logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A válság mélypontján

A határ menti provinciákban közben egyre súlyosbodott a helyzet. A külső támadásokkal párhuzamosan a helyi lakosság, elsősorban a colonusok is helyi felkeléseket robbantottak ki, vagy átálltak a támadók oldalára. A nagybirtokok urai, de nem kevésbé a császári birtokok nagybérlői, a conductorok, az anyagi terheket a colonusokra hárították tovább.

A 3. század közepétől több elkeseredett hangú panaszirat maradt ránk egyes nagybirtokok colonusai részéről (vö. pl. RTCh. 108-110. sz.). Ezek itt-ott már fenyegető hangot ütöttek meg: amennyiben sérelmeik, a nagybérlők által való kiuzsoráztatásuk nem nyer orvoslást, tömegestül fogják a birtokot elhagyni. Ijesztő mértéket öltött a parasztok már korábban is jelentkező elvándorlási és menekülési mozgalma, az ún. anachórésis Egyiptomban.
Egész falvak néptelenedtek el, miközben lakóik a sivatagba menekülve, ott rablóbandákba verődtek. A nagybirtokosok és a császári birtokok nagybérlői minden eszközzel, a katonai kényszert is igénybe véve, igyekeztek a colonusok menekülését megakadályozni: a bérlők földhöz kötésének folyamata ekkor kezd határozott jogi formákat ölteni. Az anarchikus állapotok közepette azonban ez csak részleges eredménnyel járt.

Időközben a gotok az abryttusi győzelem után az általuk megdöntött bosporosi királyság kikötőit és hajóhadát felhasználva, sorra indítottak rablótámadásokat, immár tengeri úton is, Kis-Ázsia és a tengerszorosok kikötői, Byzantium, Sinope, Trapezus ellen, majd dél felé haladva, Ephesust is megsarcolták. Szárazföldi seregeik elárasztották Daciát, amely gyakorlatilag már ekkor elveszett a birodalom számára.
A daciai aranybányák többszörös időszakos megszakítás után a 250-es években végképp megszüntették működésüket. A Duna vonala sem védte többé a Balkán-félsziget provinciáit. A Dunán átkelve a gót seregek 253-ban eljutottak a tengerparti Thessaloniké kikötőig. Nyugaton a szüntelen alemann támadások a császári kormányzatot az agri decumates területének végleges feladására kényszerítették.

A perzsa fronton Sapor 253-ban mélyen behatolt Syriába elesett az Eufratész partján épült jelentékeny erőd, Dura-Europos majd Syria belsejében Hemesa és Antiochia is. Ugyanekkor Afrika népei is megmozdultak. A 250-es évektől kezdve indítják támadásaikat Egyiptom ellen a nubiai nomád. Blemmyes törzsek, a nyugati afrikai provinciák ellen pedig az ugyancsak nomád, tevetenyésztő berberek.



Hahn István