E kaotikus körülmények között a viszonylag legszervezettebb erőt a hadsereg jelentette. A hivatásos hadsereg léte függött a megélhetését biztosító államszervezet fennmaradásától és ez a megállapítás vonatkozik tágabb értelemben azokra a nagyobb földrajzi egységekre is, ahonnan a hadsereg zöme rekrutálódott, így nagymértékben Illyricumra és Pannóniára; viszonylagos jólétüket az innen kikerült nagyszámú katona zsoldja és végkielégítése biztosította. Így ezek a provinciák eltérően a birodalmat saját anyagi erejükkel „fenntartó” gazdagabb provinciáktól, mint például Gallia és a keleti területek szemben álltak az elszakadási törekvésekkel, és a birodalom egységének fenntartására törekedtek a súlyos válságtünetek ellenére is.
A javarészt illyricumi származású katonák és vezéreik általában kitartottak császáraik mellett is amennyiben azok az érdekeiknek megfelelő tevékenységet folytatták: csak akkor tették le őket (és ölték is meg egyben), ha úgy tűnt, alkalmatlanok a rájuk háruló feladatokra: ilyen értelemben a sorozatos császárgyilkosságok egy (nagyon sajátos) „morál” kifejezői is.

A birodalom súlyos és különleges helyzete okozta azt, hogy a válság legélesebben és legközvetlenebbül katonai tekintetben volt észlelhető (bár gyökerei a termelés jellegéig nyúlnak vissza), a megoldás is a hadseregből indult ki, és módszerei is „katonai” jellegűek. A válság megoldása felé vezető fejlődés a mélyponton, Gallienus uralkodása alatt indult meg.


Hahn István