Egy másik ugyanilyen irányban ható tényező az új típusú lovagrend mindinkább növekvő politikai és társadalmi súlya. A köztársaság utolsó századában a „lovagok” (equites) közül kerültek ki az adóbérlők, pénz-emberek, uzsorások és vállalkozók, s ezek lettek a lovagrenden belül politikailag is hangadók.
Caesar és Augustus reformjai ezeket a provinciák rovására történő gazdagodási lehetőségeket mindinkább megnyirbálták; előbb az egyenes adók (tributa) bérleti rendszerét szüntették meg, majd utódaik fokozatosan felszámolták a közvetett adók (vectigalia) s ezen belül a vámok, révek stb. bérleti formában való értékesítését is. Ehelyett a császári felszabadított rabszolgák irányítása alatt álló vámállomásokon közvetlenül szedték be az illetékeket. Ez viszont a lovagokat megfosztotta a kereskedelmi és uzsoratőke felhalmozásának lehetőségétől is, amelynek révén a nagyszabású hitelügyleteket bonyolíthatták volna le.

Mintegy kárpótlásul Augustus óta a lovagok közigazgatási és állam gazdasági funkciói növekedtek meg. Közülük kerültek ki a procuratorok, a császári jövedelmek kezelői (de nem bérlői!), a praefectu.snk a legjelentősebb császári megbízások betöltői és a curatorok, számos alkalmi megbízás (cura) végrehajtói. Ez a lovagrend mint újszerű hivatalnokréteg a senatori rend tagjaitól az államigazgatás és katonai funkciók egyre több feladatát vette át; a császári hatalomnak is megbízhatóbb támasza volt, mint a köztársasági hagyományokat többé-kevésbé még őrző, politikai térvesztését fájlaló senatori rend.



Hahn István