Eddig nem foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy az egyeduralomra törő római államférfiak - főként görög hatásra - újszerű vallási szokásokat is bevezettek, például saját családjuk isteni eredetét hangoztatták. Köz-ismert, hogy Iulius Caesar nemzetsége, a gens lulia Venusra vezette vissza származását, ezért az istennőnek különleges szerepet szánt az állami kultuszok között. Octavianus/Augustus folytatta nagybátyja ilyen irányú törekvéseit, ami abban csúcsosodott ki, hogy Kr. e. 27. január 16-án felvette az Augustus melléknevet (cognomen). Így ettől kezdve a következő hivatalos nevet viselte: Imperator Caesar divi filius Augustus.
Suetonius szerint egyesek a Romulus cognomen felvételét javasolták Octavianusnak, mint Róma „új alapítójának” és Cassius Dio szerint ő maga is erősen szerette volna elnyerni ezt a nevet -, de attól tartott, hogy meggyanúsítják: Caesarhoz hasonlóan ő is a királyság bevezetésére törekszik. Persze az ártatlanabbnak tűnő Augustus kifejezés is némiképp összefüggött Romulusszal, mivel azt a „madárjós” jelentésű augur kifejezéssel hozták kapcsolatba. Cicero, aki maga is madárjós volt, a „legjobb augurnak” titulálta Romulust, aki a várost „madárjóslatból nyert kijelentés alapján” alapította (auspicio augurioque).

Az augustus szót egyébként szent helyekkel, templomokkal kapcsolatban is használták, sőt a rómaiak a „növelni, gyarapítani” (augere) igével is összefüggőnek érezték:

„Augustus nevet adtak a szent dolgoknak atyáink,
s templomaink is azok, mert felavatja a pap.
Származatára az augurium szó függ vele össze,
s mindaz, amit csak a nagy Iuppiter áld s gyarapító."

Fasti I. 609-612. Gaál László ford.

- írta Róma legnépszerűbb lírikusa, a később szám-űzött Ovidius Római naptár című tankölteményében. Az Augustus név viselőjének személyét szinte az istenek szférájába emelte. A szót leggyakrabban (aktív értelemben) „gyarapítónak, növelőnek” fordítják, de egyesek szerint helyesebb, ha (passzívumban) „az istenségtől megnöveltnek” vagy „az istenségtől felmagasztaltnak” vagy „magasztosnak” értelmezzük. És akkor még nem is említettük a már régóta viselt divi filius melléknevet, amely eredetileg arra utalt, hogy Octavianus az „istenné avatott Caesar fia”, ám a görög területeken - nem lévén külön szavuk a „megistenült” (divus) és az isten (deus) jelentéskülönbségének visszaadására - egyszerűen „isten fiának” (theu hüiosz) fordították azt.