Decius, Maximinus Thrax-hoz hasonlóan, hatalmát elsősorban az illyricumi légiók támogatásának köszönhette, és ezek harcias szellemét, a Pannóniában újjáéledt ősi római virtus feltámasztását hirdette politikai programként. A római katonai erő helyreállításának programját jelképezte az is, hogy uralomra jutásakor a Traianus melléknevet vette fel. A római hagyományok helyreállításának jelszavával indította meg keresztényüldözését is: ez a római történet első, általános jellegű és számos vértanút is követelő vallásüldözése.

A birodalom minden polgárát arra kötelezte, hogy (erről szóló igazolvány ellenében) az isteneknek áldozatot mutasson be (vö. RTCh. 119. sz.). Törekvéseit azonban jórészt csak a régi római arisztokrácia és saját illyricumi katonasága támogatta. Az anarchikus állapotokat még tetézte az akkor másodízben fellobbant pestisjárvány, és az Al-Duna táján végzetesen súlyossá vált hadi helyzet.

251-ben, nem törődve serege gyengeségével, az Al-Duna felé előrenyomuló gótok ellen harcba bocsátkozott, és a mai Dobrudzsában fekvő Abryttus mocsarai között a gótok királya, Kniva elleni harcban életét vesztette (251. június). Vereségében állítólag római részről történt árulás is közrejátszott.
A leginkább gyanúsított személy, C. Trebonianus Gallus, a praefectus praetorio azonban sietett magát a sereg megmaradt részével császárrá kikláltatni (251-253). Uralmának a moesiai helytartó, Aemilius Aemilianus felkelése már 253-ban véget vetett, azt pedig még ugyanabban az évben a rajnai légiók parancsnoka, a senatori rangú P. Licinius Valerianus fosztotta meg életétől és hatalmától (253-260).



Hahn István