisztviselők hagyományos feladatkörüket töltötték be, bár később az aedilisek sokat veszítettek jelentőségükből. Hispaniai távolléte alatt (Kr. e. 26-25) Augustus megpróbálta feleleveníteni azt a századok során elavult consuli kiváltságot, hogy távollétében praefectust nevezzen ki a Város élére (praefectus urbi), aki ellátja az igazságszolgáltatást és fenntartja a rendet.
A tisztségre Valerius Messala Corvinust jelölte ki, aki Kr. e. 31-ben consultársa volt. Talán azt remélte, hogy a nem éppen dicstelen patrícius családból származó és kétségkívül köztársaságpárti Messala személye miatt a szokatlan hivatalt is elfogadják. Szerencsétlenségére azonban Messala hat nap múlva lemondott, és kijelentette: nem ért ennek a hivatalnak a gyakorlásához, amely szerinte egyébként is törvénytelen. Megjegyzésének nem lettek következményei, ami rámutat arra, hogy az új államrend még Augustus fejében is igencsak képlékeny állapotban létezett.