Az abszolút monarchiában az állami tevékenység egyetlen célja, hogy az uralkodó akaratát megvalósítsa. A császári teljhatalom két eszköze a hivatali apparátus és a hadsereg. Mindkettő feszesen szervezett, egyrészt a teljesítőképesség fokozása, másrészt a császártól való függés erősítése érdekében.

A dominátus államának legszembetűnőbb vonása a közélet teljes bürokratizálása, melynél az alábbi elvek érvényesülnek.

a) Az államhatalom teljes mértékben az uralkodó személyében van központosítva. Valamennyi állami szerv hatalma, kezdve felülről a legalsóbb szintig, végső soron a császártól eredő, tőle átengedett (delegált) hatalom, amely a legcsekélyebb mértékű önkormányzatiságnak sem enged teret. A hatóságok merev fölé- és alárendeltségi viszonyban állnak egymással, ami maga után vonja a kormányzás és igazgatás hajlandóságát arra, hogy a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági folyamatokba kényszerrendszabályokkal avatkozzanak be.

b) Ezzel szemben a császárnak alárendelt szerveknél a polgári és katonai hatáskörök következetesen el lettek egymástól választva. A két hatalom csupán az államélet csúcsán, a császár személyében egyesül, követve az imperium egységéről vallott hagyományos római felfogást. A szétválasztás, okulva a korábbi századok kedvezőtlen tapasztalatain, becsvágyó funkcionáriusok és tábornokok esetleges szövetkezéseit volt hivatva megelőzni, miként az a rendszabály is, hogy a kétféle hatóság illetékességi területe nem eshetett egybe.

c) A hierarchikus felépítésből következik, hogy a hivatali elöljáróknak utasítási és fegyelmi joga van alárendeltjeik felett. A központi hatóságok szoros ellenőrzés alatt tartják az egész apparátust, titkos államrendőrséget (agentes in rebus) is alkalmazva erre a célra. A tisztviselőket császári nyíltparanccsal nevezik ki, az első három rangosztályba tartozókat (illustres, spectabiles, clavissimi) azonban rendszerint csupán egy évre; ezt követően vagy a rendelkezési állományba kerülnek vagy új beosztást kapnak.

Valamennyi tisztviselő rangosztályba sorolásának megfelelő fizetést húz, amelyet az infláció miatt természetbeniekben állapítanak meg (annonae), s néha terményekben, többnyire azonban ezek mindenkori pénzbeni egyenértékében fizetnek ki (adaeratio). A fizetések alacsonyak, emiatt az alsóbb tisztviselők hivatali cselekményeikért kiegészítésként jutalékot (sportulae) kapnak ügyfeleiktől. Emiatt is érthető a korrupció elterjedtsége, dacára a szigorú ellenőrzésnek.
A központi és területi igazgatás vezető hivatalnokai nem feltétlenül rendelkeznek a hivataluk ellátásához szükséges jogi ismeretekkel. Erre a célra jogvégzett adsessorokat, ülnököket vesznek maguk mellé, akiket rendszerint az ügyvédek, advocati közül hívnak be. A vezető tisztviselőknek nagy létszámú officium, segédhivatal áll rendelkezésére.